BMC tagok

vissza

Mohi Sándor



1902-2001

Tagságok

Barabás Miklós Céh 1941-től

Személyi adatok

Eredeti családneve Muhi, szignója Mo. (Dercen, 1902. március 23. – Kolozsvár, 2001. augusztus 11.) erdélyi magyar festőművész, egyetemi tanár, Kolozsvár díszpolgára. Muhi Sándor apai nagybátyja.
Életpályája
1902-ben született Dercenben (egykori Bereg vármegye, ma Ukrajna), Muhi Sándor és Lánczy Erzsébet fia. 1910-től a család Szatmáron lakott, elemi iskolai tanulmányait a Wesselényi utcai állami iskolában végezte, középiskolai tanulmányait a Szatmári Református Gimnáziumban.
Érettségi után különböző alkalmi munkákat vállalt, ebben az időben elsősorban a szobrászat kötötte le. . 1931-től néhány évig óraadó tanár volt a Szatmári Református Gimnáziumban. 1933-ban festőiskolát nyitott Szatmáron a saját műtermében. 1936-ban megnősült, ugyanebben az évben Papp Auréllal Felsőbánya környékén festett. 1937-ben Désre költözött, ahol végleges tanári kinevezést kapott az Andrei Mureșianu Líceumba. Itt változtatta meg a nevét Muhi Sándorról Mohy Sándorra.
Désen festészeti szabadiskolát szervezett, egy évre rá egyéni kiállítást rendezett. A háború utáni években számos közös kiállításon szerepelt munkáival. 1949–1970 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékén tanított, 1967-től a főiskola prorektora lett.
. Ebben az évben jelent meg a Meridiane Könyvkiadónál Neogiță Lăptoiu Mohy-kismonográfiája. 1981-ben jelent meg a Dacia Könyvkiadónál Műhelynaplója, amely válogatott írásait tartalmazza a családról, fiatalkori emlékekről, barátokról, festőtársakról, a művészetről. Majdnem száz évet élt, az utolsó hetekig, hónapokig festett. 1999-ben Kolozsvár díszpolgára lett. Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben van.

Tanulmányok

1926–1929 között a Kolozsvári Képzőművészeti Iskola növendéke volt, ahol rajztanári oklevelet szerzett.

Tanárok, mesterek

Tehetségét a szatmári festőművész, Litteczky Endre fedezte fel, tőle sajátította el az olajfestés technikáját. Ezekben az években megismerkedett Papp Auréllal is, aki rövidesen nyilvánossághoz juttatta. 1924 és 1925 nyarán Pirk Jánossal a nagybányai festőiskolát látogatta, ahol nagy hatással volt rá Thorma János, Ziffer Sándor és Ferenczy Károly festészete

Kiállítások

 1929-ben részt vett a bukaresti Hivatalos Szalon tárlatán.
 1977-ben a bukaresti Dallas Teremben rendezték meg gyűjteményes kiállítását, amelyet még a következő városokban mutattak be: Bákó, Iași, Roman, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosvásárhely

Kiállítások / Médiavisszhang

Hírek

Nagyzerind 2020 Augusztus, 06

Nagy Imre 2020 Július, 24

Márton Árpád 2020 Július, 16

Kiállítások

BMC 2019 2020 Február, 06

Pasztellvarázs 2019 Augusztus, 23

BMC Maros 2019 Május, 16