Bécsben keresettek az egyedi kolozsvári vadászkések


Kun rpd az egyik penghez keresi a megfelel vonal nyelet  ROHONYI D IVN Kun Árpád az egyik pengéhez keresi a megfelelő vonalú nyelet – ROHONYI D IVÁN
Nyáron a táborozások, sátorozások, természetjáró kalandozások idején felértékelődik egy-egy szépen kidolgozott vadászkés vagy bicska, amelyeket nem üzemi futószalagon, hanem hozzáértő kézi munkával gyártottak. Ezek az eszközök gyakran túlnőnek a funkcionalitás szigorú határain, és értékes, féltve őrzött gyűjteményekben kötnek ki. Ilyen tárgyakat készít Kolozsváron Kun Árpád György és fia, Levente Zsolt, akiket igényes termékeik révén tőlünk nyugatabbra talán többen ismernek, mint idehaza. Különleges szenvedélyről van szó, amit csak teljes odaadással lehet és érdemes művelni – tapasztaltuk meg műhelyükben. A bicskákra, késekre, bőrtokokra kézzel felvitt archaikus vonalak olyan alkotásokat eredményeznek, amelyek értéke csak gyarapodhat az idő múlásával. Mert Nyugaton a mai modern kor embere egyre jobban érdeklődik a múltra emlékeztető tárgyak, jelek, jelképek iránt – és valamikor talán nálunk sem lesz ez másképpen. [Szóljon hozzá!]

Kun Árpád György szobrászművész, ezért nem okozott számára különösebb próbatételt, amikor három éve átállt a kés világának művészetére – ezt a kisipari ágat Nyugaton sokan így tisztelik. Persze, ő sem indult teljesen a nulláról: gyermekkora indiánromantikáját, erdőjáró hobbiját élesztette fel, stílusosan szólva: élezte ki. „A kés az ember barátja” – tartja ma is. Donát úti műhelyében többféle kész alkotása látható. Először tavasszal, egy kolozsvári ipari vásáron lehetett ezekkel találkozni, ahol a kiállítók nagy feltűnést és elismerést szereztek.

– Esztétikai küllemének adunk többletet, ettől válik sajátossá. Más iparosoknál kevés az ilyen fantázia – magyarázza a házigazda. Megtudjuk tőle, hogy főleg osztrák megrendelésekre dolgoznak. Bécsben van egy 1860-ban alapított kés-szakbolt, amely azóta megszakítás nélkül ezt a kereskedést űzi, azzal például remek üzleti kapcsolatokat tartanak fenn. Itthon nem igazán alakult még ki a piac, mert nincs meg hozzá a kellő igényes gyűjtőkultúra, na meg az anyagi fedezet – egy-egy ilyen remekmű eladási ára 100–250 euró között mozog Ausztriában. Erdélyben eddig csak néhány újgazdagot fertőzött meg ez a szenvedély. Magyarországon már több késes szaklap működik, az Amerikai Egyesült Államokban pedig az egyedi késművészeti kiállítások akkora érdeklődést váltanak ki, mint egy-egy Oscar-díjas film bemutatója. A modern világban egyre erősebb az érdeklődés a régiségek iránt, ezért fontos, hogy sok kézi munka legyen egy-egy termékben, amelyek értéke aztán idővel tovább nő. Nálunk viszont még a tömegáruk uralják a piacot.

Balkezeseknek más a nyél görbülete

Miközben a mester megmutatja néhány alkotását, a kések típusairól beszél: vannak a skandináv kések (puukok), dárdahegyűek, hun (szkíta) kések, harci kések (kukrik, a nepáli hadseregbeli eszközök mintájára), nyúzó kések, azték áldozati kések, Bowie-féle kések stb. A legtöbb alkotást rendelésre készítik, az élekhez szükséges nyersanyagot – féderacél, spirális acél, szerszámacél – vaslerakatokból szerzik be. A nyeleket pedig tiszafából, somfából, diófából, barackfából, szilvafából, bukszusból vagy bivalyszarvból, tölgyfagyökérből, szarvasagancsból lehet leginkább megfaragni. Előfordul, hogy megvan a penge, és ahhoz kell megtalálni a megfelelő vonalú nyelet, máskor előre megtervezik az egész művet. Fontos az összhang az él és a nyél között. Van, amikor személyes igénynek kell eleget tenni, például balkezeseknek konyhakés esetében más a nyél görbülete.

Albumot is készítettek alkotásaik fényképeivel – ROHONYI D. IVÁN

Kun Árpádot korábban a régészkedés is foglalkoztatta, innen származik a neolitikus balták vonalai iránti vonzalma, amellyel Bécsben váratlan sikert ért el. De igyekszik műveibe népi jelleget is bevinni: mutatja a csanakos kést, amelyet a szkíták oldalukra vagy lovukra kötöttek fel. És még mutat egy különlegességet: barlangi medvefogból készült nyelű árut.

Kelendőbb a kés, mint a bicska

S hogy mi a helyzet a bicskákkal? Körülbelül háromszor kevesebb kell belőlük, mint késekből. Igényesebb munka. Nézzük ezt a Piemont-i típusú különlegességet: a rugója kívül van, külön zárószerkezettel rendelkezik, a nyele agancsból készült – magyarázza. Minden szigorú kézimunkával készül, a nyugatiakat nem lehet átverni: nagyon műértők. Kunék a bőrtokokat sajátos figurális díszítéssel látják el – a nyugatiaknak elegük van az inox anyagokból. Ha viszont kivívtad náluk a szakmai bizalmat, akkor minden oké.

– Évente hány terméket állítanak elő? – kérdezem. „Mindent összevetve, ötven-hatvan darabot. Nézzem, ezt a kést egy hétig gyártottam” – jön a válasz, közben pedig Levente Zsolt, a huszonhárom éves, szintén képzőművészi hajlamú fiú bemutatja, hogyan kell élezni a kést. Az általa fotózott, a termékeket tartalmazó albumra is büszke. Megtudjuk továbbá, hogy az évente kétszer megrendezett feketetói vásárt semmiképp sem hagynák ki. A júniusin gyengébb a kereslet, de az októberire sok nyugati vásárló jön el.

– Az a baj, hogy nem folytonos a forgalom, ezért nem lehet belőle megélni –zárják a „bemutatót” Kunék, akiktől távozóban azt is megtudjuk: Erdélyben még öt hasonló késgyártó működik, valószínűleg hasonló gondokkal és ugyanilyen szakmai-művészi szenvedéllyel.

ÖRDÖG I. BÉLA  

http://archivum2.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PMainArticleScreen.vm/id/...