A Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi kiállítása

A szépet teremtő és fenntartó céh — Sántha Imre Géza

2009. november 21., szombat, Kultúra

A Trianon után kisebbségbe került erdélyi magyarság a művészetek szintjén is a megmaradás jegyében az alkotásból feltűnő tenni akarással kívánt megnyilvánulni. Ezt tették a Marosvécsen egybegyűlt Erdélyi Helikon írói, költői, szorgalmazva egy termékeny transzszilván szellemiség kialakítását, beágyazódva az erdélyi történelmi hagyományok mezsgyéjébe, ugyanakkor feltörekvő, új utakat is keresve a kulturális, szellemi kibontakozáshoz.

1929-ben a fennállásának hetvenedik születésnapját ünneplő sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollé­giumban csoportos kiállítást rendeztek Kós Károly felügyelete alatt az erdélyi hivatásos magyar képzőművészeknek. E tárlat sikerén felbuzdulva határozták el 1929 őszén, hogy az Erdélyi Helikon szervezőinek védnökségével szervezett formát hozzanak létre a kisebbségi sorsra jutott hivatásos és hivatásukat odaadással művelő erdélyi képzőművészeknek. A szervezőmunkát a transzszilvanista eszme szorgalmazója, Kós Károly és a nagybányai művészi hagyományokat továbbvivő Szolnai Sándor vállalta fel. Kolozsvári székhellyel szerveztek szakmailag minőségi, csoportos vagy egyéni tárlatokat a művészeti céhbe belépett tagoknak, szerkesztettek rangos katalógusokat. A nemzetiségi alapon szervezett céh nem zárkózott el az együtt élő népekhez való szakmai közeledéstől, így kapcsolatot tartottak fenn az erdélyi román és szász alkotókkal, közös tárlatokat szervezve. Névadónak egy erdélyi, székely származású, elsődleges művészi kvalitással rendelkező és össznemzeti elismerésnek örvendő festőművészt választottak, akit a maga idejében felvállalt hazai helytállásával, tiszta szakmai irányultságával minden erdélyi művész példaképének tekinthet. A céhbe tömörült műalkotók a megtartó hagyományokhoz való ragaszkodást vitték be művészetükbe, a sorsával szembenéző erdélyi ember helyzetét, szellemi és tárgyi örökségét helyezték előtérbe, de a feltörekvő európai avantgárd mozgalmak sajátosságait, a múlttal szakító tendenciáit sem utasították el. A Barabás Miklós Céh „nem valamiféle képzőművészeti ideológia szerint szerveződött, hanem az igényes műteremtés minden válfaját magában foglaló mértékrendszer letéteményeseként. Nem a hagyományos és a modern kategóriái, hanem az érték és értéknélküliség ismérvei szerint rangsorol" — írja Németh Júlia, a céh műkritikusa.

A megrázó második világháború végén bekövetkezett impériumi és politikai változások a céh önfelszámolásához vezettek, de a nemzetiségi alapon szerveződött egyesület létét a berendezkedett sztálinista, kommunista vezetés is visszautasította volna. A korábbi céhtagok a szocializmus évtizedeiben is hathatós, erőteljes művészeti munkát fejtettek ki, szorgalmazták a kisebbségi magyarság szakmai megnyilvánulását, értékfelmutatását, még ha mindennek pártideológiai lepel alatt is kellett történnie.

A kommunizmus bukása után, többszöri szervezési próbálkozás nyomán, 1994-ben alakult újjá a Barabás Miklós Céh az egykori alaptagok, Abodi Nagy Béla és Kós András szorgalmazására. Több országos tárlatot szerveztek Kolozsváron és Marosvásárhelyen, az erdélyi művészeti élet két rugalmas központjában. A nyolcvanéves jubileumi kiállítás megszervezésének és bemutatásának választása Sepsiszentgyörgyre esett, a Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárára. A kiállító intézmény falaira több mint százötven egykori és mai céhtag egy-egy reprezentatív műalkotása került. A szervező- és szakmai munkát Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész, a helyi BMC-fiókszervezet vezetője és Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ igazgatója vállalta fel.

A tárlat a céhalapító „öregek" bemutatásával indul, akik történelmi levegőjű munkáiból a mélyreható, célra törő erdélyiség olvasható ki. Kós Károly akvarellje a saját tervezésű Székely Nemzeti Mú­zeum lovagtermét mutatja, az író-képzőművész Bánffy Miklós vázlatfestménye pedig szintén e múzeum számára készített, máig meg nem valósított vitrójának szecessziós képét nyújtja. A korabeli nagybányai festőkolóniát Szolnai Sándor, Ziffer Sándor és Pirk János képviseli, tájképeiken a posztimpresszionizmus sajátosságai jelentkeznek úgy, ahogy Zsögödi Nagy Imre gondolatba merült falusi csoportjának egységén is. Incze János Dés leredukált, tisztán látó festésmóddal, némi expresszivitással ragadja meg egy kisváros sétáló polgárainak közelképét. Fülöp Antal Andor a csendéletek rendet megkövetelő, színekben is nyugtató precizitását sugallja festményén. Mohi Sándornál az avantgárd, kubista formaépítkezésen alapuló kisfalusi kép társul a hagyományos tájképi látásmóddal. Szervátiusz Jenő női portrédomborművének letisztultsága, a színezett formák méltóságteljessége szintén a nyugalom erejével hat. A céh első, klasszikus periódusának mesterei közül még találkozhatunk a tárlaton Abodi Nagy Béla, Benczédi Sándor, Bene József, Bordy András, Brósz Irma, Ferenczi Júlia, Gy. Szabó Béla, Incze István, Jándi Dávid, Kós András, Vida Géza munkáival.

A középnemzedék, mely a céh életének második periódusában vált aktív taggá, már teljes mértékben az avantgárd képi szerkesztése szerint alkot, transzszilván meglátással ragadva meg az expresszív, fauve-, konstruktivista, szürreális vagy éppen op-artos tendenciákat. Ennek a csoportnak a munkái jobban elrugaszkodnak a hagyomány burkától, de visszhangra talál bennük a huszadik századi megpróbáltatások, álmok és remények szövevénye. Többségük mesterének mondhatja a céh alapító nagyjait.

A harmadik, fiatal nemzedék alkotói már a posztavantgárd problémafeszegető, megoldásokra váró lélegzetével hatnak a nézőre. Ők azok, akik az elmúlt húsz év szabados időszakának képzettjei, kortársi éberséggel állítanak emléket napjaink feszülő villanásainak. Náluk is érezhető az itthonmaradás, az erdélyiség tudatos vállalása. Technikailag is hoznak újszerűt a céh életében, itt már megjelenik az installáció, a fotó és a videó eszköznyelve.

Összességében tekintve, e széles körű kiállítás a kisebbségi mivoltában élő erdélyi magyarság képzőművészetének nagyon hiteles keresztmetszetét adja, ahol az alkotó halad a korszellemmel ugyan, de mégis a megtartó esztétikumot kiaknázó cselekvőképesség munkálkodik benne.

https://www.3szek.ro/load/cikk/24399/a-szepet-teremto-es-fenntarto-ceh-a-barabas-miklos-ceh-80-eves-...