Koncz-Münich András - Raku

A B'Art galéria szeptember 3-án a torockói alkotótábor keramikusait látta vendégül. A Koncz-Münich András és Judit képzőművészek, a tábor szervezői mellett jelen voltak többen a tábor résztvevői közül.
Balázs László röviden bemutatta a B'Art galériát, köszöntötte a jelenlévő alkotókat és minden kedves érdeklődőt. Pár szóban kitért a kerámia történetére, a raku kerámiával való találkozás aira, Jakobovits Márta nagyváradi képzőművész-tanárra és Jakobovits Miklós festőművészre, a B.M.C. egykori elnökére, majd felkérte Koncz-Münich Andrást, hogy faggassa a jelen lévő művészeket a munkájukról. Kiderült, hogy Chris Lockyner kerámia edényei mély, belső sugallatra készülnek, nagyon személyesek, ezeket, a kiállítás után a saját kertjében helyezi el, míg Anastasiia Tomashivska dinamikusan alkot, és sikeresen el tudja adni a kerámiáit.
Bíró Anna festőművész viszont inkább csak tanult és kísérletezett. Koncz-Münich András is beszélt a Jakobovits Márta rakukerámia alkotásainak a hatásáról , valamint a kecskeméti kerámiatáborban tapasztaltakról, és beszélt a jelenlévőknek a raku történetéről és a különböző technikákról.
Az est során szóba került KMA kerámia tanári tevékenységéről a Kozmutza Flóra hallássérültek iskolájában. Felszólalt Gally Katalin festőművész is, aki András előtt tanított abban az iskolában, és aki tulajdonképpen elindította ott a kerámia osztályt ott 1990 után.
Az est meghitt beszélgetéssel és borozással zárult.
Következő vendégünk, az Értékes embereink sorozatból Nagy Béla kolozsvári helytörténész lesz, szeptember 10-én.