Az
Indiában készült munkák a Narrative Movement alkotócsoport által
szervezett Golden Thread szimpóziumon készültek. Ez egy 10 napos
nemzetközi alkotótábor volt, Suri kisváros mellett, egy olyan falu
határában volt a telepünk amelyet szantálok ( pár évtizeddel azelőtt
benszülöttek ) laktak. Ez a népcsoport sajátos népzenei- és
tánckultúrával rendelkezik, melyből mi, képzőművészek is részesültünk,
hiszen esténként a helybéli lakosok zenés- táncos előadást tartottak
nekünk.
Nehéz volna pár sorban leírni az élményt amelyet az Indiában eltöltött pár nap adott.
Kalkuttában töltött két nap alatt az volt az érzésem , hogy az élet minden színárnyalatába
bepillantást kapok, ráadásul minden másodpercben, mindezt az utcán. A
közemberek nagyrésze az utcán éli az életét, ennek jórészt a szegénység
az oka. Nincsenek falak közé, mögé "bújva" úgy mint a "civilizált"
nyugati világ lakosai. Ennek köszönhetőleg a társadalmi berendezkedés az
emberek közötti interakció is teljesen más. Sokkal nagyobb fontosságot
kap a verbális-nonverbális kommunikáció, egymásrautaltság,
együttműködés. Az egész elképesztően színes,
szagos végtelenül zajos és korlátok nélkül áramló, ÉLŐ. Úgy
fogalmaznám, hogy a legnagyobb testi-lelki magasságoktól a legnagyobb
mélységekig minden jelen van.
