Vidám-kert a Firtossal szemben – Kakasülő Galéria Vinczeffy László portáján

Azoknak, akik Székelyudvarhely, Korond vagy Szováta környékén autóznak, és idejük megengedi, ajánljuk, iktassanak be egy kis atyhai kitérőt, mert megéri. Július végéig látogatható ugyanis Vinczeffy László festő- és szobrászművész portáján, a csűrben kialakított Kakasülő Galériában az a kiállítás, amely 27 neves hazai és magyarországi képzőművész egy-egy alkotását mutatja be.

A kiállítás a Csorgó címet viseli, utalásként is akár arra, hogy Atyha nemcsak a szó legszorosabb értelmében forrásvidék, hanem képzőművészeti események, kiállítások, értékek promoválásának, bemutatásának forrása, helyszíne is lehet. Vinczeffy László atyhai származású művész, aki tavasztól őszig otthon, szülőfalujában tartózkodik és alkot, a hűvös időszakot, a telet pedig Sepsiszentgyörgyön tölti. Gyönyörűen kialakított portája meseszerű. Köszönhető ez a tájnak, a falu elhelyezkedésének és a művésznek, aki kertjét színes és egészen különös hangulatú fa-szobrokkal rendezte be. A Vidám-kert – ahogy nevezik – kelős közepén áll az a csűr, amely rendeltetését most már teljesen megváltoztatva, galériává alakult. Régi álom teljesült a Kakasülő Galéria létrejöttével: megnyílt egy olyan kiállítótér, amely olyan tárlatoknak ad majd otthont, amely a művész kedvére való. Közeli barátok, kollégák meghitt, barátságos, egyéni hangulatú megmutatkozására, bemutatkozására kerülhet sor a Kakasülő Galériában. És egyben Atyha népszerűsítését, hírnevének öregbítését is szolgálhatják ezek a kiállítások. A falu elnéptelenedése ellen elsősorban azok tehetnek, akik ott élnek és alkotnak. A közméltóságok szerepe utat építeni és gazdasági szempontból támogatni a falut, a lakosságé pedig szépíteni és bármilyen módszerrel benépesíteni, embereket csalogatni a településre. A képzőművészet örök érték, amely maradandó hírnevet biztosíthat. A június végi galéria-megnyitóra szinte háromszázan érkeztek a környező nagyvárosokból, külföldről. A gyönyörű kert és a hatalmas üstben fővő gulyás illata remek vendégmarasztaló volt a többször is eleredő záporban. Vinczeffy László:

Vinczeffy László elsősorban barátaira számíthatott, a sóvidéki, szovátai művészközösségre. Az alábbiakban a Szovátán élő és alkotó Bocskai Vincze szobrászművészt halljuk, akinek alkotása ott látható a Kakasülő Galériában.

Vargha Mihály szobrászművész, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, akinek szobra szintén ott van Kakasülő Galériában.


vidam kert

lyen kis faluban, mint Atyha, soha ennyi nagy művész nem állított még ki. A gyönyörűen kialakított három szintes Kakasülő Galériában a neves hazai és magyarországi művészek alkotásai remek együttes alkotnak. Nem különben a házigazda, Vinczeffy László színes fa-szobrai a kertben. A művész „nyári műterme”, az udvar és a kert egészen más hangulatú alkotásokra hangol. Vinczeffy László kisplasztikájának továbbgondolt, nagyobba álmodott változatai ezek, azonban sokkal játékosabb, sokkal derűsebb szobrok. A jól ismert szimbólumok és elemek itt is megtalálhatók, azonban ezek laza, jó hangulatban született alkotások, mosolyognak, és a napsütötte tájban, a zöld fűben vonzzák és magukhoz ölelik a látogatót. Remek együttes munka eredményei: a művész és a természet alakító erejének közreműködésével élik életüket a kertben.


http://kolozsvariradio.ro/2015/07/17/vidam-kert-a-firtossal-szemben-kakasulo-galeria-vinczeffy-laszl...