Egyszerűségében nagyszerű ez a kép. Színeiben rejlik a dráma. A címe is drámai irányba terelné a szóhasználatot: Fenyőfüggöny. De ne erőltessük a színházi szakszavakat és kelléktárat, Gaál András festészetétől idegen a színpadszerűség, festményein semmilyen művi beütés vagy mesterkéltség nem észlelhető. Akár tájat, akár embert jelenít meg, lényegre törőn, a legszükségesebb eszközökkel teremti, formálja markánssá és igazzá a karaktert, teszi frissé, izgalmassá a látványt. És úgy adja hozzá önmagát a műhöz, hogy az ábrázolt vidékben vagy egyéniségben felismerni véljük az ő személyiségét, belső világát is. Az ilyesmi csak a legjobbaknak sikerül. A 85. évét március elején töltő festőnek a legjobbak közt a helye.

Ez a munkája is lenyűgöz frissességével, modernségével, azzal az álomszerűen könnyed lebegéssel, amely egyfajta földöntúli atmoszférát sejtet, különös élményhalmazt mozgósít a nézőben, és olyan érzést kelt benne, hogy rövidesen valaminek történnie kell – ami lehet jó is, rossz is. Gaál András alkotását szemlélve bizonyára mindenkiben felvetül a gondolat, hogy mi van, ki van a fenyőfüggöny mögött, mi készül, mi történik az égbe nyúló, egyenes törzsű, sűrű fák sötét erdejében, ki vagy mi léphet elő a magasban felsejlő zöldek és a lenti fénycsóvában izzó lángszínek közül. Minél hosszasabban meredünk a képre, annál több alak, alakzat látszik kirajzolódni a háttérben. Fent a hegyek gerincén nem túl sok biztatót ígér a feketébe hajló kék, sötétkék ég. Persze mindez attól is függ, kiben milyen emlékeket idéz ez az erdei látomás.
Szinte erdélyit írtam, mert számomra nem kétséges, hogy a két évtizede Pannonhalmán élő csíkszeredai művész szülőföldje tájait, a csíki, gyergyói vagy gyimesi havasok valamelyik sajátos tájrészletét álmodta erre a varázsos képfelületre, vagy mindhármat együttvéve. Tudom, nem egyszer vallotta interjúban, visszaemlékezéseiben, hogy bármennyire megkedvelte új otthonát és környékét is, a hazulról hozott élmények jelentik számára az ihlető forrást. „Az ember gyermekkorától hordoz egy szülőföld-emléket. Ez nálam Gyergyóra, Csíkra egyaránt érvényes. Semmi sem szétfolyó, minden összeszedett. Ez az érzés és emlék annyira ösztönös, hogy bárhol vagyok, bármelyik művésztelepen például, és előveszem a papírt, lemezt vagy a vásznat, egy otthoni kép jön elő. Így festettem Balatonszemesen az egyik kedvenc képemet, a Hegyeimet”– mondja egyik megnyilatkozásában. Közel hét évtizede gazdagodó értékes életműve számtalan ilyen alkotással erősíti a vallomást. Nem is fontos, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön a tájjal, a Székelyföld annyira beleivódott, lelkének annyira szerves részévé vált, hogy látványát belülről vetíti ki a pasztellpapírra. A Fenyőfüggöny 2020-ban készült, abban a számos megszorítást és megpróbáltatást hozó esztendőben, amikor nem csak a szokásos félévet nem tölthette Marosfőn, de a kinti járkálása is korlátozott volt. Erdélyi közönsége ezúttal nem örülhetett az új munkáinak. A győriekhez viszont eljuthattak a Győri Antológia jóvoltából, és úgy hírlik, tetszést arattak. Az ottani művészetkedvelők talán másra figyeltek fel a festményeken, mint jómagam. De minden képpel ez történik: a néző is hozzá teszi a saját szellemvilágát, érzéseit, hangulatát. Bennem marosvásárhelyiként Bolyai János és híres elmélete is felmerült e tintaszínbe itatott táj végtelenbe mutató, párhuzamos fenyőtörzsei láttán.

Azt hiszem, ez a gazdagon árnyalt kékség, amely számos képét szemkápráztatón elárasztja, Gaál András festészetének az egyik meghatározó védjegye. Ahogy a formákat bontó tájon hullámzón vagy ívszerűen kirajzolódó geometrikus vonalstruktúra is az. A föld és ég között feszülő, színes sávrendszer, amely szorosan egymásra tömörülve képezi le a geológiai tájelemeket, a kék mellett a vörösek, sárgák, okkerek, zöldek, barnák, szürkék merész, de jellegzetes társításával hozva létre kontrasztot, vagy teremtve harmóniát. És absztrahálva a látványt. A festő nyilván környezetünk valós képét is nagy tudással, tehetséggel és egyedi módon, bravúrosan tudja felmutatni. De itt most Gaál András gyakran megfestett eszményi tájairól beszélünk. Íme két másik ilyen az újabb festményei közül: a Vihar előtt és az Őszi vetés.