Ne hüledezzen a nyájas Várad-olvasó, ha esetleg Temesvár valamelyik terén forgolódtában – például – egy halvány kapucsínó árnyalatú, kezében újságot tartó, elmélyülten olvasó úrba ütközik. Az ember méretű papírmasé figura, a The Second Me testtartása, arckifejezése, kasírozott bábvolta ellenére – vagy éppen emiatt? – könnyednek és légiesnek, a kifinomult szellemiség megtestesítőjének tűnik. Világra hozója, Tasi József István képzőművész (művésznevén: TAJO) egy utcai akció ürügyén sétáltatta fel s alá őt a városban. A járókelők ámulatára Második Énjét még egy közeledő villamos elé, a sínekre is kihelyezte, majd a flaszterre ültetett fiatalokból – feltehetően tanítványaiból – rögtönzött kör közepére állította őuraságát. Ilyeténképpen a sérülékeny figura testi épségét veszélyeztető járművek, a járókelők s az akcióban részt vevő fiatalok jelenlétükkel megváltoztatták a művet, maguk is az alkotás részeivé válhattak. A helybeli román irodalmi lapban, az Orizontban megjelent felvételek tanúsága szerint az eseményművészeti demonstráció nem kis feltűnést kelthetett.

Talán az environment, a happening kiagyalója, a 2006-ban elhunyt amerikai Allan Kaprow is elismerően biccentett volna: lám, fél évszázaddal első, New York-i akciójának megtörténte után az öreg kontinens boldogtalanabbik felén egy ötletgazdag fiatalember miként gyakorolja a műfajt. Nem is akárhogyan, tegyük hozzá, hiszen Tasi József (alias TAJO) tárgyai, akciókollázsai, installációi, faliképei, papírmasé plasztikái – az amerikai fenegyerekek produktumaival ellentétben – mélységes humánumot hordoznak. A kasírozás ősi technológiája már az ókori Kínában ismeretes eljárás volt, nálunkfelé – állítólag – a nagy cselszövő, Odüsszeusz alkalmazta először, amidőn görög harcosokat sikerített ennek a technének a segítségével a gyermeteg trójaiak megtévesztésére. Képzőművészünktől viszont távol áll az átejtés, az átverés szándéka, hiszen munkái mély értelmű kulturális jelképek, következetesen és hangsúlyozottan közönsége szellemi betájolására törekszik. Nem, nem a szó eredeti értelmében „kasírozik” (a német közvetítéssel átvett „cacher” francia forrásszó jelentése: elrejteni, eltakarni), hanem ellenkezőleg: felmutat, felemel, kiemel, új kontextusba helyez dolgokat.

A kínaiak évezredekkel ezelőtt éppen ennek az ősrégi eljárásnak a segítségével örökítették meg könyv formába kötött lapokon az utókor számára rizspapírra rajzolt értékes szövegeiket. Nem véletlenül említem kiemelten a „könyv” szót, hiszen TAJO gyakori, előszeretettel alkotott teremtményei a könyvtárgyak. Az About Life (Az életről) címet viselő, a Bibliára emlékeztető könyvének betűit a pergamensárga lapokra akkurátusan ráragasztott búzaszemek képezik. A búzaszemsorok – akár a betűsorok – nem csupán emlékeztetnek az írott vagy nyomtatott szövegek grafikai képére, hanem szemet gyönyörködtető alakzatokat is képeznek. A piedesztálra emelt Könyv mint művészeti tárgy a Gutenberg-galaxis védelmére kel, a televízió, a számítástechnika, az internet elterjedése által keltett aggodalmakat igyekszik eloszlatni; Marshall McLuhan borúlátó jóslatának cáfolataként tesz hitet a kézzel írott, majd nyomtatott szövegek olvasásán alapuló civilizáció továbbélése mellett. E jelek „anyaga” a kenyeret (szinonimaként: az „életet”) adó gabona, az az áldott termőföldre hullott vetőmag, mely évezredeken keresztül lelkünk, szellemünk tápláléka volt, és annak kell maradnia. Egy hasonlóan patinásított könyve lapjain az About Wealth (A gazdagságról) témát mindenféle náció aprópénzeiből felrögzített, a változatos fémszíneket hordozó érmék esztétikumát felvillantó sorozatkompozíció révén tálalja. Az Eledel címet viselő kérészéletű munkája landart-szerűen a kiállítóterem padlózatára szórt, szimbolikus alakzatokkal szegélyezett-gazdagított búzamagrétegből áll, újságlapcsíkokból, papírcsipetkékből megmódolt-összeragasztott, esetlenségükben is kecses madarakkal. Egy másik fotográfia tanúsága szerint ezek a TAJO-féle aprójószágok olvasni is tudnak, hiszen egyikük egy kottatartóra helyezett, fehér lapú könyvet silabizál – bizonyára fennhangon –, félkörösen elhelyezkedett társai örömére. A könyv mint tégla formájú építőeszköz akár egy-egy monumentális Trón vagy Piramis megkomponálására is alkalmas. A múló időben egymásra rétegződött kultúrákat megjelenítő könyv- és folyóirathalmaz a maga sokszínűségében, egyszeri és megismételhetetlen voltában is méltó emlékműve ennek az értékőrző és -továbbító világnak. TAJO tekercsekből készült alkotásai az egyetemes kultúra egyik legrégibb és legidőtállóbb korszakát, az egyiptomiak évszázadait célzó-idéző objektumok. Egyetlen könyv, a Red Book in the Church, a célnak megfelelő környezetbe helyezve, önmagában is összetett művészi üzenet hordozója. Tasi József irreálisan vaskos, bordóvörös szélű, megszentelt kötete az oltár hófehér terítőjén pihen, a szűrt zöld fényekben felragyogó templomhajó padsorainak ritmikáját lezárva felesel a háromosztatú bejárat íves ablakaival. A róla készült fotográfia homályosított terében a látómezőszéli padokban néhány áhítatos hívő árválkodik, két apáca sejtelmes alakja is kivehető rajta. Talán ennek a munkának a képi megjelenítése bizonyítja a legbeszédesebben, hogy a tartósság halhatatlanságát elvető, a művészi pillanatnak élő alkotók műveinek megörökítése és hozzáférhetősége szempontjából mennyire fontos eszköz a fotográfia. Hiszen kevés szemtanú jelenlétében lezajlódó akcióik efemer volta, tárgyaik mulandósága eleve korlátozná a szélesebb körű recepciót. Ily módon viszont az igényes, profi felvétel nemcsak rögzíti őket, hanem éppen a „veszélyes” internetnek hála, mindenki számára elérhetővé, felidézhetővé válhatnak, mi több: a művész szemével kamerára vett minőségi felvételek maguk is műélvezet tárgyává nemesednek.

Szilágyi Aladár