Kiállításmegnyitó a Barabás Miklós Galériában
Különleges szín- és formavilágú munkák uralják csütörtök délutántól a Barabás Miklós Galéria kiállítótermét, ahol az Aradról érkező Siska-Szabó Hajnalka alkotásaiból nyílt tárlat, a festőművész egyben a zerindi alkotótábor irányítójaként is bemutatkozhatott a kolozsvári közönség előtt.
A megnyitón Németh Júlia műkritikus, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatta a művésznő munkáit, ezt megelőzően röviden áttekintette az 1974-ben, Zerinden megalakult képtár történetét. A Zerindi Képtár Fazekas József történelemtanár kezdeményezésére jött létre, a gyűjtemény az erdélyi képzőművészek munkáiból, közadakozás alapján alakult, és nehezen bár, de túlélte a diktatúrát, azóta pedig állománya a sokszorosára gyarapodott. Tíz éve alkotótábor működik itt, amelynek irányítója Siska-Szabó Hajnalka.
Németh Júlia úgy vélte, hogy az Aradról érkező festőművésznő személyében egy rendkívül energikus, határozott alkotót ismernek meg a kolozsvári tárlatlátogatók, aki ugyanakkor mélyen érző, gyöngédséggel teli, sejtelmesen lírai megnyilvánulásokra is képes. – A színek, a fények, a levegő, a vizek, egyszóval a természet szerelmesét ismertem meg, aki könnyedén, de ugyanakkor nagyon komolyan játszik a pillanat szülte benyomásokkal, azok drámai és lírai oldalát egyaránt felvillantva – fejtette ki a méltató.
Német Júlia befejezésül megköszönte „ezt a sajátosan összetett, feszültséggel teli, de ugyanakkor feszültséget is oldó, lélekből fakadó, őszinte művészi vallomást, amellyel megörvendeztetett bennünket, s amellyel Arad most beüzent Kolozsvárra”.
Ami a kiállítás címét – Fókuszban a természet – illeti Siska-Szabó Hajnalka elmondta: úgy próbálta ábrázolni a természet varázsát, mintha egy fényképezőgép objektívje távolból ráközelítene az egyes helyekre, lassan rázummolva egészen a legapróbb részletekig, ami már absztrakttá válik. A legnagyobb magasságoktól kezdve egészen a mikroszkopikus részletekig szerette volna megjeleníteni ezeket, magyarázta. A festőművésznő végül megköszönte Németh Júliának a méltatást, illetve köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a kiállítás megszervezésében. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy szeretettel várnak mindenkit a zerindi képtárba, akik arra járnak, feltétlenül álljanak meg egy tárlatlátogatás erejéig.
A kiállítás május 4-ig tart nyitva, a következő órarend szerint: hétfőn és pénteken 11 és 13 óra, szerdán pedig 16 és 18 óra között, a Barabás Miklós Céh székhelyén, Farkas/Kogălniceanu u., 27 szám.
KÖLLŐ KATALIN
http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/archive%2CPArchiveArticleSelectedScreen.vm/...