A fiatalok második kiállítására azután kerül sor, hogy a bécsi döntés nyomán mesterséges határokkal osztják meg Erdélyt és népességét. Az észak-erdélyi művé­szek legjobbjai az adott politikai helyzetben sem adták fel „erdélyiségük" tudatát. Shabár a hivatalos művészetpolitika éppen e különbségek összemosására töreke­dett, művészeink nem mondtak le a külön csoportkiállításokról, az egységes fel­lépésről. A Barabás Miklós Céh már 1940 őszén életjelt ad magáról. 1941január-jában-februárjában éppen a fiatalok második kiállításának megrendezésével bi­zonyítja létét,s még ugyanez év őszén intézményesített formában újítja fel te­vékenységét.

1940októberében arról tudósított a sajtó, hogy a Magyar Képzőművészek Egyesülete megkezdte az erdélyi művészek szervezését. (Keleti Újság,1940. ok­tóber 27.) Megszervezik a tagfelvételt, de a Papp Domokos irányította toborzás igen-igen sovány eredménnyel zárul. A rendkívüli tagfelvételi ülést november 17-én tartották,s a javasoltak tényleges tagságáról a november 28-i választmá­nyi ülés döntött. Az Egyesület egyik körlevele (415/940. sz.) közölte is az újonnan felvett tagok névsorát. Ebből azonban az derül ki, hogy rangosabb művész szinte nem is akadt a felvettek között — és egyetlenegy sem (!) a Barabás Miklós Céh kiállítói közül. Szorgalmazzák egy kollektív bemutató megrendezését, de ez — most már nyilvánvaló — ugyanilyen eredménnyel jár. A december 8—30. között rendezett kiállítás még be sem zárta kapuit, amikor a Barabás Miklós Céh tagjai módját találják annak, hogy a sajtóban is hírül adják: „tavaszra külön erdélyi kiállítást terveznek." A Keleti Újság, mely teret adott e híradásnak— bár igyekezett a képzőművészek vitájában pártat­lannak maradni—, nem hallgatja el, milyen kevés látogatója van az óvári mú­zeumépületben rendezett tárlatnak,s hogy a kezdeményezés tulajdonképpen fias­kóval végződött, hiszen a kiállításról a legnevesebb erdélyi művészek távol ma­radtak.,,Nekünk megvan a magunk külön társasága, ez pedig a Barabás Miklós­ról elnevezett céh — jelentette ki Szervátiusz Jenő. — Külön úton kívánunk menni, s velünk van többek között Nagy Imre, Szolnay Sándor, Bordy András, Kós Károly,ZifferSándor, Gy. Szabó Béla s még mások is, akik már jelentenek minden téren valamit." E sokatmondó művészetpolitikai intermezzó után kerül sor a fiatalok má­sodiks egyben utolsó közös kiállítására. A részletező bemutatás előtt, visszalépve az időben, álljunk meg annál a kérdésnél, volt-e folytatása, szervezeti kontinuitása az 1939-es közös fellépésnek. Sajnálatosan azt kell megállapítanunk: mint ahogy a Barabás Miklós Céh története is a mindig újrakezdett művészi szervezkedés története, a fiatalok fel­lépése is inkább demonstratív tettként, mint szervezett mozgalomként értékel­hető. A fiatalokat —említettük már — inkább a sorsközösség vonzza egymás­hoz, semmint határozott művészi program. A jelentkezők egymástól nagyon is különböző egyéniségek (vagy éppen „egyéniség nélküli" kezdők) voltak, alkalom sem igen adódott az összhang megteremtésére. „Csoporttá" szerveződésük több­nyire a közös fellépés idejére korlátozódott. Ha próbálkoztak is a közös mun­kával, az eredmény nem bizonyult tartósnak. Ebben pedig bizonyosan a drámai fordulatokat tartogató háborús évek is közrejátszottak. Brósz Irma közlése sze­rint a fiatalok rövid ideig közös műtermet tartottak fenn a mai Kogălniceanu utca 8. szám alatt. Itt dolgozott az 1940-es esztendő telén és tavaszán (januártól márciusig) Andrásy Zoltán, Brósz Irma, Erdei Erzsébet, Ferenczy Júlia és a kiállí­tók csoportjában nem szereplő Gy. Szabó Béla.

Nem kedvezett a szervezőmunkának, a fiatalok további együttműködésének az a terv, mely tartományok szerinti közös művészegyesület felállítását szorgal­mazta. A királyi diktatúra törvényei, melyek a FrontulRenaşterii Naţionalét életre hívták, ugyanazon tartományban szakmánként csak egyetlen szervezet lé­tezését engedték meg. Miután pedig a fiatalok első, 1939-es kiállításával a Bara­bás Miklós Céh újra életjelt adott magáról, szóba került, hogy a fennálló ren­delkezéseket a képzőművészekre is alkalmazzák. Raoul orbanra hárult a feladat (aki ezekben az évekbenTătaruCoriolan, Szamos tartomány helytartója mel­lett töltött be titkári tisztséget), hogy egy ilyen szakmai szervezet megalakítását szorgalmazza. 1939 decemberében indultak meg a tárgyalások, de azok kudarcát jelzi, hogy a Céh létét fenyegető paktumot 1940januárjában csak Szolnay Sándor írta alá. A már említett politikai változások után— a kettéosztott országrészben — a fiatalok 1941-es jelentkezése úgyszintén a nacionalizmus elleni kiállás jegyében történt.

Kiállításukat tavaszra tervezték, de menet közben dátumát sikerült előbbre hozni.1941.január 22-én a Keleti Újság ad hírt elsőnek a kiállítás közeli meg­nyitásáról. E sajtóközlésből (melyet az Ellenzék is átvesz) megtudjuk, hogy a zsű­riben Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Jenő, Vásárhelyi Z. Emil és Maksay Albert bírálták a fiatalok munkáit, Katalógus ezúttal is készül a tárlatról (címlapját Andrásy Zoltán rajza díszíti), de az 1939-es kiadásúhoz hasonlóan előszó nélkül jelenik meg, s csak műtárgyjegyzéket ad, illetve a résztvevők egy-egy alkotásá­nak reprodukcióját közli. A névsorból kiderül, hogy a tizenötös létszám tizen­hétre bővült, s ugyanígy gyarapodott a kiállított képek és szobrok száma is. Míg az 1939-es tárlaton a fiatalok 78alkotásukat állították ki, a mostanin 93-at. A két frissen jelentkező a szobrász Káli Nagy József és a festő Incze János volt.

Kiállításukat, mint korábban, a vármegyeháza üvegtermében rendezték, s második alkalommal is aránylag rövid ideig, két hétig (január 26. és február 10. között) tartott nyitva. A megnyitón, melyre most is népes közönség előtt került sor, Nyírő József mondott beszédet. Áttekintőjében arra emlékeztetett, hogy a fiatalok, bár képzésük eléggé hiányos, kiállításukban lelkesek, alkotásaikban őszin­tén önmagukat adják. A tárlatról több lap közölt beszámolót, de mélyebbre néző elemző kritikát csak a Pásztortűzben (Vásárhelyi Z. Emil), és a Keleti Újságban (Finta Zoltán) olvashatunk.

MJ

93 alkotás