A kolozsvári Vallásszabadság Házában péntek délután megrendezett könyvbemutató és vetítés alatt megismerkedhettünk azzal a komplex alkotói folyamattal, amely az Exit kiadónál megjelent Mea fascia című kötet megszületéséhez vezetett. Ez egyszerre fotókönyv és verseskötet, amelyben a fénykép nem illusztrációként szolgál, hanem kiegészítőként, önálló médiumként: nem ugyanazt írja le, mint amit a vers, hanem annak hangulatára összpontosít.A szerzőt Balázs Imre József kérdezte a pénteki könyvbemutatón | fotók: Claudiu Kusai

A Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet, média szakán oktató fotográfus először adja közre verseit könyv formájában. A versek eredetileg románul íródtak, a kötetben azonban magyarul is olvashatóak Orbán János Dénes fordításában. Mira Marincaș korábban is próbálkozott versírással, néhány szövege megjelent már román irodalmi folyóiratok hasábjain, és tett kísérletet hasonló projektekre, mint a szóban forgó kötet. Azonban sokáig elutasító, vonakodó válaszreakciókat kapott, megpróbálták elbátortalanítani és elhitetni vele, hogy csak egyféle médiumban tud valaki minőséget felmutatni. Ezen túllépve a szerző szembement a tévhittel és felvállalta azt, hogy valójában mindig egyszerre gondolkodott szóban és képben, valamint teret engedett annak a belső monológnak, amely egész élete során a naplóírással végigkísérte.

„Ez egy mélyállapot, ahol az időtlenség történik meg, ahol mindenhol minden a helyére kerül” – fogalmazott a szerző annak kapcsán, hogy mit jelent számára képben fogalmazni. A terek és a hozzájuk fűződő meditatív jelleg dominál a képeken, a versek pedig alapvetően filmszerű dinamikát mutatnak meg. „Nem megrendezett képek: vagy ott van az ember egy jó pillanatban, vagy nem” – tette hozzá. A fizikai ottlét és a testi mivoltunk, a nőiséghez kapcsolódó várandósság, valami megszületése, a genézis inkább a szövegekben érhető tetten, a fotók pedig ablakszerűen nyújtanak valamire rálátást.

A genézis mint szervezőelv abból a tudatból fakad, ahogyan a művészetek rendeződnek el az alkotó fejében: első nap volt a sötétség, a fotográfus számára esszenciális fény pedig a második nap születik. Ezeket követik a színek, a mozgás, a film, a szöveg – a hetedik napon pedig az alkotó is megpihen.

Mira Marincaș két nagyobb ciklusra osztotta a könyv anyagát, az elsőben töredékesebb világba kalauzolja az embereket, ahol megvan az esély az elutasításra, a számvetésre, míg a második részben már komplexebb témákkal foglalkozik. Ugyanakkor a könyvben visszatérő képi elem a fa, valamint a fotográfia japán iskolájára jellemző éles kontrasztok – a fák a szerző számára gyermekkori emlékek, a hozzájuk való ragaszkodás indította el benne az emlékezést.

A könyv fotóanyagából kiállítás is nyílik – a román nyelvű bemutatóval egybekötve – hétfőn, március 14-én 5 órától a kolozsvári Szabók Bástyájában, ahol a szerzővel Horea Poenar beszélget.