Fehér tájban megjelenő bokrok, fák; a szürke árnyalataiból épül fel a Havas út II. című festmény. A mű a kevéssel sokat mondani elv alapján készült. Petkes József akvarellje azt mutatja meg a kiállítás harmadik évezred multimédiájához, újabb és újabb kifejezőeszközökhöz, technikai csodákhoz szokott látogatójának, hogy a művészet hagyományos eljárásai ma is képesek élményeket adni.
Mert az akvarell, kétségtelenül a legrégebbi technikák közé tartozik, anyagait szinte változtatás nélkül veszi a természetből: vízben oldódó ásványi, növényi festékek kellenek hozzá, s víz, hogy olyan legyen, amilyennek valóban lennie kell.
  Petkes József művei is értékes „adalékokkal” gazdagítják azt a tudást, élményanyagot, amelyet a kortárs akvarellművészetnek köszönhetünk. Nem új felfedezés ez, hiszen az 1928-ban Tasnádon, a régi Szilágy megye nyugati peremén született, szülőföldjéről 19876-ban Nyíregyházára áttelepedő művész hat évvel ezelőtt már bemutatkozott a Vármegye Galériában, új művei azonban arról tanúskodnak, hogy élményvilága a legutóbbi években is gazdagodott, s hogy elsősorban a szilágysági, erdélyi táj jellegzetes motívumainak feldolgozásakor találja meg az adekvát kifejezőeszközöket. A természeti elemek és az épületrészletek tökéletes összhangja jellemzi a Szárhegyen készült vagy az erdélyi vártemplomokat ábrázoló lapokat, a magyarbikali templom és temető motívumát feldolgozó kompozíciót, a Kőrösfői öregház című képen szinte újra eggyé válik a környező bokros-fás részletekkel a romló, megsemmisülés ellőtt álló épület. Pusztulás és születés, enyészet és teremtés – a Vármegye Galériában látható akvarelleknek köszönhetően az élet örök körforgása jelenik meg előttünk új színekben, árnyalatokban, megőrzésre méltó formákban, együttesekben.

P. Szabó Ernő
Magyar Nemzet, 2003. február 5.