Üdvözöljük Weboldalunkon

Barabás Miklós Céh

A Barabás Miklós Céh történetének első szakasz – kiállítások itthon és az anyaországban

A megalakulást követő évben, 1930-ban a Céh Kolozsváron, a Farkas utcai Teleki-palota termeiben mutatkozott be a különböző erdélyi régiók képviseletében jelentkező művészek, Kós Károly, Szolnay Sándor, Nagy Imre, Jándi Dávid, Udvardy Ignác, Gallasz Nándor, Podlipny Gyula és Varga Albert alkotásaival. A mintegy száz festményt, grafikát és szobrot bemutató tárlatot Kós Károly nyitotta meg utalva arra hogy „a Barabás-céhben tömörült művészek (...) jelképezik az erdélyi magyar képzőművészet fiatalságát, ők jelentik az iskolák béklyóiból való kiszabadulást, ők jelentik a mai kultúrára általánosan jellemző keresést, ők jelentik a mát.”  Ezt követően csupán több évnyi próbálkozás után, 1937-ben, Budapesten sikerült az erdélyi művészeknek csoportkiállítással jelentkezniük. Hogy aztán a fiatalok ( az alapítók 40 év körüliek voltak), fiatalítása is bekövetkezzen. Az akkori huszonévesek, a Barabás Miklós Céh fiataljai, András László, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Brósz Irma, Debitzky István, Erdei Erzsébet, Ferenczy Júlia, Incze István, Kós András, Kósa-Huba Ferenc, Makkai Piroska, Olajos István, Piskolty Gábor, Rodé Edit, Tollas Júlia 1939 decemberében, Kolozsváron, a Vármegye-ház üvegtermében mutatták be alkotásaikat, amit aztán az 1941-es, szintén kolozsvári jelentkezésük követett .

A bécsi döntés, az anyaországhoz való visszakerülés után a Barabás Miklós Céh immár alapszabállyal rendelkező, kolozsvári székhelyű, hivatalosan bejegyzett művészszervezetként folytatta tevékenységét, továbbra is Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával. Alelnökök Nagy Imre és Gy. Szabó Béla, illetve Bordy András. Jelentős eseménynek számított 1943-ban a kolozsvári sétatéri Műcsarnok elkészülte, ahol a Céh előzetes vidéki csoportkiállításai után, nagyszabású, összerdélyi tárlattal lépett a nyilvánosság elé. Amit aztán a régóta várt budapesti kiállítás követett 1944 márciusában a Nemzeti Szalonban, sajnos, már a német megszállás korántsem szívderítő körülményei közepette. A végkifejlet pedig az 1944 augusztus 20-án megnyílt és egy hónap múlva zárult kolozsvári, Szolnay Sándor rendezte kiállításhoz kapcsolódik. Ezzel véget is ért a Barabás Miklós Céh első, történelmi korszaka.

bővebben

Hírek

Reformáció 500 2017 Október, 13

Bálint Zsigmond 2017 Október, 06

Ars Sacra 2017 Szeptember, 16

Kiállítások

Tárlat 2017 Május, 25

Országos tárlat 2017 Január, 20

Új vizeken járok... 2016 November, 28