Úgy gondolom és ez a privát véleményem Damó Istvánról sokkal könnyebb lenne írni, ha a mesekönyv-illusztrációit állították volna ki a Kapos Art Kisgalériában (Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 32-34). A megnyitón az egyesület titkára utalt rá, hogy arra is sort kerítenek majd.

Különben is a művészkönyvek kiállításon, ami nem oly régen volt az Agórában találkozhattunk kiállítóművészünk munkájával. Ki is Damó István? 63 éves művész, tanár, illusztrátor, gyakorló nagypapa, erdélyi születésű, 23 éve hazánkban elő alkotó ember. Magát grafikusnak nevezi, habár számtalan festménye van. Tiltakozik, ha képzőművésznek mondják, mert az ő megfogalmazása szerint Picasso nevezhető annak, és azok a művészek, akik egyformán voltak kiválóak a képzőművészet több ágában. Rippl-Rónai Józsefet is ide lehet sorolni, gondoljunk csak a festményei mellet az iparművészeti tevékenységére. Legjobb példa erre, ha ellátogatunk a Rippl-Rónai Villa múlt évben átadott látogató központjába, és megnézzük a rekonstruált Andrássy ebédlőt.

Damó István 1951-ben Nagyszebenben született, de gyermek- és ifjúkorát Brassóban töltötte. Úgy emlékezik vissza nevelő városára, hogy szerette a hegyeket, a tavat, ahol telente korcsolyázott, a középkori óváros hangulatát, az orgonahangversenyeket. Tehetségét felfedezte tanára Plugor Sándor, aki kiváló festőművész volt. Érettségi után pusztán racionális okból (Brassó - Bukarest 170 km és közvetlen gyorsvonat vitt oda, míg Kolozsvár 480 km, több átszállással) választotta a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolát. Grafikai szakon szerzett diplomát, és ott maradt a fővárosban a Kritérion Kiadónál. 1990-ben Magyarországra költöztek és Kecskemétet választották letelepedésük helyszínéül. Az ottani Kandó Kálmán Szakközépiskola művészeti tagozatának tanára. Kíváncsiak voltunk, hogy az áttelepülés után göröngyös útja volt-e a művésznek.

- Meg fogom lepni a válaszommal, hogy nem került semmiféle küzdelembe az áttelepülés. Fel sem merült bennem, hogy nem fogadnak be, hogy lesznek beilleszkedési gondjaink. Én teljesen egy kultúrának érzem a Kárpát-medencét, persze minden régiónak megvan a maga sajátossága. Ismeretlenül jöttem ide. Bukarestben román nyelvű könyveket illusztráltam, a magyar nyelvű könyveket Kolozsváron a kiváló grafikus Deák Ferenc illusztrálta. Pontosítás céljából megkérdeztük: hogyan érti a Kárpát-medencei egységes kultúrát, bele tartoznak-e a más ajkúak?

- Az ő kultúrájuk teljesen elkülönül a magyartól, de én Brassóban nőttem fel, ahol az ottani idősebb lakosság háromnyelvű volt. Beszéltek magyarul, németül és románul. Az én generációm már csak kétnyelvű lett, mert az uralkodó nemzet a másik két népcsoportról ne vett tudomást. Később a németek - ismert okok miatt -eltűntek, kivándoroltak épp úgy, mint a zsidók. Az új hazában hogyan sikerült egzisztenciát kialakítania? - A véletlenek sokat segítettek. Volt egy nekem ismeretlen ember, aki látta a könyvborító - terveimet és beajánlott a Tankönyv Kiadóhoz. A kiállított művek megértéséhez eligazítást Feledy Balázs művészeti író adott az egybegyűlteknek. Szavait megosztom az olvasókkal: „Technikailag mit is látunk? Az itt kiállított művek vászonra készültek részben festő technikával: ecsettel, részben rajzi technikával. Az én véleményem szerint egy különleges műfajról van szó, mert az alkotó elképesztően felkészült, elmélyült grafikus, aki a több évtizedes munkássága alatt szép sikereket ért el. Olyan művész, aki még a ceruzával is tud festeni, mert ezzel a legegyszerűbb rajzeszközzel elképesztően finom tónusvilágot hoz létre.

Nagyon igényesen, nagyon finoman különleges festékanyagokat használ, az itt kiállított műveken ecoline tintát vegyít a rajzzal és így hozza létre a különlegesen finom hatású kompozíciót. A kiállítás címe, a „Káosz architektúrája". Hogyan érthetjük együtt a két ellentétes kategóriát a kiállított művek értelmezésekor?

- A káosz teljes zűrzavart, összevisszaságot jelent, a mitológiában a világ létrejötte előtti rendezetlen ősállapotot. Az architektúra viszont abszolút racionális kategória, egy építmény művészi megoldásaira jelenti. A két fogalom így egybe olvasva abszolút kontradikcionális, önellentmondásos kategória, vagy az egyik vagy a másik, a kettő együtt filozófiailag nem lehetséges. De az a különös, hogy mégis jó a cím. Van itt egy kaotikus állapot, ami a mai világunk szorongatott légkörére utal, de mégis azt érezzük, hogy itt nincs semmi esetleges ezeken a munkákon. Damó István nagyon tudatosan építkezik, de valami őt egy belső ösztönösség felé hajtja.

Van a képekben egy Fata Morgana, délibábos asszociáció hangulat. Sok függ attól, hogy mi mit látunk bele. Mit is érezhetünk, láthatunk bele ezekbe a munkákba? Van egy emberi és van egy állati asszociáció, ami antropomorf is, de utal bizonyos állati, emberi szerkezetekre, bizonyos csontszerkezetekre, és van bennük egy különleges, szorongató életérzés, ami mögött nagyon tudatos művészi gondolkodás rejlik. Nevezetesen ez egy figurális művészet és nem absztrakt. Damó István ugyanakkor nem az embert, hanem az emberben lévő architektúrát és az emberben lévő káoszt tárja elénk. Nagyon különlegesek ezek a munkák, elgondolkoztatnak a világban lévő törvényszerűségekről, milyen az ember és a természet viszonya, küzdelme.

Kapcsolódásokat és taszításokat is kifejez ez a képi világ, utal a külső és belső küzdelmekre. Annak ellenére, hogy nagy fehér felületek vannak még a kicsi képeken is, számomra mégis szorongató életérzést fejeznek ki, de nem profán módon."