Visszapillantó

Székely Géza rézkarc kiállítása a Barabás Miklós Galériában

A művészek közül némelyek úgy elmennek önmaguk mellett, hogy még vissza sem köszönnek. Székely Géza otthoni, csernátoni ízekkel fűszerezett, jó néhány évvel ezelőtti frappáns megállapítása azóta is a fülembe cseng, sőt alkalomadtán egyik-másik, klasszikusainkat feltűnően utánzó alkotónknak meg is jegyeztem: kár feladnia önmagát.

Nos, Székely Gézát ilyen veszély még véletlenül sem fenyegeti. Stílusa, klasszikusan modern formavilága egyedi és összetéveszthetetlen. Bár bevallása szerint, mióta édesapja hatodikos gimnazistaként elvitte a jeles művészpedagógus Kosztándi Jenőhöz, egyfolytában tanul. Attól, akitől érdemes. A marosvásárhelyi képzőművészeti líceumban Borditól, Nagy Páltól, Hunyadi Lászlótól, Molnár Dénestől, a főiskolán Feszt Lászlótól most pedig korunk nagy mesterei mellett a mezopotámaiaktól, görögöktől, rómaiaktól. Sőt, a legősibb barlangrajzok és gyermekrajzok spontaneitásából is. Ez utóbbi késztette önvizsgálatra és visszapillantásra, annak a spontánul őszinte stádiumnak az újrafelfedezésére, amely egész munkásságának meghatározó tényezőjévé válhatott. Mert, és tudott önmaga lenni. Igaz, volt is miből merítenie. Hiszen emberileg és művészileg is fölöttébb komplex, erőteljes egyéniség, domináns alkat. Ilyenek itt bemutatott alkotásai is. Uralják a sima papirfelületet és uralják a néző tekintetét. Vonzanak, felkavarnak, gondolkodóba ejtenek, gyönyörködtetnek.

A rézkarc rendkívül munkás műfaj, egyre kevesebbet láthatunk belőle manapság, amikor a gyorsuló időben mintha a művészek is felgyorsultak volna, s a könnyebben elkészíthető, szembeszökően látványos eredményekkel kecsegtető műfajokat részesítik előnyben. Ilyen körülmények közepette különösképpen értékes a grafikus kitartó következetessége, amellyel a pasztell és az olaj világába tett kiruccanásai közepette is kitart fölöttébb időigényes kedvenc műfaja mellett. Az utóbbi évek kiállításait figyelemmel kísérve, helyi viszonylatban, akár a rézkarc nekrológját is megfogalmazhatnám. Csupán Székely Géza igyekszik még tartani a frontot, mondhatni utolsó mohikánként – bár ne lenne igazam, s bár sikerülne néhányat megfertőznie diákjai közül – felzárkózni az Andrásy Zoltán, Cseh Gusztáv, Feszt László, Deák Ferenc nevével fémjelzett kolozsvári grafikai iskola hagyományaihoz.

Visszapillantó – ez a kiállítás címe, amellyel 50. születésnapján – Isten éltesse sokáig! – a művész, amúgy józsefattilásan, meglepte maga-magát egy tárlattal, a műtermével szembeni Barabás Miklós Galériában. Azt is mondhatnám: otthonról hazajött, hogy a nagy családban adjon számot arról az útról, amit a nyolcvanas évektől napjainkig megtett. A terem méretei által behatárolt kamarakiállítás csupán jelzésszerűen utalhat Székely Géza alkotói periódusainak sajátosságaira, a művészi élménynek a konkrétumoktól az elvonatkoztatás egyre magasabb régiói felé törő, azok megannyi lépcsőfokát megjárt grafikai vetületeire. De így is nagyon jellemző az, amit látunk. Hiszen a művész kezdetektől fogva önmagát adta, csupán az elmélyülés, az absztrahálás fokozataiban és azok grafikai megvalósításában, a vonalak egyre határozottabbá, egyre kifejezőbbé, egyre jellemzőbbé váló együttesében fedezhető fel egyfajta nemesedéssel járó érés.

Meditálásra való hajlama, a dolgok eredetét, kölcsönhatását, belső logikáját firtató magatartása megóvta a túltechnikázott, öncélú grafika manapság menős, felszínesen látványos megoldásaitól. Az alapvető képzőművészeti elemek játszanak meghatározó szerepet művészi eszköztárában. A vonal, folt, ritmus párharcának, az elemek szüntelen küzdelmének képi megfogalmazása természetszerűleg drámai hangulatot szül, amit csak fokoz a művész tudatalattijában felgyülemlett, s alkotás közben felszínre törő feszültség.

A kiindulópontként szolgáló valóságmag az idő múlásával mindegyre halványabban, mindegyre összetettebb megfogalmazásban, irodalmi hasonlattal élve egyfajta állandó jelzős szerkezetek formájában jelentkezik. Gondolok itt a kerék és a létra szimbólumra, vagy a szemek különleges szerepére, amelyek olykor, maximális telítettséggel, egy egész emberalakot is képesek magukba süríteni, helyettesíteni. A figuralitás sajátos megnyilvánulásai ezek. A figuralitásé, amelyről a művész a képileg megjelenített legelvontabb, legösszetettebb gondolatsürítményei esetében sem hajlandó lemondani. De fölöttébb sajátos ábrázolatai ezek a környező valóságnak. A rendszer utáni vágy, a pontos szerkesztés, a konstruktív megfogalmazás-kivetítés és a magával ragadó művészi spontaneitás sajátos elegyéből születnek egyedi képritmusai.

Mintha az álmok különleges logikája öltene testet az asszociációs lehetőségek kimeríthetetlen tárházából táplálkozó munkákban. Az egymást keresztező, tépő, szaggató vonalak, vagy éppenséggel egymásba omló lágyabb variánsaik elegyével a művész korunk rendkívül bonyolult értelmi-érzelmi térképét tárja elénk. Az őt magát és bennünket egyaránt foglalkoztató sorskérdések sajátos megfogalmazását. S ha egy művészi alkotásba érdemes elmerülni, érdemes azt hosszasan tanulmányozni, akkor ez a megállapítás hatványozottan érvényes Székely Géza grafikáira. Már csak gondolatgazdagságuk, sajátos telítettségük okán is. Munkái lassabban, fokról fokra fedik fel önmagukat, csillogtatják meg értékeiket, vonalrengetegben megbúvó kincseiket, hatásuk viszont annál erőteljesebb, annál hosszabban tartó.

Maximális fegyelem és játékosság, egymást megtámasztó, egymásba hajló vagy éppenséggel egymással perlekedő vonalak, egymásnak feszülő alakzatok olvadnak tökéletes harmóniába, kalauzolnak el abba a feszültségekkel teli, gyakorta sötét gondolatoktól sem mentes, de ugyanakkor gyöngéd érzelmektől fűszerezett költői univerzumba, amely a Székely Gézáé. S itt a költőiség szó szerint értelmezendő. Hiszen a grafikus a vonalak poézise mellett gyakorta szavakban is megfogalmazza művészi élményeit. A hasonlóság a két merőben más megjelenítés között pedig ugyancsak szembeszökő. S ha a maximális tömörség, érzelem- és gondolatgazdagság jellemzi képi megnyilatkozásait ugyanez elmondható verseiről is.
NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/6211