„A művész saját magát, érzelem- és gondolatvilágát, színes egyéniségét is beleolvasztja a csillogó anyagba, amely ezáltal még ragyogóbbá, nemesebbé, egyedivé válik”, hangzott el a Barabás Miklós Galéria márciusi kiállításmegnyitóján, amelynek meghívottja Nagy Annamária, aranyosgyéresi üvegművész. A kedd délutáni megnyitón Németh Júlia műkritikus, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatta a kiállítás anyagát, illetve ismertetett néhány tudnivalót erről a művészeti ágról.
– Nagy Annamária a lírai és geometriai absztrakt sajátos, gyakorta alakos ábrázolásokkal dúsított ötvözetéből teremti meg látványosan áttetsző üvegvilágát. A geometrikus formák sajátos alakváltozatai, a szimmetriát gyakorta asszimetriává oldó szerkesztés nyomán keletkezett képződmények a művész keze munkája nyomán telnek meg élettel, érzelemmel. Azt is mondhatnám: alkotás közben Nagy Annamária lelket lehel beléjük – fejtette ki a műkritikus.
Egyedül nehéz megoldani egy-egy kiállítás anyagát, technikailag és fizikailag is nehéz munka, mondta el Nagy Annamária, válaszolva a műkritikus kérdésére, aki arról érdeklődött, hogyan állt össze a tárlat anyaga. A művésznő köszönetet mondott a családjának, akik mindvégig mellette álltak és támogatták, ugyanakkor megköszönte a műhelyében dolgozó munkatársnőinek is, akik segítették, és sokszor ötleteket is adtak. Az üvegszakma választását illetően, elmondta: a középiskolában Bardócz Lajos tanítványa volt, aki mindenképpen grafikust akart nevelni belőle. – Tizenkettedik osztályban a szüleimmel „gyűlést” tartott és azt tanácsolta nekik, hogy Bukarestbe küldjenek felvételizni az akadémiára, grafika szakra, mert ott vannak a jó tanárok, és ott protekció nélkül is be lehet jutni. Én nagyon szerettem a grafikát, de nem akartam tanár lenni, abban az időben ugyanis a grafika- és festészetszakot végzettek tanári állást kaptak, az iparművészeti ágban viszont el lehetett helyezkedni különböző gyárakban, ahol alkotómunkát lehetett folytatni. Ezért aztán inkább üvegkerámia szakra felvételiztem Kolozsváron. Az egyetem elvégzése után kihelyezést kaptam a tordai üveggyárba – részletezte Nagy Annamária. A ’89-es változásokat követően Aranyosgyéresen saját műhelyt nyitottak, ahol azóta is tevékenykedik.
A megnyitó záróakkordjaként a kiállító művész férje, Nagy Csongor adott elő néhány dalt, gitárkísérettel.
A kiállítás április 3-ig látogatható a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti székházában, a következő órarend szerint: hétfőn és pénteken 11–13 óra, szerdán pedig 16–18 óra között.
KÖLLŐ KATALIN
http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/archive%2CPArchiveArticleSelectedScreen.vm/...