BMC tagok

vissza

Kós Károly 1883-1977

Személyi adatok

Kós Károly 1883 - 1977
(eredetileg Kosch) Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25. magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.
Életútja
Négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként született. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, ezután a budapesti József nádor Műegyetem mérnöki szakára jelentkezett. Két év múlva átiratkozott az építész szakra, ahol 1907-ben szerzett diplomát.
Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozott (Pogány Móric, Maróti Géza, Györgyi Dénes), majd a Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1912-ben Régi Kalotaszeg c. illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek tervezésével.
1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi (Alszeg) Sztánán, felépítette nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. Gyermekeik közül Kós Balázs (1912-1967) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András (1914-2010) szobrászművész, Koós Zsófia (1916-1990) színésznő, ifj. Kós Károly (1919-1996) néprajzkutató, -író lett. 1917-1918 során állami ösztöndíjjal Isztambulba ment tanulmányútra. 1944 őszén sztánai otthonának – románok általi – kifosztása után Kolozsvárra menekült.
1919-ben megalakította a Kalotaszegi Köztársaságot.
1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. Egyik alapító tagja volt az 1926-ban alakult helikoni közösségnek, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont 1931-től ő szerkesztette. 1948-1949 között a Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt.
Élete során több közéleti szerepet vállalt: 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított, 1921-ben (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen) megjelentette a Kiáltó szó című röpiratát. Alapító tagja volt az Erdélyi Néppártnak (1921) és 1922-ben Vasárnap címmel képes politikai újságot indított és szerkesztett. A második világháború után, a demokratikus átalakulásban reménykedve, újra politikai szerepet vállalt és a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be, majd 1946-1948 között nemzetgyűlési képviselő volt.
1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.

Díjak, kitüntetések

Díjak, elismerések
• 1916-ban megkapta a Ferenc József-rend Lovagkeresztjét.[3]
• 1938-ban az Országépítő regényért Baumgarten-díjat kapott.[3]
• 1940-ben az erdélyi magyarságért végzett munkájáért Corvin-koszorúval tüntették ki.[3]
• 1944-ben a Magyar Mérnök és Építész Egyesület Czigler-éremmel tüntette ki.[3]
• 1958-ban irodalmi és közéleti tevékenységéért a Románia Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége a Munka Érdemrend I. fokozatával tüntette ki.[3]
• 1966-ban a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatta.[3]
• 1968-ban az Államtanács a Kulturális Érdemrend I. fokozatával tüntette ki.[3]
• 1973-ban a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsa az „Augusztus 23” érdemrenddel, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a gyémántokkal ékesített Zászlórend I. fokozatával tüntette ki.[3]
• 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjban részesült.

Kiállítások


Kiállítások / Médiavisszhang

Képgaléria