„Amellett, hogy e falak között őrzik egy ideje munkáinak egy részét, maga a hely, a Mátyás-kori, Farkas utcai templom, állandóságot sugalló, örök értékeket kövekbe záró környezete maga is megtestesíti mindazt, amit más dimenziókban a szobrász egész művével vállalt és vallott. A közösség, a magyarság szolgálatát”, értékelte a mester életművét Murádin Jenő.
Kántor Lajos kifejtette: a Kolozsvár Társaság ugyanakkor azt is megköszöni Kós Andrásnak, hogy az 1956-os emlékmű meghirdetésének is részese volt, hiszen vállalta, túl a kilencvenedik életévén is, hogy a pályázatra érkezett műveket, a bizottság többi tagjaival együtt elbírálja. „Ezt a közösségi munkát szeretnénk megköszönni neki, az ő kitüntetésével, itteni köszöntésével pedig egyúttal emlékezünk Kós Károlyra is, aki nagyon sokat tett Kolozsvár, és Erdély magyarságáért”, hangsúlyozta a társaság elnöke.
Kós András látható meghatódottsággal vette át a kitüntetést, majd – mivel állítása szerint őmaga nem a szóbeli rögtönzés embere – felolvasta rövid köszönőlevelét: „Nem tudom, jár-e számomra ez a kitüntetés. A kitüntető ezt bizonyosan jobban tudja. Már gyermekkoromban választott életutamon a jó és a szép keresése csábított és vezérelt. És érzékelhető formát adva, törekvésem az emberek lelkének megközelítése, táplálása, nemesítése.
A Kolozsvár Társaság ítélete hozzájárul megnyugtatásomhoz, egyúttal meggyőződésemhez, hogy életem munkáját irányító törekvésem talán nem volt hiábavaló. És ez jóleső érzés. Köszönöm a Kolozsvár Társaságnak”.
KÖLLŐ KATALIN
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/16455
