A SZERZŐ FELVÉTELE – Jakobovits Miklós, Németh Júlia, és a kiállító művész, Miklós János
A 60. életévét idén töltő Miklós János saját érzéseit festette vászonra – tudtuk meg tőle. A festőművészként, grafikusművészként, szobrászként és tanárként egyaránt tevékenykedő alkotó 1975-ben végzett a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola rajzszakán, 2004-ben pedig a Nagyváradi Egyetem Képzőművészeti szakának festészet tagozatán másoddiplomázott. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének és a Barabás Miklós Céhnek is, az elmúlt húsz évből pedig számtalan egyéni és csoportos kiállítás fűződik az ő nevéhez – mondta el a megnyitón Németh Júlia műkritikus és Jakobovits Miklós.
Németh Júlia, a BMC alelnöke hozzátette: a hideg, zord idő ellenére a galériában mindig tavasz van, ezt sugallják a jelenleg kiállított képek is. A műkritikus szerint Miklós János festményei sajátos hangvételűek, a művész világlátásáról pedig korántsem mondható, hogy vidékies, inkább állíthatjuk azt, hogy a korszaknak megfelelő.
Jakobovits Miklós úgy véli – bár a kiállított festményeken nem vidéki házak jelennek meg –, a látogató mégis érezheti Belényes és környékének tiszta levegőjét.
A megnyitón szó esett Németh Júlia frissen megjelent Kolozsvár Mű-hely-szín című kötetéről, amely a műkritikusnak az elmúlt nyolc év során publikált, művészetekkel kapcsolatos írásainak gyűjteménye. A könyvet ugyan még nem mutatták be hivatalosan, a szerző azonban elmondta: hármas évforduló kapcsán született a kötet, hisz egyrészt 110 éve alakult meg az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság, másrészt 80 esztendővel ezelőtt jött létre és 15 éve alakult újjá a Barabás Miklós Céh.
FERENCZ ZSOLT
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/21546
