A Vetró képzőművészdinasztia

A Vetró képzőművészdinasztia már három generáció óta cáfol rá arra a sztereotípiára, hogy a nagy mesterek mellett fiaik nehezen tudnak kibontakozni. Sőt, már a 4. generáció is kialalkulóban van. A művészcsalád nevének letéteményese Vetró Artúr szobrászművész. Ő művészetelméleti írások egész sorát hagyta fiára, Vetró Andrásra, aki az otthon légkörével szívta magába az alkotás szenvedélyét. Erre erősítettek rá a családi barát, Nagy Imre festő társaságában, Zsögödön töltött nyarak. Nem csoda tehát, hogy az út egyenesen a kolozsvári képzőművészeti főiskolára vezetett. Majd Kézdivásárhelyre, a céhes városba, ahol Vetró András több mint négy évtizede tanít és alkot rendületlenül. Műtermét történelmi személyiségek potréi, női torzók, anyaságszobrok, korlátaikat feszegető mitológiai hősök, bohócok, vagy épp a Don Quijote kalandjaiból ihletett plasztikák népesítik be. Egy napra mi is vendégei voltunk, s míg egy szobrot mintázott ihletről, alkotásról, családról, kapcsolódásokról beszélgettünk és ellátogattunk az Erdélyi Művészeti Központban 2019 nyarán megrendezett kiállítására. M PORTRÉ - 25'56" Készítették:Vargyasi Levente, Bán József, Nagy Enikő Fordították: Csendes Mária Dolores, Szakáts Zoltán