Két évvel ezelőtt nagyszabású Thorma-kiállítás volt Kolozsváron, két helyszínen, a Bánffy Palotában és a Quadro Galériában. Akkor is elhangzott, hogy Thorma János
csaknem egy évszázadon át, nem került az őt megillető helyre a művészet
történetében. Ezt a méltánytalanságot volt hivatott helyreállítani a
két évvel ezelőtti vándorkiállítás, amelyet két évtizedes kutatómunka
előzött meg. Egyre több Thorma-kép került elő, a szakemberek egyre
többet tudtak meg a Nagybányai Művésztelep egyik alapítójáról, majd
vezetőjéről. Most nagyszabású monográfia is született, amely Thorma
János életét, munkásságát ismerteti. Ezt mutatták be kedden Kolozsváron,
egy olyan kötettel egyetemben, amely számos Thorma-képet tartalmaz,
illetve a nagybányai művésztelep alkotóinkat számtalan alkotását. A
gyűjtemény Bay Miklósnak és feleségének, Évának a tulajdona. Ők ezt a gyűjteményt a Kiskunhalasi Thorma János Múzeumnak
ajánlották fel, ahol állandó jelleggel lesz kiállítva. Ennek feltétele
azonban az volt, hogy külön szárny épüljön a múzeum keretében a
nagybányai és a Thorma gyűjteménynek. Erre várhatóan két éven belül sor
is kerül. A könyvek kolozsvári bemutatója után beszélgettünk Bay Miklós műgyűjtővel majd Kovács Zita művészettörténésszel, a kötetek társszerzőjével.
http://kolozsvariradio.ro/2015/07/15/lassan-melto-helyere-kerul-thorma-janos/
http://kolozsvariradio.ro/2015/07/15/lassan-melto-helyere-kerul-thorma-janos/
