A járvány által okozott
korlátozások minden társadalmi réteget érintenek. Művészeket kérdeztünk
arról, hogyan élték meg a bezártságot, mennyire tudtak alkotni a
különleges helyzetben. Képzőművészekkel beszélgettünk.
Horváth Gyöngyvér grafi kus új megoldásokkal is próbálkozott a
bezártságban
• Fotó: Művészkönyv – Horváth Gyöngyvér grafikai albuma
A vírus terjedésének megakadályozásáért szüneteltették tevékenységüket a
színházak, bezárták kapuikat a múzeumok, galériák, és a könyvtárak sem
fogadtak látogatókat. A kultúrát is mélyen megérintette a válság, a
színházak, operák bezártak, művészeti tárlatok tucatjai és alkotótáborok
maradtak el. Míg a színház egy kollektív alkotási folyamat, ahol
egymagában nehezen érvényesül a művész, a kultúra egyéb területén
általában magára van utalva az alkotó. Ugyanakkor kevés olyan
művészember létezik, aki csupán az úgynevezett „L’art pour l’art”
kedvéért hozza létre műveit. Az alkotóember arra hivatott, hogy
tehetségéből és verejtékéből fakadó munkáját megossza másokkal is. A
színházak úgy próbálták átvészelni a nehéz és kellemetlen időt, hogy
online előadásokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Ennek a módszernek a
művészi értéke nyilván vitatható, hiszen éppen a lényeg, vagyis a
pillanat varázsa hiányzik belőle, de legalább az otthonülő közönséget a
színház közelében tartotta.
Alkotó a bezártságban
A képzőművészet különböző ágait képviselő kolozsvári alkotókat kérdezett
lapunk arról, hogyan élték meg a többhónapos bezártságot. Sok művészt
személyesen is érintett, hogy bezártak a galériák, és elmaradtak a
kiállítások megnyitói. Ugyanakkor az ihlet is nehezebben jön, ha az
alkotóra nem hatnak külső ingerek. De a munkát nem lehet abbahagyni, és a
lehetőségek függvényében mindenki megpróbálta a maga javára fordítani a
helyzetet. Erről beszélt az Erdélyi Naplónak Horváth Gyöngyvér
kolozsvári grafikusművész is, aki szerint a karantén egy normális
embernek kemény kihívást jelenthet, azonban az alkotó minden körülmények
között töretlenül tudja folytatni munkáját. „Jómagam is végeztem a
dolgomat, alkottam, és hogy sötét gondolataimat távol tartsam,
a megszokottnál vidámabb témákhoz nyúltam. Új dolgokkal, mint például
művészkönyvek készítésével is elkezdtem foglalkozni.”
Bár munkáját otthonában folyatta a művésznő – sőt új utak bejárására is
rávette magát –, a járvány miatt elmaradt számára egy izgalmasnak
ígérkező alkotótábor Bálványoson, és egy egyéni kiállítást is kénytelen
volt lemondani, amelyre a tavaszi hónapokban került volna sor.
Férje, Horváth László fotóművész arról ismert a kincses városban, hogy
dokumentálja Kolozsvár társadalmi és kulturális életét, mindig ott van
fényképezőgépével, ahol fontos dolgok történnek. Ő nehezebben élte meg a
bezártságot, hiszen gyakorlatilag téma nélkül maradt. „Aktív embernek
tartom magam, és így nehezen éltem meg a szobafogságot. Mivel
eseményfotós vagyok, a téma szünetelt, a Kolozsvár Társaságnál
folytatott tevékenységem úgyszintén” – mutat rá a fényképész.
Szerencsére Horváth László a fotózás mellett még számtalan hobbinak
hódol. Amellett, hogy rendezgette, leltározta a számítógépén levő több
ezer fotót, nekikezdett bővíteni egykori iskolája, a Brassai Sámuel
Líceum véndiákjainak honlapját, a Barabás Miklós Céh honlapját, és
folytatta a Wikipédián elkezdett munkát, ahol több címszó létrehozása és
szerkesztése is az ő nevéhez fűződik.
Horváth László elárulta, a
balkonfotózás nem igazán jött be.
Negyedik emeleten lakunk, ilyen magasságból csak a viharfelhők
nyújtottak fotótémát”
– mondja a fényképész.
A Reményikről készült portrét Rozsnyón szerették volna bemutatni • Fotó:
Reményik Sándor – Nagy Béla metszete
Nagy Béla Kolozsvár egyik jeles helytörténésze, aki leginkább a
fametszeteiről és faragásairól ismert a nagyközönség számára. Kezdetben
abban reménykedett, hogy a járvány nem fog sokáig tartani. „Az idő
teltével a bezártság érzése, a személyes emberi kapcsolatok hiánya és az
elmaradt megszokott kulturális rendezvények miatt egyre nehezebben
viseltem ezt az állapotot” – jegyzi meg a művész. A munkát ő sem hagyta
abba a bezártságban, ebben az időszakban sikerült „összehoznia” két
fametszetet, két tanulmányt, valamint kiegészítette készülő könyvét,
amely Hevesi József kolozsvári műasztalosról, gyárosról szól.
Amellett, hogy a művész e nem kívánt helyzetben hozzányúlhat a már
korábban fejben eltervezett és elraktározott elképzeléseihez,
ötleteihez, Nagy Béla szerint az interneten történő böngészés is adhat
ötletet. Számára jól jött például egyes internetes szolgáltatások
ingyenessé tétele, ahonnan tanulmányaihoz dokumentálódni tudott.
Esetében is maradtak el kulturális események, ahol előadóként kellett
volna jelen lennie. „A Kolozsvár Társaságnál két előadás is be volt
ütemezve a Kolozsvár kincskereső polgárai sorozatom keretében Haller
Károlyról, illetve Benigni Sámuelről, akiket én mutattam volna be az
érdeklődőknek. Ami még fájóbb:
elmaradt a felvidéki Rozsnyón a Reményik Sándor születésének 130 éves
évfordulója alkalmából szervezett tudományos-ismeretterjesztő
konferencia és képzőművészeti kiállatás, amelyre egy előadással és
néhány metszettel én is készültem”
– meséli Nagy Béla.
A fiatalabb korosztály is érintett
Zilahi Nono festőművész és költő a feltörekvő, fiatal művészkorosztályt
képviseli. Az alkotás mellett kulturális események szervezésében is
részt vállal, és úgy véli, a járványt nagyon megsínylették a galériák,
múzeumok, művészeti intézményrendszerek. „Művészeti szempontból ezt az
állapotot a járvány sötét oldalaként határozhatnánk meg” – vélekedik az
alkotó.
Hozzáteszi, a virtuális valóság nyújtotta végtelen lehetőségekkel élve a
művészeti tevékenységek, rendezvények iránti nagyfokú érdeklődésnek
köszönhetően rendhagyó, hiánypótló virtuális kiállítások kerültek
megrendezésre.
Zilahi Nono azt tapasztalta, hogy az online képzőművészeti színtér
ösztönzően hatott az alkotókra.
A virtuális tárlatok behálózták a közösségi média oldalait összehozva a
képzőművészeket a művészetkedvelő közönséggel. Bár vékony a határ a
kényszerbezártság és a szociális elszigetelődés között, továbbra is
vállalnám a kényszerbezártságot, mert számomra szellemileg rendkívül
termékenyen hatott” – árulta el lapunknak a művész. Úgy érzi, teljes
mértékben kihasználta a kényszerbezártságot, a néhány hét egyéni
művészeti tevékenységére nézve gyümölcsöző időszaknak bizonyult.
Az eseményfotós Horváth Lászlónak csak a felhők maradtak témának • Fotó:
Felhők – Horváth László felvétele
A járványhelyzet alatt fogant meg Zilahi Nonóban az elhatározás, hogy
olyan nagyszabású virtuális rendezvényt szervez a Klikk Art Centrum
Egyesülettel, amely felöleli a kortárs magyar képzőművészet minél
szélesebb palettáját.
A virtuális tárlat a kortárs művészgeneráció művészeti irányzatainak
alapköveit helyezi le, így képez támpontot az utókor művészei számára.
„E válságos helyzetben a magyar képzőművészeket összehozó virtuális
tárlatunk Erdély-szerte egyedi kezdeményezésnek számít. Ugyanakkor egy
ezzel párhuzamos tervbe is sikerült több energiát fektetnem, hogy minél
több erdélyi származású képzőművészt bemutathassak a közösségi média
oldalain, így népszerűsítve az erdélyi kiemelkedő alkotókat” – mondja
Zilahi Nono. Állítja, számára a járványügyi helyzet ihletben gazdag
időszaknak mutatkozott. Szerinte „a belső világunk megtapasztalása, az
önmegismerés is rengeteg ihletforrást biztosíthat, amiből mindig lehet
meríteni”. Írásait sem befolyásolta különösebben a járványhelyzet,
azokat többnyire a konstruktív pesszimizmus jellemzi, így témáira,
gondolatmenetére nem hatottak a jelenlegi külső tényezők.
Két önálló tárlata, valamint több csoportos kiállí1tása is elmaradt, és
három művésztelepen való részvételről is le kellett mondania. A művésznő
azzal vigasztalódik, hogy művészeti tevékenységében a tárlatok
elmaradása nem okozott pótolhatatlan hiányt. „Ha az átlagos
munkaidőkereten kívül az önálló tárlatok megszervezésére szántam volna
időt, energiát, akkor nem lett volna lehetőségem új alkotássorozaton
dolgozni, illetve nem tudtam volna a versírásnak hódolni. Elmondhatom, a
kényszerbezártság előnyömre szolgált jó előmenetelt biztosítva
művészeti tevékenységemben.”
Nánó Csaba
