OVIDIU PETCA ALBUM

JI: Azt írják rólad, hogy bejártad a művésszé érés minden szakaszát. Tehát az egyes technikákkal való ismerkedésről van  szó,  illetve ami mindezt tulajdonképpen megelőzi: egy szellemi-szemléleti érlelődésről. Hogyan lehetne bemutatni a korszakokat és az utat röviden, amely  a digitális művészethez vezet?

OP: Abból kell kiindulni, hogy a főiskolát szép eredményekkel végeztem, ott persze minden technikát bemutattak és foglalkoztunk velük, amennyire a lehetőségek megengedték. Az első kiállításokon hagyományos technikákkal készült munkákkal vettem részt; például a mélynyomáshoz tartozókkal. Utána: már a főiskolán megszerettem a szitanyomásos technikát, elég sokat foglalkoztam vele, egészen 2000-ig ez kötött le. Próbáltam mindenféle módszerrel ezt ia  bemutatni, és kiállításokra küldeni. Annak idején olyan helyzetben volt a szitanyomás, mint a digitális művészet most; tehát ferdén néztek rá.


JI: Ki lehet jelenteni, hogy a digitális művészetre ferdén néznek?

OP: 2000 óta kizárólag ezzel foglalkozom, és nagyon sok művész van a világon, aki szintén rászánta az idejét, tehetségét, energiáját. Igen, ki lehet jelenteni azt, sok kiállításon nem is fogadják a digitális grafikát; és vannak olyan meghívók, ahol ezt ki is írják. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok olyan kiállitas van, ahol csakis a hagyományos tehnikát fogadjak el. Itt, a műgyűjtöknek van szavuk, meg a közönseg esztétikai beállitottsága is számit. Van sok olyan kiállitás, mely csak digitális grafikát mutat be, de ez sem érdekel nagyon. Azok a kiállitások fontosak számomra, melyek befogadnak minden létező tehnikát. Egyenrangulag. Ahogy én is igyekszem a ”Tribuna Graphic” kiállitások alkalmaval. Évente egy keresztmetszetet mutatok be arról, ami abban a pillanatban létezik ezen a téren. A lényege a kiállitásaimnak minden tehnika befogadása és bemutatása meg hangsúly arra ami új, de talán arra is ami régi, elfeledett és felújitott, meg minden korosztály, zsenik és debutánsok. Igyekszem befoglalni egy válogatásba az ”egész világot”.


JI:”Digitális művészet”, „digitális műalkotás” – hogyan kell érteni, értelmezni ezekett a fogalmakat?

OP: Minden ami új, értelmezésre vár. Sokan a „digitális nyomást” használják. Én, meg mások is a „digitális művészet” mellett állok ki, mert a mű kizárolag a számitógépen készül, és nem kifelyezetten grafika. Legalább is az,  amit én csinálok.  


JI: Miben áll a Te digitális műalkotásod sajátossága?

OP: Abban áll, hogy számomra egy eszköz, mind mondjuk a festék, a ceruza, szén, a sík meg térhatás egysége.


JI: Kit tartasz előképednek a digitális munka terén? Ki befolyásolta, alakitotta még a szemléletedet?

OP: Elértem azt a kort, amikor nem foglalkoztat ez a dolog. Talán a pályafutásom kezdetén tudtam volna pontos választ adni ezen kerdésedre. De, ma is, ha akad egy új kiemelkedő egyániség, hatással van arra, amit csinálok. Neha a tudtom nélkül. Megmarad valahol az emlékezetemben mind töredék.


JI: Hogy él a digitális művészet az országban és a nagyvilágban?

OP: Nincs nagy különbség. Jelenleg nagyon sok diák van, aki kommunikál, kimegy külföldre és visszajön; tehát technikailag magas szinten csináljuk. Én nem vagyok a uj programok híve, éppen úgy dolgozom, mint eddig dolgoztam  a hagyományos technikákkal; csak másképp kivitelezem a munkákat. Lehet rajzolni, festeni, elemeket komponálni. Mivel elég gyorsan gondolkozom, a hagyományos technika nem segít ebben


JI: Egy műalkotáshoz tehetség kell – amit a számítógép ad, az gépkezelés. Oda is tehetség kell, akik nagyon gyorsan fejlesztik ezeket a programokat. Tehát itt az előzetes gondolatok kivitelezéséhez használod.

OP: Vannak művészek, és vannak szerkesztők, akik tanulják a mesterséget és tudják csinálni. A szerkesztők is grafikusoknak érzik magukat, és gondolják hogy tudnak mindent erről. De éppen ez az esztétikai oldala a dolgoknak hiányzik, amihez tehetség kell, és nem gépkezelés.


JI: Hogyan  „kezdődik”  a munkád?

OP: Évek óta folytatódik, nem kezdődik, tehát egyik munka átmegy a másikba: van egy ilyen folytonosság. Általában, akárhol vagyok, rá vagyok kapcsolódva erre a dologra. Például a kinézek az autóbuszból, meglátok valamit és lerajzolom, elhelyezem a memoriámba, tehát valahova elraktározódik, és azokat utána felhasználom; vagy pedig megtörténik, hogy kiveszek egy munkából egy részt és ezt folytatom tovább. Az albumomban is lehet látni, hogy sok elem ismétlődik, visszatér. Ez a folyamat elég bonyolult. Kell legyen egy kiindulópont. Néha dolgozom, vagy írok valamit, és utána félbehagyom. A számítógépen történik minden: a szerkesztés, írás, rajzolás. Tehát szövegírásból, katalogus szerkesztésből átváltok képalkotásba. Nyugtató is, és általában szeretek komolytalankodni is, amolyan ludikus dolgokkal is foglalkozni. A művészet ilyen - egy állandóan befelyezetlen dolog.


JI: Tehát elkezdődik a munka úgy, hogy tulajdonképpen folytatja az előző munkákat. Hogy válogattad össze a kompozíciós elemeket?

OP: Néha gondolok egy konkrét dologra, egy témára, és arra koncentrálok. Vagy az elemeket, amiket használok, át szoktam alakítani egy új témára. Van, amikor meg van határozva a cím, majd esetleg jön egy ötlet, és más cím illene. Van egy csomó munka, amiket hordozok évről évre, és raktározom őket a számitógép memoriájába. Olykor van egy kiállítás vagy akad egy meghívó, amelyre eselteg kiveszek egy ciklust, és azok megkapják azt a dátumot, cimet. Azokon nem lehet többet változtatni. De van nagyon sok munka, amit hordozok, törölök, vagy tartógatok, raktározok. Várják a megfelelő pillanatot.


JI: Láttuk a képeket -- absztrakt, nonfiguratív. Van-e olyan nagy klasszikus szerző, akit elődödnek tekintesz? És van-e a munkádban, a digitális művészetedben konkrétan kötődés az absztrakthoz és nonfiguratívhoz? Nagyon beszédes már maga a "nonfiguratív" terminus -- tehát   elsősorban nem ábrázol, hanem inkább kifejez...

OP: Gyermekkoromban nagy hatással volt rám Leonardo da Vinci. Középiskolás koromtól foglalkoztatott a XX. századi izmusok "világa", amiket részben tanultunk, részben pedig olvastam róluk. Nagyon sok könyvet is adtak ki ezekről annak idején. Segített abban, hogy a jelenkorhoz kapcsoljam magamat. Az impresszionizmus nem igazán hatott rám. És érdekes, hogy mikor volt Budapesten kiállításom, az "Ellenhatások", Kecskés Péter, aki beszélt a munkáimról, éppen az ellen-impresszionizmus szemszögéből ellemezte a kiállítást. Tehát, valahogy rátapintott, irányt adott. Nem tartom magam kizárólag absztrakt művésznek. Nehéz lenne elhatárolnom magamat éppen ennyire kategorikusan. Használok figuratív elemeket is, de gondolom ez látszik a munkáimban.


JI: Vázlatokat, terveket készítesz? Lerajzolsz, megfestesz egy-egy gondolatot?

OP: Ez a munkám lényege.


JI: Megrendelésre dolgoztál már, lehet így dolgozni?

OP: Nem. És nem is gondoltam arra, hogy eladjam a munkáimat. Általában nemzetközi grafikai eseményeken szoktam részt venni. Olykor megtörtént, hogy kaptam egy levelet, hogy felvásároltak valamilyen munkákat. Megrendelésre csak könyvgrafikát, boritót, plakátot meg ex librist készitek. De ha nem találkozik a megrendelő gusztusával, akkor nem válalom a kompromisszumot.


JI: A fraktálokkal foglalkoztál? Magyarországon például van fraktálművészet. Ez azt jelenti, hogy folyóiratokban, galériákon, kiállításokon jelen van. Nálunk  létezik-e? Hogyan él?

OP: Olykor belekerült a munkáimba, ilyen átalakulás folytán, vagy ha szükséges volt némely munkám kivitelezésében. Részt vettem Olaszországban egy kiállitáson, melynek a témaja a fraktál volt. Ebben az esetben sikeresen találkoznak a számítógépes programok a természet rejtelmeivel.  


JI: A nagy kérdés  a  komputer-grafikával kapcsolatban: szerinted ez művészet, vagy csak technika?

OP: Amint már mondtam, a számitogép eszköz. Attól függ ki csinálja. És milyen irányból közelit. Aki a művészet irányábol kozelit, az művészetet csinál.


JI: Mikor tartasz „késznek”, „befejezettnek” egy műalkotást? A sajátodat, másokét...?

OP: A valódi művészet egy befelyezetlen dolog. Non finito. Ezért hatalmas Michelangelo, mert megértette ennek a lényegét.


JI: Ilyen konkrét példát tudnál mondani? Mikor történt hogy valaki észrevett valami újat?

OP: Megtörtént például kiállításon, hogy valaki meglátott valamit amit én nem láttam. Emlitettem az elöbb Kecskés Peter "Kontraimpresszionizmus" c. szövegét.


JI:  Például Pavel Puscașnak a szövegét olvastuk, jó szöveg – ismered?

OP: Ismerjük egymást, ő is Déván végezte a középiskolát, zenei szakon volt, nagyon sokat voltunk együtt abban az időben. Pavel Puscaș irta a vezérszövegeket az általam rendezett kiállitások katalogusai részére. Átnézhetitek ezeket az albumokat. A kolozsvári Grafikai Biennálék meg a Tribuna Graphic kiállitasok – több száz művész vett meg vesz részt ezeken a kiallitasokon a világ minden részéről. Ha elolvassátok az életrajzokat, láthatjátok hogy mindegyik művész nagyon fontos az aktuális művészetben.


JI: Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden kiállítóművész ad egy munkát, vagy az egész anyagát?

OP: Az egész anyagát. Tehát úgy van megszerkesztve a meghívó, hogy minden művész tudja az elejétől fogva, hogy amit küldött  itt marad. Ezen jól kivitelezett katalógusok hatására igen sok művész akar részt venni. Kialakult egy nagyon szép és értékes gyűjtemény a művészeti múzeumban.


JI: Egy művész gondolkozik nyelvileg, szövegekben, vagy épphogy nyelv nélkül?

OP: Szellemileg. Sok időt töltök a számítógép mellett, és ez befolyásolja a beszélőképességemet. Amikor eljöttem ide, nem arra gondoltam, hogy mit is mondhatnék magamról, hanem inkább arra, hogy figyeljek a magyar nyelv gyakorlására. Ez a helyzet a román nyelvvel, is, mivel nem kommunikálok szinte egész nap senkivel. Ez kizárólag a társalgásra vonatkozik. Nincs meg az a gyakorlatom, mint nektek a filológián. Inkább irni szoktam. Nincs mobil telefonom. Egy digitális ellentmondás?


JI: Mik a komputergrafika lehetőségei, esetleg feladatai?

OP: A hagyományos művész valós anyagot formál, alakit. A digitális művészetben ez részben elveszett. Ott minden virtuális. A komputer virtuálisan jelenteti meg azt, amit kigondolt a művész. Ki lehet nyomtatni papírra, esetleg levetiteni, vagy akár szobrokat is anyagilag megeleveniteni. A digitális grafikára úgy tekintek, mint a jövőnek a művészetére. Olyan jövője, amit még nem tudunk elképzelni. Kihatása lesz a nagy művészetre. Majd újra kell értékelni a művészetet, a művészetről való gondolkodást. Éppen ezért nem nezevem digitális grafikának, hanem digitális művészetnek, mivel most közel áll a grafikához, de lehet videót, 3 dimenziós műveket megjeleníteni, lehet festeni – nagy jövője van ennek.

...

Józsa István