Baróthi Ádám Marosvásárhely szülötte, de Szászrégenben ő A művész. Voltak elődei, vannak utódai, de évtizedek óta ő az egyik meghatározó egyénisége a kultúra e jelentős Maros menti központjának, s ha az ottani művészeti élet kerül szóba, elsősorban rá gondolunk. Annál meglepőbb, hogy csak most, 70 évesen mutatkozik be először egyéni kiállításon a megyeszékhelyen. A Bernády Ház látja vendégül, a földszinti galériában láthatók kisplasztikái, festményei, grafikái. Sűrűn sorjáznak egymás mellett a képek, sok a szobor s a plakett, közel fél évszázad terméséből válogatott. Szeretett volna a pályájából, sokrétű munkásságából minél többet felmutatni, a termek méretei korlátot szabtak szándékának. A közönség, amely a február 24-i megnyitón zsúfolásig töltötte a művelődési központot, és mindazok, akik azóta is megtekintik a tárlatot, mégis ízelítőt kapnak a szobrász mindenik alkotói periódusából, törekvéséből. Fest, rajzol, metszeteket is készít, legtöbben viszont szobrászként ismerik. 1970-től, amikor a kolozsvári képzőművészeti főiskola szobrászati szakán diplomázott, főként plasztikákkal jelentkezett az évről évre megrendezett megyei tárlatokon. Legutóbb is decemberben a vásárhelyi Kultúrpalota félemeleti galériájában mindenekelőtt portretista erényeit csillogtatta meg. Markáns, karakteres Orbán Balázsa ellenállhatatlanul vonta magára a tekinteteket. A „nagy székely” erőt, hivatástudatot, egész szellemiséget sugárzó feje, amelybe mintázója a szívét, lelkét is belevitte, a Bernády Házban is vonzza a látogatót.

Kiváló mesterek pallérozták Baróthi tehetségét, egyengették előrehaladása útját. A marosvásárhelyi művészeti középiskolában Izsák Márton és Hunyadi László, Kolozsváron Löwith Egon, Romulus Ladea, Kós András, Korondi Jenő. Versengésre, egymást önkéntelenül is munkára serkentő osztálytársai is voltak, többek közt Kiss Levente, Hunyadi Mária, Nagy Dalma, Tamás Anna, Tamás Klára. Alaposan elsajátította a szakmát, a munkától pedig sohasem ódzkodott, lett légyen magányos műtermi foglalatosság vagy oktatói, közösségi tennivaló. Ennek aztán meglett a látszatja, mostani kiállítása is jól tükrözi ezt. Bronz-, alumínium-, bronzosított gipszszobrok, nagyméretű domborművek, emlékplakettek, derűs pasztellek, akvarellek, fekete-fehér tus- és szénrajzok konkretizálják a kiállító gazdag gondolati és érzelemvilágát, vonzalmait, alkotó szándékait. Energiái ma sem fogyatkoztak, az életmű folyamatosan gyarapodik, de tevékenységének eddigi fél évszázada is igazán megbecsülendő, értékes gyűjteményben ölt testet. Képeinek, kisszobrainak szerte az országban és külföldön is sokfelé örülnek a művészetkedvelők. Köztereken, közintézményekben, középületeken is számos Baróthi-mű látható. Mintegy húsz monumentális alkotását fotókról láthatjuk viszont a tárlaton. A marosvásárhelyi Színház tér 1973-ban készült dekoratív, modern bronzszobrai Kulcsár Béla mellett az akkor még fiatal Baróthi Ádám keze munkáját is dicsérik. Az ő alkotása az a hatalmas, több mint 7 méteres bronzmunka, amellyel Régen felső kijáratánál találkozunk, a Hegedűk emlékműveként ismerjük. Wass Albertről faragott egész alakos tölgyfa szobra Harkányban áll. Szent Istvánt megörökítő monumentális mellszobra a szintén magyarországi Bólyon található. Bronzpiétája, a Csángó Madonna a hősi halottal Gyimesbükkön vall a szobrászról is. Közel két és fél méteres tölgy térkompozícióját, az Anyai szeretetet a moldovai köztársasági Ungheni-ben 2013-ban avatták.

A családközpontúság, amit ez a méretes mű is kifejezésre juttat, a Bernády Házban kiállított több kisplasztikára is jellemző. A művész ezt igyekszik minél egyszerűbben, tömören, de ötletesen, az egyéni plasztikai nyelvezetéhez következetesen ragaszkodva megfogalmazni. Erről egy műhelybeszélgetés alkalmával így vallott: „A bennem levő lendületet modern és egyszerű formával próbáltam kifejezni. De soha nem vetettem magam egy teljesen absztrakt világba. Értékelem annak is a szépségeit, de én eleve úgy szerettem a kor szellemének megfelelő szobrászatot művelni, hogy közöljek is valamit. Nem tudtam elképzelni, hogy a szobraim csak lélektelen, üres, szép formák legyenek. Amit csináltam, azt meggondoltam, s ami megszületett, az azért született meg úgy, hogy aláhúzzam azt az eszmét, amit ki akartam fejezni.

Ennyiben én maradi vagyok, vagy nem vagyok túl modern.” E pár mondatos hitvallását a kiállítás jelképhordozó munkái, inventív, metaforikus kompozíciói meggyőzően igazolják, de Baróthi üzenetét felerősítik azok a domborművek is, amelyek a szellem kiválóságainak, példaképeinknek, fontos eleinknek állítanak emléket. Kemény János, Gyulai Pál, Dsida Jenő, József Attila, Kálvin János, a zeneszerző Rudolf Wagner de Régeny csak néhány a megmintázottak közül.

Tudjuk, ha metszeteit, rajzait is beleszámítjuk, ennél sokkal tágabb, népesebb az irodalmi, művészeti, történelmi arcképcsarnoka. De ezúttal inkább tájfestészetét, vidám színvilágát tárta közönség elé. Az egyik pasztellképe még művészetis diákkorában, 1963-ban született Marosvécsen. Tavaly került a kezébe, felfrissítette, ez most a tárlat legrégebbi munkája. Festményei naplónak is beillenek, árad belőlük az életkedv, azt is tanúsítják, festőjük mikor, merre járt, mi ragadta meg a tájból, az épített örökségből, az egyének és közösségek életéből. És egyértelműen azt, hogy ez az ember, akit irigylésre méltó tehetséggel áldott meg a Fennvaló, Erdély hűséges fia. Legyen ereje, jó egészsége, hogy még sokáig találkozhasson a múzsákkal!