Petkes József festőművész kiállítása 2008. január 30-án nyílt meg a Vármegye Galériában. Megnyitotta Szakolczay Lajos művészettörténész. Közreműködött Faragó Laura énekművész. A tárlat 2008. március 14-ig volt látogatható.
Petkes József köszöntése
Vannak emberek, akik aggastyánnak születnek, vannak, akik korán
öregszenek és van Petkes József, aki örökifjúként, derűs tekintettel és
egyenes tartással itt áll mellettünk – 80 évesen.
Pedig a háborgó évek neki sem kegyelmeztek: költözködés, üldöztetés,
betegség, felesége halála. Már gyerekkorában vándorolt a család,
Tasnád-Brassó-Tasnád, majd a középiskolás és egyetemi tanulmányok
Kolozsváron.
Kenyérkereső útjai is zegzugosak, először a Kárpátokon túlra kerül, majd
a szűkebb és tágabb szülőföld nyújt otthont a Partiumban. Jó tanár, jó
kolléga, jó barát mindenütt.
Fáradhatatlanul járta gyalogszerrel, majd később autóval Erdély a
Partium, Szilágyság, Szamos- és Maros-mente vidékeit. Elmaradhatatlan
kelléke a jegyzetfüzet és a mappa, melyekre szüntelenül jegyez, rajzol,
benyomásokat rögzít.
Számára a bebarangolt táj nemcsak festői téma, hanem néprajzi emlék,
örökség, mely halhatatlanságra vágyik. Néprajzi gyűjtéseit erdélyi napi-
és hetilapok közölték, majd két önálló kötete jelent meg a debreceni
Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke kiadásában.
Festői kifejezési módja nem a grafika, az olajfestés, hanem „csak” az
akvarell. Az a műfaj, mely egyszeri, megismételhetetlen, nem átfesthető,
nem sokszorosítható, sejtelmes titokzatos – egyszóval festői. Magam
vallottam így egy előző katalógusában: „Akvarelljei tiszták, békések,
derűsek, mint ő maga, szereti és tiszteli a természetet, tájképei mély
élmények tárházát hordozzák.”
Ezt ma is ugyanígy vallom, kiegészítve azzal, következetessége
példamutató: nem hajlott meg semmiféle felszínes divathóbort előtt,
alkotó szándéka megmaradt lírainak, emberközelinek, az itt kiállított
munkák is ezt bizonyítják.
Oszlopos tagja – nem csupán termeténél fogva – számos művésztelepnek
Magyarországon, de Erdélyben, Franciaországban, Svédországban,
Ukrajnában is.
Művészeti vezetője a berekfürdői Nagykun Nemzetközi Művésztelepnek és a
Napkoron működő alkotótábornak is. Keze munkáját és tervezői készségét
bizonyítják a nyíregyházi Kálvin téri református gyülekezeti terem
mennyezeti kazettái – ennek kivitelezésében magam is közreműködtem.
De jut ereje és ideje az önzetlen segítségnyújtásra is. 1986-ban
elhagyta ugyan szülőföldjét, de nem szűnt meg a vele való lelki-szellemi
kapocs: szoborállításokat kezdeményez és szervez ottani jeles elődöknek
a Partiumban, kopjafát faragtat az 1944-es Úz-völgyi hősi halottak
emlékére. Jótékonysági kiállításokat szervez erdélyi és kárpátaljai
magyar iskolák megsegítésére.
És van energiája a sokadik újrakezdéshez itt Magyarországon is,
Oros-Nyíregyháza és újabban Napkoron, ahol közel a 80-hoz végre
felépítheti álmai műtermét.
Sokat utazik, és Európában mindenhol otthon van, mert barátok várják, ő
is mindenkihez bizalommal és baráti szívvel közeledik. Igazi
világpolgár, de büszke arra, hogy megtartotta és gyakorolja hitét, és
féltett kincsként őrzi magyarságát.
Íme fiatalságának titka, Isten tartsa meg a jó szokását! És még sokáig éltesse!
Gaál András
Elhangzott 2008. 01. 30-án a kiállítás megnyitóján a Vármegye Galériában
