Botár László képeinek friss lendülete és erős színei a néző érzelmeinek ütközővonalán kontrasztokat hívnak elő. Az elmondás helyett a tiszta festészet autonómiájával és szabadságával ruház fel. Ezért a képek mondatokra való lefordítása is hamiskás szándék, hiszen a gesztusok, indulatok, reflexek és pillanatnyi reakciók zsigeri áramlása egy nyelvhasználat előtti létezésről szólnak. Ilyen értelemben a nyelv csak kísérő szolga, hiszen az ösztönös reakciókat megzabolázva elvesz belőle, amikor szavakra fordítja le azok gesztusait.

Kulturális viselkedésünkben késztetést érzünk, hogy a felhívó erővel bíró jelenségeknek nevet adjunk, és szavakkal beazonosítható kategóriákba kényszerítsük. Így tudunk uralkodó felettük.

Botár László képei ellenállnak a szavak talmi erejének. Sőt képeiről külön beszélni is csalóka szándék, mert alkotásai egymás mellett egy folyam kanyargó, hömpölygő és néha elterülő áradatával egymás folytatásaként vagy pillanatnyi átalakulásaként sodornak magukkal.

Képből képbe lépve érezzük ugyanannak kéznek a teremtő lendületét és ugyanannak a szemnek a szűkülő- és táguló perspektíváját. Mindent áthat egy organikus világ burjánzó születése. Ezért nem érzünk feszélyező struktúrákat és mérnöki konstrukciókat, hanem a szabad áradat spontaneitása él a képeken. Gyakran a lélegzetvétel ritmikus szűkségszerűségében kelnek életre. Nem véletlen, hogy a Botár-képek, mindig fiatalos életérzést hordoznak.

Ha a képekre akarunk kényszeríteni egy szavakból alkotott hámot, akkor érdemes megfigyelni, hogy ennek az absztrakt festészetnek az erős gesztusai milyen világképeket vázolnak fel? Láttjuk, hogy sokszor a lendület vertikális mozgást kel életre. Így egy erősebb dinamika lüktetése áramlik. Ezek a képek nem andalítanak el, hanem gyors reakciókra késztetnek, a távolba ringató hatás helyett az aktuális jelen uralkodik. Itt és most történik valami. A látszólagos firkák ellenére mégis monumentális jelentést kapnak a gesztusok.

Botár László képeiről nem alkothatunk leírásokat, mert az képgyilkosság lenne. Csupán dadogó metaforákat rendelhetünk hozzuk. Fenntartva a félreértés és félrevezetés esendőségét.

Így a kulcsszavak csak körül tapogatják a képek vizuális ízét.

Gyakran- mintha erős emóciókkal megáldott- felkiáltó szómondatok lennének. Pl. Törj ki a mából! Most! Ne! Miért? Indulj! A színe kontraszja is erős indulati töltettel cselekvésre, akcióra késztetnek. Érezzük, nincs megállás. A képen egy folyamat zajlik, aminek a következménye a nézőben csapódik le. A képpel azonosulva a katarzis magával ránt, kezd uralkodni fölöttem. Az ingerküszöböm megemelkedik, cselekvésre vágyok, és eltökélt szándékkal suttogom magamba: „igen, most…!!!”

Dr. Deák Ferenc