Egy különleges igényességgel és nyomdai kivitelezésben megjelentetett, terjedelmében is rendhagyó, szép kiadvány állít méltó emléket KEDEI ZOLTÁN festőművésznek. A Vár-lak, a művész marosvásárhelyi műterme – a nevébe foglalt üzenet dacára – zárva, a festő élete véget ért, közel három hete kísértük utolsó útjára a református temetőben, életműve lezárult. De még örülhetett ennek a nagyszerű albumnak, amely a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Méry Ratio Kiadó gondozásában, Sárba Katalin figyelmes, gondos szerkesztésében látott napvilágot. A debreceni Alföldi Nyomdában készült. A szerző Kedei Zoltán tanítványa, a Mester munkásságát az utóbbi évtizedekben alaposan megismerő, nagy odaadással gondozó és népszerűsítő Imre Lídia művészettörténész, aki remélhetőleg ezután is gondját viseli az értékes hagyatéknak. Gazdag anyagról van szó, a 268 oldalas, impozáns kötet jól érzékelteti. Megjelentetése gyors ütemben zajlott, versenyfutás is volt az idővel, sokaknak volt szívügye, hogy a 91. évét betöltő, hanyatló egészségű, de az alkotókedvét mindvégig megőrző festő kézbe vehesse ezt a kivételes ajándékot, amely akár a fiatalabb korában őt ért igazságtalanságok kárpótlásának is tekinthető. Sikerült, az album tiszteletpéldányai halála előtt pár nappal érkeztek Vásárhelyre. Számomra is elégtétel, hogy idejében átlapozhattam, és az elhunyta előtti napon még gratulálhattam az akkor már nagyon nehezen beszélő Zoltán barátomnak. Csendes öröm volt ez már, de ezért is távozhatott békés szívvel. A sors valamiképpen helyrehozta azt, amit valamikor elrontott.
Úgy
adódott, hogy szinte hatvan éven át folyamatosan és közelről nyomon
követhettem ezt a felfelé ívelő alkotói életpályát, tanúja lehettem
Kedei Zoltán útkereséseinek, önmarcangoló töprengéseinek, csalódásainak
és elégtételeinek, megújulási periódusainak, az ars poeticáját soha fel
nem adó következetességének, példás és kitartó megszállottságának,
munkamániájának.
Megnyithattam számos egyéni kiállítását, írhattam
kiállításairól, faggathattam interjúkban, közreadhattam önvallomásait,
kismonográfiában ismertethettem művészetét, rádióban, sajtóban,
videófelvételen mutathattam be alkotó, kísérletezgető törekvéseit,
érthetően nekem is örömöm ez az album, amelyben mindez benne van
szövegben, lírai megnyilatkozásokban és sok-sok jó minőségű fotóban,
reprodukcióban. Bach Lorándnak, Bálint Zsigmondnak, Haragos Zoltánnak,
Kucsera Jenőnek és Sulyok
Miklósnak köszönhető a képanyag: 23
fekete-fehér és színes fotográfia, valamint 200 műalkotás
(olajkompozíciók, pasztell, akvarell, gouache munkák, vegyes technikájú
művek, grafikák). Életének utolsó hónapjaiban, heteiben is feljárt a
várba, nagyon rosszul kellett éreznie magát, hogy ezt kihagyja. Az
utolsó videófelvételt akkor készítettem vele, amikor születésnapi
tárlatát rendezték a budapesti Kárpát Haza Galériában. Számos képe
hiányzott a Vár-lakból, a műterem mégis tele volt, és már új képek,
elkezdett munkák sorakoztak a fal mellett, a festőállványon és körben
mindenütt. Kilencvenen túl és betegen is próbált megújulni. Nagyon is
figyelemre méltóan. Alig kapott levegőt, de amikor bekapcsolva a
kamerát, újdonságairól kérdeztem, feledett minden bajt, a sétabotot,
amire támaszkodott, mutatóként használva, lendületesen magyarázta
szándékait. Néhány nap múlva már nem tudott felkísérni a várba, egyedül
videóztam a budapesti online tárlatnyitóra a szövegemet.
A kötetet
nyitó művészi hitvallást követően Kedei Zoltán festészetének egyik értő
híve és támogatója, Németh Zsolt képviselő méltatja a művészt A felülről
jövő fény ereje című írásában. Ezt Soós Zoltán, Marosvásárhely mai
polgármesterének Kedeit méltató gondolatai követik. Ők ketten a festő
2019. novemberi nagy egyéni kiállításának megnyitóján is értékelő
szavakkal köszöntötték a művészt a maros- vásárhelyi Art Nouveau
Galériában. Emlékszem, többen megmosolyogták, amikor a vendég előlegezte
az akkori múzeumigazgatónak a mai címet. Tanulság ez, hogy ne legyünk
kishitűek. A festő a legnehezebb időkben is hitt elhivatottságában, és
milyen jól tette!
Imre Lídia kellő alapossággal, aprólékos
dokumentálódással rajzolja ki Kedei Zoltán útját a szülőfalutól, Ravától
a város köztiszteletnek örvendő későbbi polgárának szeretett műhelyéig,
a Vár-lakig. Kidomborodnak a gyermek- és ifjúkor eseményei, az indulás
körülményei, majd a korai alkotói évek. Megtudható, miként nőtte ki
magát az egyetemi oktatástól elzárt festőegyéniség, milyen volt
festészetének első (1962-1990), második (1990-2010), illetve harmadik
(2010-2020) korszaka. Külön fejezet, az Önkifejezés ecsettel és tollal
taglalja Kedei motívumait és alaptéziseit, aztán az önarcképeket mint az
önismeret próbáját. Beszél a festő lírai próbálkozásairól, kiemelten a
grafolíráról. Időz a sorozatoknál, a Tűz és víz, az Ég és föld
ciklusokról, a transzcendenciáról. Végül az életrajzi adatok, a
művészeti pályakép kerekítik egésszé a tudnivalók körét. A legmeggyőzőbb
mégis az, amit a lírai sorokkal megtűzdelt gazdag műmelléklet sugall:
Kedei Zoltán halálával nem csak Marosvásárhely egyik meghatározó,
jellegzetes egyéniségét veszítettük el, szegényebbek lettünk egy sajátos
arculatú, jelentős alkotóval is, a várost művészetileg felvirágoztató
egykori nagy nemzedék egyik utolsó képviselőjével. Ne feledkezzünk meg
róla!
