Gyarmathy János agyagtársasága

Botrányos, hogy mennyien vannak a műteremben! És semmi távolságtartás! A sűrű bronznépesség köré most a terrakottatársaság is befurakodott. Félretéve a tréfát, tényleg meglepő, milyen sok új munkával gyarapodott Gyarmathy János marosvásárhelyi műterme, amióta a karanténos megszorítások miatt nem járhattam ott. Leszámítva a járvány okozta kellemetlenségeket és az ezekből fakadó lelki megterhelést, a szobrásznak jót tett az eltelt három hónap, szinte teljes egészében alkotásra fordíthatta az idejét. Nem úgy persze, mint azelőtt, hiszen ő sem járhatott ki az otthonából, de az agyagot ott is gyúrhatta, mintázhatott kedvére, igaz, csakis kisszobrokat. Így hát nem éppen egy újabb kínai agyaghadsereg került ki a keze alól, de az a húsz-egynéhány kisplasztika is nagyszerű szobrászi fegyvertény, kiégetve, a kellő helyeken felcsiszolva, kifényesítve; magukra vonják a figyelmet a bronzemberkék közé ékelődve a polcokon. Másságukban, agyag mivoltukban tűnnek ki, a tematikát, a művész jellegzetes stílusjegyeit tekintve szervesen illeszkednek a jól ismert gyarmathys világba. A földibe és égibe, a reálisba és mítoszbelibe, a múltbeli és a mai, mindenkori emberibe. A valós és a szellemi, fogalmi, lelki szférába. Azzal a sok ötletsziporkával, plasztikai bravúrral, groteszk szerethetőséggel felvértezve, megmintázva, amely hosszú ideje a szobrász megbecsült védjegye.

Nyilvánvaló, hogy az aktuális helyzet, a koronavírus is megihlette, fenyegetően bontott vitorlát a járványhajó, gazdagon kínálja termését a könyvfa, gótikus templomként őrködik a család fölött az angyal, új életre kel bennünk a tudás magja, hol tarthat most életünk homokórája, kérdezhetjük, segít-e még rajtunk az ima vagy az olyan életek példája, mint az Assisi Szent Ferencé? Vagy mindig csak másokra figyelünk, fülelünk, minden szituációban csak egymásra mutatunk? Egész kiállításra való kisszobor várja, hogy a nyilvánosság is örülhessen nekik. Remélhetőleg nem telik sok időbe, amíg újra teljes gőzzel beindul a tárlatok gépezete, és ezek a földmeleget sugárzó kisemberek is kiállításra kerülhetnek.

Az időm lejár?


Gyarmathy János: Angyali védelem


Gyarmathy János: A koronavírus hajója