Incitato XXX • Ló+

Jubileumi, 30. Incitato lovas művésztábor a Katrosában

Az idei tábor témája a Ló+, ennek jegyében alkot huszonkét hazai és három magyarországi képzőművész. Az Incitato 1993 óta Kelet-Európában az egyetlen nemzetközi művésztábor, melynek témája lovakhoz kötődik. Az elmúlt 60 évben Székelyföldön több mérvadó, művésztelep jött létre, ezek között az Incitato az egyik leghosszabb életű, évről évre megszervezett tábor – a gyergyószárhegyi után talán az első koridős. Néhai Tóth Ferenc mérnök, a művésztábor szellemi atyja már tizennégy éve eltávozott az élők sorából, de az általa megálmodott művésztábort végakarata szerint özvegye és lányai, Ildikó, Katalin és Enikő tovább éltetik. Az 1990-ben Magyarországról visszatelepített (a 19. század elején gróf Bethlen Pál erdélyi ménesében kitenyészett) ún. Incitato vérvonal és a felszámolt Agromixt Rt dálnoki lipicai ménesének (törzsménjének) nevét öröklõ mûvésztábor meghívottjai között az eltelt 3o év alatt - francia, holland, német, indiai, angol, szlovák, belga, magyar művészekkel együtt a helybéli képzőművészek közösen alkotothattak két héten át.

A 30-ik. művésztábor ideje alatt készülő alkotásokat július 17-én délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében megnyíló ünnepi tárlaton mutatják be a nagyközönségnek. A kiállítást Túros Eszter csíkszeredai művészettörténész nyitja meg.

Az idei tabor meghívottjai: ÁBRAHÁM IMOLA, ÁBRAHÁM JAKAB,BAJKÓ ATTILA, CSUTAK LEVENTE,DEÁK BARNA,DEÁK M. RIA, DIMÉNY ANDRÁS, FORRÓ ÁGNES, GÁBOR BALÁZS, KÖVÉR GYÖRGY, KURUCZNÉ PAÁL MÁRIA, MIHOLCSA JÓZSEF, NAGY LAJOS, NÉMETH ORSOLYA, ORTH ISTVÁN, RÁDULY PIROSKA, SAJGÓ ILONA, SÁROSI CSABA, SíMÓ ENIKŐ, TOMOS TÜNDE, ÜRMÖS PÉTER, VETRÓ ANDRÁS, VETRÓ B.S. ANDRÁS,VINCZE LÁSZLÓ, XANTUS GÉZA.