Nagy Tibor világa

1950 december 18. Művelődés
2009 õszén, a Sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenõ Képtárban nagyarányú kiállítás nyílt, a 80 éves Barabás Miklós Céh egykori és jelenlegi tagjainak munkáiból, ugyanakkor vaskos, gyönyörû album is megjelent ebbõl az alkalomból. Lapoztam a kötetet, és a 151. oldalon új névre és érdekes munkájára lettem figyelmes: Nagy Tibor A hegy sebei, 20x15,4 cm, pasztell, kollázs, nyomtatás, 2009 (m. t.). Vegyes technikával készített, színes, drámaian kontrasztos, töredezett s újraépített dombhajlat. De persze, a társítások itt nem érnek véget, a többi a nézõ fantáziájára van bízva. Aztán késõbb kiderült, hogy Nagy Tibor mûvészcsaládba született, édesapja a kitûnõ kolozsvári képzõmûvész, Nagy Endre. Így minden a helyére került, honnan kapta indíttatását, a környezeti hatásokat, neveltetését, világlátását. A családi fészek mindenképpen megfertõzte.
Nagy Tibor 1963. december 18-án született Kolozsvárt. 1974 és 1981 között a kolozsvári Képzõmûvészeti Szakközépiskola diákja volt, majd tanulmányainak kényszerû megszakítása után autodidakta módon képezte tovább magát, mint mondja, magángrafikai iskolát végzett. 1983-ban és 1984-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházban volt díszletfestõ, kivitelezõ, mely évek bizonyíthatóan nyomot hagytak és fontos hatással voltak késõbbi alkotói munkájára. 1988-tól kõfaragó és kirakatrendezõ volt, majd reklámgrafikusként dolgozott. 1995 óta mint bõrdíszmûves tevékenykedik. Sepsiszentgyörgyre költözése után saját cége biztosít megélhetést számára, ugyanakkor szabad idõt is az alkotáshoz. Az évek során, bár változó ritmusban, de végig alkotott. Szoros kapcsolata volt a képzõmûvészettel. Mint jó értelemben vett autodidakta és kibontakozó mûvész, akárcsak atyja, õ is kísérletezõ egyéniség. Alkotó hajlama sokféle technikát kipróbált. A kezdeti bemutatkozás óta már többször szerepelt különbözõ rendezvényeken. 2010. augusztus 3-án nyitották meg egyéni kiállítását a Képzõmûvészet Éve Háromszéken – 2010 rendezvénysorozat keretében, szintén a Sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenõ Képtárban. A kiállítást Sántha Imre Géza mûvészettörténész és Bogdán László író nyitották meg, tudósítottak róla a Krónika, a Háromszék, a Székely Hírmondó napilapok. 2010 óta mint grafikus és iparmûvész a Barabás Miklós Céh tagja, így részt vett azon a közös tárlaton is, mely 2011. december 6-án nyílt meg, a céh kolozsvári csoportjának rendezésében, a Minerva-házban. Ekkor írta Németh Júlia mûkritikus a kiállított munkáiról: „Nagy Tibor pedig a ceruza és a legmodernebb technikai eszközök felhasználásával teremt sajátosan kifejezõ drámai légkört rajzaival”. (A klasszikustól a posztmodernig. Szabadság, 2011. december 6.)

Egy CD-rõl nézem Nagy Tibor utóbbi években készült munkáit, ezek ceruzarajzok, akvarellek, kollázsok, tematikailag portrék, fura szerkezetek, kagylók, csigák, szürrealisztikus tájak, csendéletek, keresztek (Csodaautó, Játék a genetikával, Változások kora, Inga, Meseváros stb.). Többnyire grafikát mûvel, de festészettel is foglalkozik, számítógépes grafikával kísérletezik. Hogyan határozza meg magát? Hajlik a szürrealizmus felé, kifelé zárkózott alkat, de belülrõl gazdag lelkivilággal rendelkezõ, álmodozó egyéniség. Útját saját maga szabja meg, mint mondja, ábrándozni jó dolog, képzeletben bármerre barangolhat. A jövõben tovább szeretné fejleszteni mind grafikusi, festõi, mind iparmûvészi egyéniségét.

           


Nagy Tibor alkotásain a valóság elemei keverednek szürrealista látomásokkal, ezekbõl néha meghökkentõ asszociációk születnek, a beavatottak egy olyan világba nyernek betekintést, melyet a mûvész a valóságból kiindulva újrateremtett. A tárgyi valóság és a képzelet látomásai keverednek, ötvözõdnek, kiegészítõdnek, találkoznak és egybefolynak, egymásba csúsznak. A valóság elemeit felbontja, felszabdalja, széttöri, majd újramontírozza, ugyanakkor hozzákeveri látomásait és újraszövi az egészet, új világot teremtve – így alakul ki egy Nagy Tibor-i jellegzetes képi világ. Alkotásain igen fontos szerepet kapnak a különbözõ kódolt jelek, írásjelek, sõt hosszabb szövegek is. Munkáiból ítélve szeret rajzolni. A rajz az ember egyik legõsibb kifejezési eszköze, furcsa, hogy sokáig mellékes segédeszköznek tekintették. Pedig a mûvész életrajzi adataivá válik, magán viseli keletkezése körülményeit, születésének bélyegét. Nagy Tibor a város szülötte, városok zajos forgatagában nõtt fel, itt él a nyüzsgõ környezetben, gyökerei innen erednek, urbánus mûvész. Munkái is mûtermi munkák, mind városi örökség, itt szerkeszt, épít, komponál. Rajzolt, írott képei mind egy-egy üzenet, alkotójuk lelki tükre. Érdekes megfigyelni, ahogy nosztalgiázva rajzolja a színház világát, kelléktárát, a színfalak mögötti világot, a kulisszák titkát, díszleteket, maszkokat, jelmezeket, színházi pózokat, egy titkos valóságot. Rajzai tiszták, beszédesen szûkszavúak, maximális hatás elérése érdekében leegyszerûsített eszköztárral dolgozik. Különbözõ nyomatékkal rajzol, hol vastagabb, hol vékonyabb, hol erõsebb, hol puhán eltûnõ foltokkal. Igen, foltokkal, mert gyakran nem vonalakkal, hanem pontozott folthatásokkal építkezik, szinte kézileg készített (és nem vegyszeres) foltmaratással. A síkon is a teret keresi, a fény–árnyék játékával és a perspektivikus torzulásokkal, ferdülésekkel, elhajlásokkal. Finom folthatások váltják egymást nagy fehér felületekkel. Fontos szerep jut a nagy fehér foltoknak, a papír fehérjének. Tisztaság, világosság árad szét az egyenletesen kezelt rajzfelületeken. Az élettel megtelt fehér tömegeket árnyékfoltok szövik át és tartanak egybe. Így hullámzó formák, domborzatok születnek, ritmikus fény–árnyékok. A papíron is modellál, szétszedi, széttöri, szabdalja, elemzi a formát, majd újraszerkeszt, montíroz, újraragaszt, kollázsol. Képei statikusak vagy dinamikusak, lebegnek vagy masszívan állnak, általában aszimmetrikus kompozíciós építmények. A kompozíciók szilárdságát, súlyát a geometria és az emberi, illetve tárgyi formák ötvözete adja. Munkái sokszor fehér gipszplakettek hatását keltik. Így születnek rajzolva, festve, ragasztva vagy elektronikusan készített önálló grafikái. Nagy Tibor megérkezett a leegyszerûsített, stilizált, elvonatkoztatott formákhoz, az absztrakt szépséghez, eljutott az ábrázolástól a jelzésig.






Orbán István

http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=1245