Szívesen írja le az ember ezt a számot. Szép kor. És még hány szép, alkotó év ígérete! Akik ismerik a marosvásárhelyi szobrászt, márpedig igen sokan ismerik, tisztelik, percig sem gondolhattak arra, hogy ez a fiatalosan aktív, tevékenyen jövő-menő, a rendezvényeken élénk eszmecseréket folytató, véleményt mondó, mesélő művész már a 85. életévét tölti. Pontosabban töltötte április 29-én. Isten éltesse sokáig! Legyen sok öröme az alkotásban, munkássága elismerésében. Élőszóban, hátát barátságosan veregetve, ezt a jókívánságot sajnos most nem közvetíthetem, a járványügyi megszorítások nem teszik lehetővé. De talán pótolhatjuk majd, amikor a Bernády Házban, a Kultúrpalotában is újraindíthatók az események. A legközelebbi alkalom az lett volna, amikor a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportjának május eleji kiállítása nyílt volna meg. Az ünnepelt mindig jelen volt szobraival, fémdomborításaival ezeken a közös bemutatkozásokon. Ez is elmarad, mint annyi más rendezvény. Igyekszünk pótolni. Olyankor is, amikor valamelyik köztéri alkotása mellett megyünk el, itthon, a megyében, Székelyföldön, az anyaországban. Valamennyi kiérdemli a főhajtást. A hat évtized, amit eddig a pályán töltött, sok ilyen értékes művel gazdagította közösségünket, és ennél lényegesen több kisplasztikája szerzett örömöt a művészetkedvelőknek. Tanítványainak sokasága azt sem felejti, milyen következetesen igyekezett elmélyíteni a fiatalokban a kultúra- és művészetszeretetet.

Nem szintézis, nem pályaösszegző ez a pár köszöntő gondolat. Biztatónak szánom ebben a mindnyájunkat lehangoló, mindannyiunkat lelki, fizikai erőpróba elé állító nehéz időszakban. Telefonon beszéltünk a napokban. Arra panaszkodott, hogy a tiltások miatt nem tud kijárni szülőhelyére, Lőrincfalvára, ahol máskor ilyenkor már javában kertészkedett, gondozta a családi otthon körüli földet, gyümölcsfákat. Ott árválkodik a tágas, egyelőre fűtetlen műterem is, ahova annyi felejthetetlen emlék köti. Számos szobrát ott álmodta meg, mintázta, faragta, simította, csiszolta a klasszikus szépség bűvöletében. Ott élővé varázsolódnak az egykori baráti összejövetelek is, a nagy viták, beszélgetések, szakmai eszmecserék az alkotótársakkal, akik közül többen már rég távoztak közülünk. Bizony nem szégyen, ha ilyen múltidéző emlékezésekkor előkerül a nosztalgia. Ez is a 85 esztendő velejárója. Legyen benne része még számos ünnep- és hétköznapon! És egészsége is tegye lehetővé, hogy szeretteivel együtt felszabadultan örülhessen ezeknek az alkalmaknak!

Bálint Károly: Álom, dombormű, 1974