Plugor Sándor azok közé tartozik, így, jelen időben s el egészen máig, holnapig, akik után nézve az ég csillagporában, gyanakodva és lázadva állapítjuk meg, mennyire pazarló is ez a földi élet.

Úgy ment el, itthagyván nekünk Kököst, Oltot, s bátorító emlékezetünkbe költözvén, itt a vonalait, színeit. És a lovait.

Valahol együtt tapodják a túlvilág porát Bartha Árpád fotóművészünkkel, azért említem Barthát éppen, mert az ő fotólaboratóriumában függött évtizedeken át Plugor Sándor egyik nagy rajza. Két vonalból aktot rajzolt, álomvonalak voltak azok is, és egy-egy pártelvtárs, amikor meglátta a fekvő nőalakot, úgy, ahogy kamaszok s vénhedtek áhítják látni, visszahőköltek, hogy izé, a szocialista erkölcs, per amorem. Nem, a latint nem mondták, mert még magyarul sem értették a szépséget. Egy alkalommal jelen voltam egy ilyen döbbeneten. Egy hétig kacagtuk a megbotránkozott vezírt.

Megyei képzőművészek kiállítása volt egy alkalommal, a hetvenes évek elején, ott volt Király Károly megyei első titkár, és ennek okán odacsődültek mind, mert hát zsongani kellett a protokollban. Nos, akkor az egyik titkár odajött hozzám, á, mért ne mondhatnám a nevét is, Drunek Zoltán mérnök, gazdasági titkár volt, szóval, kartőn fogott, és kérdezte: mondja meg, Czegő, mit akar ezekkel a hanyatt vágódott, kalimpáló, veszett lovakkal a festő?

Egész sorozat volt, ketrecbe zárt, őrjöngő, a ketrecet szétvető állatok, sötét tónusban, veresben, kékben, és az egész alakzatokból áradt az erő: szét kell vetni a ketrecet! Ki kell menni a szabad levegőre, vágtába kell igazulni, nem lakat mögé...

Valahogy így mondtam el Drunek úrnak, hogy ez a bezártság, a szabadság utáni vágy s az azért kifejtett erő, igen, minden zártság ellen, a gúzs, a kötél, a zabla ellen szól itt a festék, az alakzat, a roppant erő.

Plugor kacsintott huncutul: elégedett volt akkor, hogy tárlatvezetővé léptem az ő lovai elé.

Hetvenéves lenne. Erőt adjon nekünk mára, holnapra művészete!
Czegő Zoltán

http://www.3szek.ro/load/cikk/27084/plugor_sandor_70:_plugor_es_paripai