Karácsonyi ajándékként
jelent meg a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Barabás
Miklós Céh által szervezett első virtuális kiállítás, amely egy 2021-es
projekt nyitó tárlata. Az alkotásokat az egyetem diákjai készítették.
Mira Marincaș fényképésszel, a kiállítás kurátorával, Tóth Orsolya
szervezővel és Mák Krisztián alkotóval beszélgettünk a virtuális
galériáról.
Túlélni a karantént. Mikola Csenge lapozható albumot készített, ebből
válogattak össze egy virtuális sorozatot
A 2020 december végén megnyílt kiállítás kezdeményezője és kurátora Mira
Marincaș fényképész, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem
fotótanára. Másod- és harmadéves hallgatókkal indította el azt az
egyéves projektet, amelynek első fotósorozata látható a virtuális
galériában. A kiállítás a New Blue, azaz az Új kék címet viseli, és
január 15-ig tekinthető meg az egyetem Facebook-oldalán.
Mira Marincaș fotográfus már tizedik éve a Barabás Miklós Céh tagja. A
képzőművészek szakmai szervezetének elnöke Kolozsi Tibor, műkritikusa,
illetve alelnöke Németh Júlia. A fotográfus szerint pályakezdő
alkotóként náluk kezdte munkásságát és első kiállítását is ott
szervezte. Tóth Orsolya lapunknak arról beszélt, hogy az évek során
többször volt diákkiállítás a Barabás Miklós Céh kiállító terében.
Képíró Dorottya babakompoziciója
A diákok számára fontos, hogy az egyetemen kívül máshol is
megmutathassák alkotásaikat. Ugyanakkor a Barabás Miklós Céhnek is
fontos, hogy megismerje a fiatal alkotókat, akikkel együttműködésre
teremt lehetőséget.
Sorozatkiállítás
A kiállítás a 2021-es év közös projektje a fiatal alkotók és a Barabás
Miklós Céh művészei között. Az év folyamán hat tematikus diákkiállítás
látható, amiből az első a jelenlegi New Blue. Szintén hat kiállítása
lesz a Barabás Miklós Céh művészeinek is: idei bemutatkozó kiállításuk a
január közepén megnyíló megemlékező tárlat az egykori tagokról. A
társulat tagjai manuálisan dolgoznak, a munkákat a fiataloknak kell
digitalizálni. A projekt lényege, hogy az új generáció tanuljon a régi
nemzedékektől, ami fordítva is igaz.
A kiállítás létrejöttéhez partnerszerződésre volt szükség az egyetem és a
Barabás Miklós Céh között. Ennek lebonyolításában Tóth Orsolya
segédkezett, illetve ő segít a kurátornak a képek válogatásában, a
virtuális térben történő elhelyezésükben és a platformkezelésben is.
Mira Marincaș szerint rengeteg online-kiállítást böngésztek végig, míg
eljutottak a jelenlegi virtuális galériához. Egy német szolgáltatóval
sikerült kapcsolatot létesíteniük, amelytől egy éves időtartamra
vásároltak virtuális galériát. Fontos volt, hogy ez a felület olyan
jellegű legyen, amit minden korosztály kezelni tud. A platformon van egy
„guided tour” változat, ami valójában az „idegenvezető” szerepét tölti
be az online térben. Megmutatja, hova kell kattintani, így akár a
nagyszülők is meg tudják nézni unokáik alkotásait.
Mák Krisztián New Blue 2 című fotója a szabadság utáni vágyat tükrözi
A virtuális galéria könnyen kezelhető: jó minőségben és nagy
felbontásban közelről is szemügyre vehetőek az alkotások.
A látogató a műalkotás címéről és az alkotóról is információkat kap. A
hangulatot fokozza a háttérben megszólaló zene, amitől szinte azt
érezzük, hogy valódi kiállításon veszünk részt, miközben a szobánkban
ülünk a számítógépünk előtt.
Az ötletadó virtuális tárlat
A tavalyi háromhónapos bezártság okán elmaradtak az egyetemi kiállítások
is, ahová a diákok meghívhatták családtagjaikat és barátaikat. Innen
jött az ötlet, hogy az alkotók a karantén ellenére megmutathassák
munkájukat. Hiszen amíg be voltak zárva, a kötelezettség nem maradt el. A
diákok megmutathatták szüleiknek is, hogy nemcsak a laptop előtt ültek,
hanem konkrét eredmény is van – magyarázza a fotótanárnő. A kiállításon
való részvétel nem volt kötelező, így két évfolyamból választották ki
az alkotásokat.
Mira Marincaș tájékoztatása szerint a téma félévi feladat volt a diákok
számára olyan formában, hogy az később kiállítható legyen. „Ez nem olyan
feladat, amit a diák összecsaphat. Nem azért művészkedsz, hogy jegyet
kapj, vagy hogy a fiókban tartsd az alkotást. Ha a munkádnak nincs
közönsége, akkor az nem létezik” – vallja a fotográfus. Az oktató
szerint, ha a diák fiatal korában nem éli át azt, hogy pályázni kell és
szükséges csoportkiállításokon részt venni, a későbbiekben sem fogja ezt
megtapasztalni.
A projekt megtanította a diákokat arra is, miként működik egy kiállítás
virtuális térben.
A fő tanulság az, hogy egy művész másképp mutatja be munkáját a
virtuális galériában, és másképp egy „valóságos” kiállításon.
Mira Marincaș: „Diákjaink nem azért művészkednek, hogy jegyet kapjanak,
vagy hogy a fiókban tartsák az alkotást”.
Más dolgokra kell figyelni és másképp kell előkészíteni az alapanyagot. A
térbeli kiállítások alkalmával nyomdakész munkát kell létrehozni: tudni
kell, milyen papírt választ, milyen keretbe helyezi, stb. Az online
kiállításnál viszont arra kell figyelni, hogy melyek a technikai
elvárások. Fontos, hogy milyen jellegű képet választ a kiállító, mert
van alkotás, amelyik online-felületen semmitmondó, ugyanakkor teremben
kiállítva élvezhető alkotás. Mindemellett virtuális térben gyakorolni
lehet a sorrendet. Ami a térbeli galériában fizikai munka, az virtuális
térben billentyűzettel végezhető el. Ha kevés a hely, virtuális falak
építhetők, és a munka folytatható, amit a valós kiállítóteremben nem
lehet kivitelezni – foglalja össze a művésznő a szerevzőmunka lényegét.
Diákszemszögből nézve
Mák Krisztián harmadéves hallgatót már gyerekkora óta foglalkoztatják a
fényképek: nemcsak fotóz, hanem szerkesztgeti saját munkáit is. Az
online csoportmunka azonban teljesen más volt, mint az előző csoportos
feladatok. A virtuális világ nagyobb rendszerezést igényel, előnye
viszont az, hogy könnyebben tudtak konzultációkat szervezni, és
átláthatóbbá vált a fotók szelektálása is. Hogy a kiállítás miként fog
kinézni virtuális térben, azt viszont fiatal alkotóként sem tudta
elképzelni, így a végeredmény meglepetésnek számított. Örült, hogy olyan
izgalmas feladat részese lehet, amely legalább online térben
megvalósulhatott.
Tóth Orsolya segített a válogatásában és a képek virtuális térben
történő elhelyezésében
Bizonyos szempontból egy online kiállításra könnyebb felkészülni, bár a
szervezés éppolyan időigényes, mintha térbeli kiállításra készülnének,
magyarázza Mira Marincaș. Sok időt mégsem lehet spórolni, mert egyenként
kell beszélni a művészekkel, meg kell nézni a munkákat, és véleményezni
kell minden alkotást. A kiállítótermi folyamatoknak megvan az online
változata is. Míg máskor a kész munkákat bevitték a kiállítóterembe,
kicsomagolták és helyet kerestek számukra, most a kurátor letölti a
fájlokat, előkészíti online felületre és feltölti a kiállító platformra.
Ezt követi a folytonos átrendezés, amíg minden alkotás a helyére nem
kerül. A kiállításra való felkészülés ezen része azonban fele annyi időt
vesz igénybe, mint egy átlagos tárlatnál. Ilyen szempontból a virtuális
kiállítás gyorsasága pozitívumnak tekinthető. A tárlatlátogatónak is
kényelmesebb, mert nem kell otthonról elmennie, a szobából végignézheti a
kiállítást, és ebből adódóan a tárlat több emberhez jut el. Nem
helyfüggő: aki nem kolozsvári, az is megnézheti. „A művészeteket nem
szabad háttérbe szorítani. Jó, hogy ilyen fejlett világban élünk és
virtuális térben is megmutathatjuk alkotásainkat. Miközben tisztában
vagyunk vele, hogy ezzel nem lehet a valós tárlatlátogatást
helyettesíteni, mert a virtuális tér nem adja vissza azt az élményt,
amit egy térbeli tárlat. Ez viszont egy lehetőség, ami révén
megmutatkozhatunk. Kultúra nélkül ugynis nem létezhetünk” – vallja Mira
Marincaș.
A karantén alatt készült felmérések azt mutatják, hogy a kulturális
igények sorában a legutolsó helyen szerepelnek a koncertek és a
kiállításokat néző felhasználók.
Mák Krisztián harmadéves hallgatót gyerekkora óta foglalkoztatják a
fényképek
Sokkal inkább filmeket néznek vagy a megszokott oldalakat böngészik az
emberek. A karantén óta azonban nagyon sok múzeum és galéria beépítette
stratégiájába, hogy online térben is látogatható legyen.
A fényképész szerint a virtuális galéria nagy hátránya, hogy ez a fajta
kiállítás nem került még be a köztudatba. Ha kiállításról van szó, az
emberek a valós galériákat látják maguk előtt. Mák Krisztián szerint a
siker azonban így sem maradt el: a családtagoktól és ismerősöktől szinte
azonnal érkeztek a gratulációk. A fiatal alkotó viszont hátrányként
élte meg, hogy nem láthatta az emberek reakcióit, az arcukat, amint a
fényképeket nézték.
A színválasztásról
„Azért döntöttünk a kék szín mellett, mert úgy ítéltük meg, hogy nagyon
tág a megjelenítési formája. Volt, aki kollázsban, videóban vagy hangban
alkotott. A színről előadást tartottunk, elemeztük a történetét.
Megvizsgáltuk, milyen vonatkozásai vannak, vizualitásban, filmben, a
fotográfiában hogyan jelenik meg. Átbeszéltük, hogy mit jelent a szín,
mi a funkciója és mi az egyedisége. Térképszerűen raktuk össze, hogy
kinek mit jelent: nosztalgia, királyság, szomorúság, óceán – rengeteg
minden felhalmozódott. A diákok pedig kiválasztották a számukra
megfelelő irányt” – magyarázza a tanárnő.
Mák Krisztián szerint nagyon szép képek születhetnek, ha a fotón a kék
szín dominál. Ő azokat a képeket szereti, amelyek a kék hangulatát
fogják meg. Akár olyan formán, hogy fekete-fehér fotó lesz a
végeredmény, ezért lett New blue a kiállítás címe.
A New Blue című virtuális kiállítás okostelefonról is megtekinthető •
Fotó: Jakab Mónika
A New Blue üzenete
A kiállítás bevezetőjéül – Tóth Orsolya ötlete nyomán – Papadaki: A hold
színe című regényből egy idézet szolgált. Tóth Osrsolya szerint a
színekhez mindenki érzéseket társít és emlékeket idéz fel. Számára a kék
szín a szabadság és végtelenség mellett a szomorúság érzését idézi. „Ez
a szomorúság valami elérhetetlen utáni vágyból fakadó hiányérzet. Azt
gondolom, a végtelen szabadság elérhetetlen vágyának a színe a mély kék,
amely sokszor sötétségben, feketeségben ér véget. Akárcsak a tenger
kékje, amely egyre sötétebb és átláthatatlan fekete tömeggé válik” –
magyarázza a szervező.
„Aki az idézetet végigolvassa, képes saját magának megfogalmazni, hogy
számára mit jelent a kék szín. Pont ez a cél:
keressünk magunknak olyan dolgokat, amelyek szebbé tehetik
mindennapjainkat, ezáltal megtaláljuk a reményt a mindennapokban és a
karanténban is”
– foglalja össze Mira Marincaș a kiállítás tematikájának fő üzenetét. Ha
bárki is talál egy képet a kiállításban, amely megszólítja, akkor
virtuális tárlatuk elérte a célját.
Számomra több alkotás is a karantén hangulatára reflektál, a képekből
visszatükröződik a bezártság érzése. Számos fotó azt illusztrálja, hogy
adott helyzetből hogyan lehet kihozni valami újat, hogyan lehet túlélni,
szabadulni. A kiállítás egyik érdekességének tartom Mikola Csengele
kollázsgyűjteményét, amelyben az a kihívás, hogy virtuális térben
bemutassanak egy lapozható albumot. A sorozatot a karantén elején
indította. Története arról szól, hogy ő és a nővére egymást támogatva
miként játsszák végig, hogy túljussanak a karanténon.
A képekből visszatükröződik a szabadságvágy. Habár nemcsak karantén
alatt készített képeket láthatunk, a legtöbb alkotásban benne rejlik az
üzenet: becsüljük meg jobban a szabadságot, amit eddig magától
értetődőnek vettünk.
Mira Marincaș szerint átértékelődtek a rendszereink. Ez a kiállítás is
arról szól, hogy a kényszerállapot körülményei között miként találhatjuk
meg a reményt, akár a kék színben is.
Jakab Mónika
