A képzőművészet három, világviszonylatban kimagasló alkotójának állít emléket az Apáczai Galéria Struktúrák című kiállítása. A kurátor, Székely Géza kitűnő érzékkel tapintott rá arra a lényegi összetevőre, a struktúrára, ami a három művészt összeköti, de ugyanakkor el is választja egymástól.

Mert mi is a struktúra voltaképpen?

A műalkotás gerince: a formai jegyek összessége, de a formák mögött megbúvó, belső lényegé is. Hiszen szólhatunk szellemi struktúrákról is. Ezeknek a nyomába eredünk most, Kondor Béla, Marc Chagall és Paul Cézanne szellemiségét és annak kisugárzását felvillantva.

Angyalok a város felett – írta és képírta Kondor Béla, aki most 85 éves lenne. Azazhogy lehetne. De nem lett, mert zseni volt, a rajzművészet és a festészet zsenije, s ráadásul még költő is, a zsenikhez pedig a sors olykor nagyon kegyetlen. Elemészti őket öntüzükben.

Kondor Béla 1972-ben, mindössze 41 évesen csatlakozott a város angyalaihoz, hogy immár odaföntről is megvédhesse a neoavantgárdot, és immár odaföntről is támadhassa hasonló intenzitással a tradicionalizmus, a hagyomány védelmében.

Tehette. Kisujjában volt ez is meg amaz is, s ő mindenek fölöttinek érezhette magát. Hiszen valóban az volt. Hitében és annak művészeti vetületében egyaránt. Angyalszárnyaival most itt suhan az Apáczai Galéria felett, szellemujjának nyomai, szellemiségének kisugárzása pedig konkrét formát öltött az itt látható alkotásokban.

De a vityebszki, párizsi, New-York-i egek fölött suhanó angyalok, a zseniális álmodozó Mark Chagall szellemisége is áthatja a tárlatot. Hozzá a sors már kegyesebbnek bizonyult, 98. életévében, 1985-ben hunyt el, felbecsülhetetlen életművet hagyva maga után.

„Szeretem az egyszerű embereket, szeretem az igazságot, az őszinteséget. Szeretem az Istent. A művészetben is az igazságot és az őszinteséget keresem és akarom visszaadni. Irtózom a mesterkéltségtől... én ha adok valamit, önmagamat adom” - vallotta szóban, és vallotta bibliai elemekkel, ókeresztény szimbólumokkal, de legfőképpen kitörölhetetlen, vityebszki emlékeivel teletűzdelt képein is.

A biblikus tematika sajátosan egyedi köntösben, távolról sem konvencionális értelmezésben kap helyet művészetében, akárcsak Kondor Béla esetében is. Gondolok itt például egyik kedvencem, a Tánc című munka vörösben megjelenített angyalára. Mi más ez, ha nem a Kondornál is fellelhető kettősség, a jó és a rossz, az angyalból ördöggé válás veszélyének festői felvillantása.

De a szellemvilágból, az angyalok világából térjünk vissza a földre. Arra az anyaföldre, amely 110 évvel ezelőtt, 77 évesen fogadta magába a modern festészet egyik legjelentősebb úttörőjét, az aix-i remetét, Paul Cézanne-t. Aki kora általánosan elfogadott irányzataival dacolva alakította ki a dolgok lényegét kiugrasztó, tiszta színekkel megjelenített, markánsan kifejező festői univerzumát. A végső, már szinte geometriai lényegükre redukált formákból építkezve nyitotta meg a kubizmus, expresszionizmus felé vezető utat. Magabiztosan, a művészi szabadság jegyében jelentette ki, hogy a világ az övé és úgy fordítja le a maga nyelvére, ahogyan akarja.

„Forradalmárok voltunk anélkül, hogy tudtuk volna – jegyezte meg barátja, Emil Zola – tömérdek ideát forgattunk föl (…) Azt tartottuk, hogy a zsenik alkotók, hogy minden mester egy világot teremtett meg.”

Nem mondom, hogy a jelenlegi, mintegy félszáz alkotó munkáját felvonultató tárlat valamennyi résztvevője zseni, de valamennyien igyekeztek valami sajátosat nyújtani, ami által a tárlat egésze tűnik a maga változatosságában is egységesnek. Egy fajta eddig még soha nem tapasztalt homogenitás jellemzi a kiállítást. A struktúrák minden művésznek megadták a totális alkotási szabadság lehetőségét, amellyel a résztvevők látható élvezettel éltek is a középiskolás Kentelki Gábortól a kilencvenes éveinek derekát taposó Gedeon Zoltánig. Előbbinél sokat ígérő szárnypróbálgatásaira figyeltünk fel, Gedeon mesternél pedig csodáltuk bámulatos vitalitását és azt a korszerű művészi hozzáállást, amellyel megalkotta a tárlat egyik kimagasló alkotását, a Tűzmadarat.

Sipos László Ecce homója a maga faktúrájában is figyelemfelkeltő sokszínűségében, a fantáziadús, sajátos siposi jelrendszer követelményeinek megfelelően állít maradandó emléket a megpróbáltatásokkal teli létnek, a szenvedés szimbólumokkal is illusztrált stációjának, míg Székely Géza Lélekfogója a szó legteljesebb értelmében ejti rabul tekintetünket, lelkünket, akárcsak a mívességével, művészi üzenetével ható Kettészelt madár valamint a pőre struktúrájának tökélyével már szinte kérkedő T-otem.

Horváth Gyöngyvér struktúrajátékai a bonyolult, rendkívül munkaigényes technika ellenére is spontánnak tűnő, könnyeden libbenő formavariációk bravúrosan egybeszerkesztett változataival vonják magukra a figyelmet. Kollográfiáinak ragyogó színvilága pedig kiemeli a formai-szellemi struktúrákban rejlő kiapadhatatlan lehetőségek megjelenítésének megannyi változatát el egészen a művészi Torz tükrözõdésekig.

Gally A. Katalin Figyelője eszköztelenségével, tömörségével, visszafogottságának már szinte parázsló kifejezőerejével hat. Olyan ellentét ez, amit csak az igazán értők képesek ilyen hatásosan kijátszani. És ott a fölöttébb kifejező Csodálkozó, a portréfestés fortélyaiban is járatos Nagy Endrének a finoman-sejtelmesen érzékletes megjelenítésében.

Nagyvonalúan elegáns, sajátosan kígyózó vonalrendszerének struktúráiba avat be Forró Ágnes immár Állatok nélkül – rá jellemző, finom humorú, címbeli utalás ez legutóbbi egyéni kiállítása tematikájára.

Sajátos szín- és formavilágú, cézanne-i ihletettségű, látványos munkákkal lepett meg M. Lovász Noémi, s mint mindig, most is erőteljes hatást váltott ki Rekviemje vonalhálóinak meggyőzőerejű kavalkádjával, cizellált grafikusi nyelvezetének fordulataival Orbán István.

Klasszikus hangvételű, könnyeden elegáns szénrajzokkal adózik a tematikának Starmüller Katalin, és élvezettel fedeztük fel a kiállított munkák között a felejthetetlen emlékezetű Szabó Vilmosnak egy jellemző pasztelljét.

Sajátos térhatású, aszimmetriára épített, mívesen figyelemfelkeltő, a szó legszorosabb értelmében is Átváltozó struktúrákkal jelentkezett Kocsis Ildikó és megrázó, mozgalmas kompozícióval adózik a hontalanság időszerű tematikájának Koncz-Münich Judith.

Belső vizeken evez könnyed magabiztossággal Magyari Annamária, Sejtelmes szerkezetekbe nyújt avatott kézzel betekintést Kozma Rozália, Állóképpel és Végnélküli játékkal adózik a tematikának Ábrahám Jakab illetve Ábrahám Imola, Egy hullám anatómiájába nyújt betekintést Molnár Imre, s mint mindig most is figyelemfelkeltő teljesítményt nyújtott Éles Bulcsú, Fátyol Zoltán, Drozsnyik István, Boros György, Subicz István, Fejes Soma Bogát és Lőrincz Róbert.

Modern vonalú, élénk színvilágú, dinamikus szerkezeteivel hívja fel a figyelmet Tompos Opra Ágota, Siska Szabó Hajnalka és Starmüller Géza, visszafogottabban, de hatásosan fogalmaz Boar Szilvia és Gergely Erika s kedvesen, szecessziósan játékos Eperjesi Noémi kínálata. Klasszikus hangvételű, precízen kidolgozott, figuratív munkákkal jelentkezett Essig Kacsó Klára, Pócsai András és Czirjék Lajos s elvontabban fogalmaz Sipos Sándor, Petca Ovidiu és Tóth Ildikó-Ilona.

Fantáziadús, szín- és formavilágával egyaránt tekintetcsalogató, míves Struktúrával képviseli egymagában, de hatásosan a kolozsvári textilművészetet Tudoran Klára, keramikusaink pedig valósággal brillíroztak: Palkó Ernő raku technikával készült kerámiaképével, Koncz-Münich András pedig hófehéren nemeslő térkonstrukciójával. És biztos teljesítményt nyújtottak szobrászaink, Hunyadi László és Kovács Géza.

A művészfotók kategóriájában Bálint Zsigmond hozzáértését és Tóth András sajátos fogalmazásmódját élveztük. De Sata Attila, Hátszegi Csaba és Dáné Hedvig munkái is említésre méltók.

Elhangzott 2016. március 24-én, az Apáczai Galériában, a kiállítás megnyitóján.

A tárlat április 20-ig tekinthető meg munkanapokon 14-19, szombaton 8-19 óra között.