– Egység a sokféleségben. Röviden így tudnám jellemezni a művészeti élet évről évre megismétlődő, a közönség és a művészek által olyannyira várt ünnepi rendezvényét, a decemberi művészeti szalont – mondta a kiállítást méltató Németh Júlia műkritikus, aki szerint a művészi elképzelések és megvalósítások valóságos kavalkádjával találjuk szembe magunkat „a figuratívtól az absztraktig, a klasszikus elképzelésektől a posztmodernig s még azon is túl”.

– De mindezen változatosság dacára van valami közös a kiállított munkákban. Azt is mondhatnám: Kolozsváron a Művészeti Szalonnak egyénisége van. Olyan sajátos hangulata, amely az erdélyi hagyományokból és a mindenkori új, a nagyvilág felé való nyitottság hagyományából adódik. S a nagyvilág régóta felfigyelt művészeink kimagasló teljesítményére, szélesre tárultak előttük a világ legjelentősebb galériáinak és múzeumainak a kapui – fejtette ki a műkritikus. Véleménye szerint csupán Kolozsváron találnak immár évek óta süket fülekre a Képzőművészeti Szövetség galéria-igényei.

– A kincses várost ugyanis megfosztották attól a kincsétől, hogy államilag finanszírozott, központi kiállítóterme lehessen. A Romániai Képzőművészek Szövetsége Kolozsvári Fiókja a bukaresti után a legnépesebb és legrangosabb, de ugyanakkor az egyedüli is, amelynek nincs önálló galériája. Történik pedig mindez akkor, amikor a Kolozsvár emblémájának számító, egykori Continental szálloda lassú, de biztos halódását vagyunk kénytelenek napról napra elviselni. Csöppnyi odafigyeléssel és jóindulattal olyan központi kiállító­teremmel rendelkező kulturális központtá alakulhatna a Pákey Lajos tervezte gyönyörű, neobarokk épület, amely méltán öregbíthetné Kolozsvár hírnevét – hangsúlyozta a méltató.