„Valami megfoghatatlan, és megmagyarázhatatlan könnyedség, finomság és nemes egyszerűség hangulatát keltik e tárlat képei.

Gyakran vagyunk abban az áldatlan helyzetben, amikor néhány szóval, vagy kifejezéssel kell röviden és gyorsan minősíteni egy kiállítás anyagát, egy műtárgyat, vagy éppen egy elhangzott zeneszámot. Ilyenkor az „izgalmas anyag", „jó képek", „kiváló munkák", és ehhez hasonló jelzős szerkezetekkel minősítünk. Horváth Gyöngyvér képei kapcsán nagy valószínűséggel a „szép" jelzőt használnánk, ha röviden és velősen kéne summáznunk a látványt.

Ha górcső alá vesszük a képeket, akkor egy olyan virtuális háromszögben kell kutakodnunk, amelynek csúcsait a következő fogalmakkal jelöljük: színvilág, kompozíció, technika.

Visszafogott színek. Dominálnak a barnák és zöldek árnyalatai. Hangulatuk a múltat, az elmúlást, a beletörődés melankóliáját idézik. Mindezt Horváth nem a kisebbségi lét tragikumának optikáján keresztül, vagy a magyar nemzethalál víziójának kivetítésével villantja fel nekünk, hanem sokkal általánosabb összefüggésekben. Mintegy emlékeztetve arra, hogy az elmúlás nemzetre, vallásra, nemre és fajra való tekintet nélkül egyformán működik. A ritkán felbukkanó vörös árnyalatok is visszafogottságot, egyszerű túlélésre hangolt biztatást sejtetnek.

A képek kompozíciói tulajdonképpen témafüggők, és mintegy ráerősítenek a színvilág által sugallt hangulatra. Mívesen kovácsolt régi vaskilincs, száradó bogáncs, omladozó faház, mákgubó, ... A munkák architektúrája egy sajátos Horváth féle szerkesztési elv szerint szerveződik, amelynek a lényege a kiragadott részletek új rendszer és rend szerinti csoportosítása, és egymás mellé rendelése. Ezáltal új és másként értelmezhető fontossági viszonyoknak, hangsúlyoknak és értelmezéseknek lehetünk tanúi. Mindez, érdekes módon, egyszerre repedezett és tömör. A kiragadott részletek ilyen módon való tálalása bizonyos mértékig Horváth Gyöngyvér könyv- és folyóirat illusztrátori tehetségének is betudható. Erős szintetizáló képessége egyértelműen erre utal. .. -...E virtuális háromszögben tett rövid utazás egyben belépő egy tömör és jól meghatározott képi világba. Ez a világ, főleg a mai közép-generáció számára lehet ismerős, mert felfogásában, stílúsában az egykori Napsugár és Szivárvány című gyermeklapokban közölt Horváth Gyöngyvér-illusztrációk egyenes ágú leszármazottai.

A alkotás folyamata minden bizonnyal Horváthnál is kifürkészhetetlen. Csak következtethetünk egy-egy motívum, színárnyalat, forma vagy textúra kapcsán arra, hogy milyen szellemi, vagy fizikai hatások érhették a művészt, amelyeknek valamelyike, vagy mindenike beindította az alkotás folyamatát. Nem fél világhírű mesterek emblematikusnak számító munkáit megidézni, ha úgy érzi, hogy ez által tud leginkább kifejezni egy hangulatot, egy folyamatot, vagy érzést. Matisse tánca, vagy Klimt csókja című kollográfiái talán a legjobb példák erre. A Madársikoly című munkáján a zöld felület és a szinte öntörvényűen futó vonalak már-már balladisztikus hangulatot sugároznak. A Sirató című képén a zöld háttérben elhelyezett fekete ruhás alakok az ógörög tragédiák hangulatát idézik meg.

Horváth Gyöngyvér képi világa a kísérletezés és a sűrítés egyáltalán nem könnyű folyamataiból született világ. Ha nézőkként, szemlélőkként részeivé válunk e világnak, akkor olyan kérdésekkel találkozhatunk, amelyekre a válaszok izgalmas szellemi kalandokká terebélyesedhetnek. Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy:

Kalandra fel! Érdemes.                       Veres Péter , 2005. november 17-én Székelyudvarhelyen