Nézem Szederjesi András méretük szerint kisplasztikának minősítendő
munkáit, és egyre inkább azt érzem, hogy a győztes élet végső során
monumentális emlékműveivel állok szemben; hiszen ezek a lelki
gazdagságot, szépséget, biztonságot sugárzó leányok, asszonyok
erősebbek, ellenállóbbak, kitartóbbak, mint a marcona bronzhősök, a
szüntelenül hadakozók, a halálos sebeket osztók és kapók. Otthonról, a
Nyikó mentéről hozhatta magával Szederjesi „a szívosan gyengédek”, a
„lágyan megnyílók”, a „minden tagukban szem-viselők” ilyen
ellenállhatatlan szeretetét, tiszteletét. Ahogy a paraszti világ
kigyöngyözte magából a városi civilizació ártalmainak is ellenálló
szerelmi dalt, valahogy olyanképpen formálodnak az éles és kemény
szobrászvéső alatt a finom domborzatok, amelyek már nem a tiszafát vagy a
juhart sejtetik, hanem a soknevű kedvest.
Következetes maradt önmagához, meg korántsem alkalminak látszó modelljeihez, a női szemekből, tartásból kiolvasható bizonyosság az ő szobrászi biztonságává minősült át. Így nőtt meg Szederjesi András, szinte észrevétlenül így írja be csendes hőseit a fába és az időbe.
(Részlet a Szederjesi András 1988-as kiállításán elhangzott szövegből)
Szederjesi András szobrászművészre emlékeznek és munkáiból mutatnak be május 27-én, csütörtökön du. 5 órától a belvárosi unitárius egyházközség tanácstermében (Brassai utca 6. szám). A szobrász életművét Takács Gábor méltatja. Közreműködik Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművész, valamint Kostyák Előd csellóművész.
Kántor Lajos
