Úgy szeretem Tordát, hogy nem feledhetem Makfalvát – mondhatná Mikes után szabadon Suba László szobrászművész, aki a Kis-Küküllő menti településen látta meg a napvilágot, Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte közép-, illetve felsőfokú művészeti tanulmányait, és vált a híres történelmi város, Torda képzőművészeti életének alapemberévé, irányítójává. Ez a kettős kötődés valamelyest pályájának alakulására is rányomta bélyegét. A több mint félévezredes írásos emlékekkel rendelkező, Dózsa György és Wesselényi Miklós nevével fémjelzett egykori fazekasfalu, Makfalva, az állatszobrász Vass Áron és a grafikusművész Kusztos Endre szülőfaluja, valamint az ugyancsak komoly fazekas hagyományokkal rendelkező, a vallásszabadságot Európában elsőként kihirdető település, Torda, Nagy Albert, Etienne Hajdú, Gross Arnold, Darkó László szülővárosa a többrendbeli affinitás okán is serkentőleg hathatott a szobrász életművének alakulására. Aki olyan mesterek irányításával tehette meg a művészi kiteljesedés felé vezető első lépéseit, mint Izsák Márton, Vetro Artúr, Ladea Romulus. A kettős kötődést jelzik köztéri szobrai is: Makfalván Dózsa, Wesselényi, A tékozló fiú, Mária, Leány gyümölccsel című alkotásai díszítik a települést, míg Tordán Eminescunak és Petőfinek állított maradandó emléket.
Primavera
Suba László neve és művészete a kolozsváriak előtt sem ismeretlen, hiszen évek, évtizedek óta elmaradhatatlan résztvevője a megyei tárlatoknak, s munkáival gyakorta találkozhattunk a Gy. Szabó Béla Galériában is, a tordai művészek közös kiállításai alkalmával. Ez a mostani bemutatkozása azonban, a Barabás Miklós Galéria viszonylag szerény méretei ellenére is átfogóbb jellegű, a művész ugyanis több évtized szobrászati terméséből válogatott. Égett alakcímű alkotása például harminc év távlatából tekint ránk a hullámzóan ritmusos formák nemes egyszerűségével, az idomok tökéletes harmóniáját idéző, korszerű térbe fogalmazásával. S ugyancsak 1981-ben készült a Védőkcímű, tömören markáns, monumentalitást sugalló szobra. Az ismétlődő motívumok forgatagára épít a körkörös szerkezetű, a tánc egy mozzanatát megörökítő Legényescímű munka. Egyszerű, tiszta formáival a művész igazodik az alapanyagban, jelen esetben a fában rejlő adottságokhoz. Teszi pedig mindezt a természet iránti mélységes tisztelettel, annak a tudatában, hogy az eleve létező konfigurációknál tökéletesebbet amúgy sem lehetne megvalósítani. Egy időben hozzánk közelebb álló, leegyszerűsített, fegyelmezett formavilágával valósággal kérkedő, 2009-ben készült alkotás a Magába forduló. Suba művészi alázattal nyúl az alapanyagul szolgáló fához, érvényre juttatva annak önmagában való szépségét, gyönyörű erezetét.
Érdemes egyébként felfigyelnünk a negatív és pozitív formák sajátos harmóniájára, a tömör felületek közti tér szoboralkotó szerepének fontosságára, a Moore-féle fogalmazásmód jótékony hatására.
Bronzszobrai közül kiemelném a Primaveracímű 1998-ban készült, líraiságában, kecsességében megkapó, a fiatal női test szépségét „botticellisen” felvillantó alkotását, amely nem csak címében, hanem fogantatásában is a reneszánsz szépségideált juttatja eszünkbe. S persze ott a másik véglet is, a márvány keménységéhez, az anyag sajátosságaihoz, nemesen tüntető, hideg szépségéhez igazodó, sima felületeivel, vágott síkjaival ható, az absztrahálás végső stádiumáig jutott, formai-gondolati tömörségével ható Kettencímű alkotása. A geometrikus formák iránti vonzalom egyébként végigkíséri Suba László alkotóművészetének különböző szakaszait.
Legényes
Munkásságában az áttetsző alabástrom is fontos szerepet játszik, valamint a különböző nyersanyagok társítására építő fogalmazásmód. Ilyen vonatkozásban kiemelném a Támaszcímű, szerény méretei ellenére is monumentális hatást keltő kő-fém kombinációjú munkáját. A szándékosan durva alabástrom hatásosan kontrasztál a támasztékul szolgáló, sima fémfelülettel. Egyébként a szobrok jelentős része, a szerény méretek ellenére is monumentális hatást kelt, mondhatni kikívánkozik a nagy szabad terekbe. Különösképpen érvényes ez a Titokcímű, két kőtömb közé ékelt bronzpárosra. A kő-fém társítású, lírai hangvételű Holdleányviszont már intimebb környezetet igényel.
A művész benne él kora valóságában. Érzékenyen reagál például a nagy tömegeket érintő sorscsapásokra (Árvíz), nagyszabású szoborkompozícióban szeretne megemlékezni az 1568-ban, a tordai országgyűlésen kihirdetett vallásszabadságról – a szoborterv még elfogadásra vár –, s természetesen az olyan örömteli családi esemény, mint az unoka születése sem múlhat el szoborjel nélkül. Legújabb, idén készült munkájának címe: Isteni gyermek.
A kiállítás tanúsága szerint a művész egyaránt otthonosan mozog a fa, a fém és a kő világában, természetes könnyedséggel igazodik a felhasznált anyag természetéhez, hangsúlyozva annak jellegéből fakadó sajátosságait.
Ezen túlmenően azonban, a szobrászaton kívül Suba László a kerámiába is belekóstolt. Méghozzá sikerrel. Talán a génjeiben őrzött makfalvi örökség okán is. S hogy mennyire vonzza az agyag művészete, úgy is mint alkotót, de úgy is mint a tárgyi néprajzban járatos írót, arra bizonyítékul szolgálnak a kiállítóteremben is megtekinthető, a tordai fazekasság témakörét felölelő, gazdagon illusztrált kötetei.
Suba László tárlata 2011. május 5-ig tekinthető meg a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti galériájában, minden hétfőn 11–13 és szerdán 16–18 óra között. Hétfő délelőttönként a művész fogadja látogatóit.
NÉMETH JÚLIA
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/56518
