Sajgó Ilona festő- és textilművész 40 év terméséből válogatott össze egy tárlatra valót. A kiállítás megnyitójára múlt szerdán került sor a Kultúrpalota földszinti termeiben. A művészről, művészetéről való első benyomásunk azokban a szavakban foglalható össze, amelyeket beszélgetésünkkor többször vagy hangsúlyosan használt: melegség, lélek, dekorativitás.

– A kiállítás 40 év munkásságát summázza. Hogyan lehet összefoglalni pár szóban a falakon megjelenő időt?

– Az itt összegyűlt anyag nagyon sok érzelmet rejt magában: lelki vívódást, örömöt, bánatot – minden benne van. Fiam születésének első éveiben nem igazán maradt időm alkotni. Olimp 1973-ban született, de rá két évre már nekifogtam szőni. ’75-től a mezőcsávási iskolában is tanítottam, ingáztam, egyszóval nehéz kezdetek voltak. Ezt követően bekerültem a selyemszövődébe, és ott ismét közel kerültem a szövéshez. A szövőde után egy kellemesebbnek, kényelmesebbnek mondható munkahely következett: az orvosi egyetemen dolgoztam designerként. Ez azt jelentette, hogy bármilyen művészi munkát – értek ezalatt plakátokat, posztereket, könyvillusztrációkat – nekem kellett megterveznem. Az egyetemen kellemes volt dolgozni, nagyon különleges érzelmű emberekkel találkoztam. Ahhoz, hogy az orvos beteget gyógyítson, több érzékenységre, meleglelkűségre van szüksége, ami valahol rokon a művészlélek melegségével. Nekem mindezt az engem alkalmazó Bancu Emilian professzor mesélte el: mennyire mélyen érez egy sebész, és erről a szépségről rögtön megéreztem, hogy a művészi világlátással és ennek a lelkivilágnak a melegségével rokon. Szerettem ott dolgozni, a kollegáim befogadtak a társaságukba, és ahol dolgoztam, azt a helyiséget is rajzokkal díszítettem. A kollegáim mindig örömmel jöttek az irodámba megnézni legújabb alkotásaimat, volt olyan kollegám, aki rajzot kért tőlem a saját irodájába, hogy az ő falát díszítse.
Most pedig eljött az idő, aminek mindannyiunk életében el kell jönnie: a munkától való megválás; nyugdíjba vonulok. Abból a szempontból viszont szerencsésnek tartom magam, hogy művészettel foglalkozom, és ettől, amíg lehetőségem lesz alkotni, nem kell megválnom.

– Egy Gyergyóalfalut ismertető írásban ez olvasható önről: a hagyományos alföldi szövéstechnikát és motívumkincset viszi tovább munkájában…

– Valójában, a szövéstechnikát otthonról örököltem. Munkámban modernebb kompozíciók születnek, nem mondhatom, hogy tökéletesen követem szülőfalum hagyományát, de valóban, a szövési technikámban az alfalusi örökség egy kiindulópont. Körülbelül hat darab olyan szőtt munkám van kiállítva ezen alkalommal, amelyek teljesen modern kompozíciók, nem a hagyományos népi motívumok feldolgozására tett kísérletek. A földszinti hátsó teremben kiállított festményeimben a hunkori elemek, illetve ezek feldolgozása nagyon közeli motívumrendszerként volt jelen a lelkemben. Könyvekből dokumentálódtam, a szimbólumokat értelmeztem és mindez nekem annyi lelki indíttatást adott, hogy minden kompozíciónak tartalma van, és nekem egy dolgot jelentenek, a nézőnek mást, de a lényeg az, hogy tetszenek. Az, hogy színben legyen megfelelő, kellemes. A kompozíciónak nem kell feltétlenül kifele is jeleznie, hogy mit éreztem alkotás közben; lehet, hogy bánatos voltam, amikor a téma elkészült, de a nézőnek ezt nem feltétlenül kell tudnia, nem is igyekeztem tudtára adni.

– Ehhez a sorozathoz kitalált egy monogramot is. A kompozíciónak, mely a neve betűiből készült, van-e története?
– Igen, több helyen megjelenik. Van ennek a történetnek szép oldala is, de szomorú is ugyanakkor. Valaki, aki nagyon közel állt a lelkemhez, sajnos most fentről nézi ezt a kiállítást…

– Egyszer azt nyilatkozta, amikor fest, általában textilben gondolkodik, mivel a festményeit anyagban is megjeleníti. Minden textilmunkát egy festmény előz meg?

– Amikor elkezdek szőni, megnyugszom, hiszen olyan csodálatos érzés beülni a szövőszék mögé és dolgozni. Minden szál beütésénél gondolatok vannak, amelyek eltávolítanak a hétköznapoktól. Mielőtt szőni kezdek, a kompozíciót vázlatosan elkészítem, ez pedig később arra késztet, hogy meg is fessem. De természetesen nem minden eset a fenti forgatókönyv szerint történik.
Amikor hozzákezdek egy elemet átkölteni, a természetet költöm át. Mivel a dekorativitás áll közel hozzám, ezért akaratlanul is olyan irányba viszem el a kompozíciót, hogy amikor elkészül és ránézek, akkor az az érzésem támad, hogy az alkotás majdnem szőnyeg.

http://www.kozpont.ro/uncategorized/sajgo-ilona/