BMC tagok

vissza

Deák Ferenc 1935 -2013

Személyi adatok

Kökös, 1935. június 17. – Szeged, 2013. május 3. romániai magyar grafikus és könyvművész.

Életpályája

Első illusztrációi az Utunkban jelentek meg 1953-ban, majd rendre közölte illusztrációit és irodalmi művek témájára komponált önálló grafikai lapjait az Igaz Szó, a Napsugár, a Korunk, a Dolgozó Nő, az Új Élet, România Literară, Tribuna és A Hét. A romániai magyar folyóirat- és könyvgrafika legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb munkása volt, rajztudása és stílusérzéke több mint 300 szépirodalmi és tankönyvtervezésben gyümölcsözött.

A bukaresti Kriterion Kiadó művészeti szerkesztőjeként a könyvkiadó grafikai arcélének kialakításában döntő szerepe volt. Grafikáival, illusztrációival nemzetközi kiállításokon szerepelt kisgrafikával I. díjat nyert a Balatoni Biennálén és Cegléden (1973), ex libriseit a malborki VII. nemzetközi ex libris-kiállításon is díjazták.

Jelentősebb teljesítménye a Jávorfa-muzsika, Hej zöld levél és Szegény ember kincse c. folklórgyűjtemények, továbbá Garay János Az obsitos, Bálint Tibor Zokogó majom, Benedek Elek Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyv, T. Popovici Ipu két halála, Papp Ferenc A kerítés fölött, Sütő András Anyám könnyű álmot ígért című munkáinak, Kocsis István drámáinak grafikai tervezése, illetve illusztrálása. A Hét Móricz-emlékszáma Móricz-illusztrációival jelent meg (1979/26), s a Benedek-évfordulóra megjelent a Két borsökröcske c. kötet (1979) számára 16 színes és 30 fekete-fehér rajzot készített; A Hét József Attila-emlékszámát illusztrálta (1980/15). Betű és rajz című könyvművészetről szóló önvallomásának első kiadása 1988-ban jelent meg a Bukarestben a Kriterionnál, másodszor 1989-ben jelent meg szintén a Kriterionnál, de Kolozsvárt és román-magyar közös kiadásban.[2]

1995-ben a szegedi Mozaik Kiadóhoz érkezett egy esztendőre alkotni, végül Szegeden telepedett le, itt töltötte be 70. életévét 2005-ben kiváló eredményekkel, nagy sikert aratott az 1999-es frankfurti könyvvásáron a Betű és rajz című önvallomásával, amelyet három nyelven (magyar-angol-német) jelentetett meg.

Tanulmányok

Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte;
1952 -1958 kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán

Ösztöndíjak, tanulmányutak

1957 Ion Andreescu ösztöndíj

Díjak, kitüntetések

1968-ban A Kulturális Érdemérem I. fokozata
2000-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott
2003-ban könyvgrafikai munkássága elismeréseként a román kulturális minisztérium nemzeti nagydíjjal tüntette ki.

Kiállítások

1965 Kolozsvár - Kisgaléria
1975 Kolozsvár - Korunk Galéria
1975 Csíkszereda

Barcelona 1974, 1975,
Varsó, Bécs, Stockholm 1976,
Dortmund 1977, Helsinki 1978,
Moszkva,Pozsony 1979

http://hu.wikipedia.org/wiki/Deák_Ferenc_(grafikus)

Kiállítások / Médiavisszhang

Hírek

Tudoran Klára 2018 November, 20

Horváth Gyöngyvér 2018 Október, 17

Vetró András 2018 Október, 04

Kiállítások

BMC 2018 Május, 08

Ars poetica 2018 Március, 15

BMC 2017 2018 Január, 18