Variációk variációinak variációi



Ez egy kísérlet, ugyanakkor játék is a témával, a formával, a fény-árnyékokkal, az egyenes és hullámvonalakkal, az arányokkal, a textúrákkal, a kompozíciós problémákkal – röviden és precízen így jellemzi kiállítását maga az alkotó. A fogalmazás olyan pontos, mint amilyenek maguk az alkotások, s mint amilyen alkotójuk maga is. Hiszen minden igazi művész önmagát adja munkáiban.


S akkor vegyük sorra a megállapításokat. Tehát egy kísérlettel állunk szemben. A kísérlet pedig a tudománynak és a művészetnek egyaránt hajtórugója. Amint Orbán István is kacérkodik e két, látszólag különálló fogalom ha nem is túl szoros, de érintőleges egyesítésével. Bevallása szerint egy általa készített grafikus képet modulként használva kutatja annak variációs lehetőségeit, fejleszti tovább a képileg megfogalmazott alapgondolatot. Tudatosan, de azért a véletlennek is fontos szerepet biztosítva. S ezzel meg is történt a látszólag hideg számításon alapuló matematika, a kombinatorika és a geometria, valamint a képzőművészet frigye. A variációk variációinak variációi pedig a művész szerint – és igaza van – végtelenek. Ebből a végtelenből kapunk most csöppnyi ízelítőt, azaz 180 alkotást. A Barabás Miklós Galéria kamara kiállításokra méretezett arányait figyelembe véve ez kissé furcsán hangzik, az itt kiállított munkák azonban valójában sajátos koncentrátumok: egy-egy több elemes montázs valamennyi összetevője önálló alkotásként is értelmezhető.

Két sorozat a kert és a kereszt motívum változatai képezik a tárlat alapját. Tömbházlakása szorításából kiszabadulva a művész hétvégéit múzsájánál tölti. Múzsája pedig nem más, mint maga a természet, amely Donát úti virágos- és gyümölcsöskertjében teljes szépségében tárul fel előtte. S hogy mi mindent észlel, tapasztal és dolgoz fel művészileg a kerttulajdonos arról szóljon ismét ő maga: „figyelem a kert minden rezdülését, neszezését, zeneiségét, a bogarak nyüzsgését, a könnyed lepketáncot, a madárdalt, a vibráló, csillogó fény- és árnyékfoltokat, a füvek, levelek, fatörzsek, szárak, indák, rönkök, ágak, bozótok, rügyek, magok, porzók, bibék, szirmok, palánták, tüskék, bogyók, ökörnyál, pókhálók, ágyások, ösvények, tisztások, vakondtúrások, hangyabolyok, a harmat, esőcsepp, a tócsák, szellők, felhőgomolyok, fénynyalábok, spirálok, évgyűrűk üzenetét. Szeretnék a dolgok mélyére hatolni, hiszen a lényeg a részletekben van. A különböző organikus és amorf szerkezeteket, struktúrákat tanulmányozom.”

Ebből az ugyancsak aprólékos és számára különleges élvezetet jelentő tanulmányozásból, a kert keltette impressziókból születnek meg aztán sajátos hangvételű munkái. Jönnek létre azok a többrendeli elvonatkoztatással létrehozott struktúrák, amelyek már szinte öngerjesztéssel is szaporodva alakulnak, variálhatók, továbbfejleszthetők.

Kísérlet és játék, de komoly játék ez a végletekig leegyszerűsített formákkal és színekkel, a piktogrammokká sürített élményanyaggal. A fehér-fekete ellentétét békévé oldja a szürkék végtelen variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja.

Hasonló művészi alapállásból kiindulva készültek a kereszt motívum – feszület, memento mori, Golgotha, útmenti keresztek, temetők keresztjei, düledező, pusztuló keresztek, névtelen tömegsírok, templomok keresztjei – variációi is. Ezek a sajátos grafikai rébuszok látványosak, de ugyanakkor elgondolkoztatók, lírai vagy drámai felhangoktól sem mentesek. Érdekes keveredései a precízen kiagyalt szerkesztésnek és a spontaneitásnak. Sajátos hatásuk többek között ebben a kettősségben is keresendő. A szerkesztés belső logikája, rendje, egyfajta belső kohézió tartja össze őket, sarkall a dolgok rejtett összefüggéseinek felfedezésére.

Fontos szerepet játszik ezekben az alkotásokban a kompozíciós egyensúly, a formák ritmikus ismétlődése, az egyenes és hullámvonalak sajátos játéka. De érdekes a művész által alkalmazott szimbólum rendszernek a tanulmányozása is, amely a részletektől vezet az egész felé és dekorativitásával valósággal tüntet.

Orbán István kerek negyven évvel ezelőtt kezdte művészi pályfutását. Első sikerét 15 évesen könyvelhette el, amikor zsírkrétával készült rajzait és akvarelljeit rajztanára, az alkotóművészként is ismert Váczy Margit elvitte az akkori, Majális utcai pionírházba egy diákkiállításra, és ezekkel I. díjat nyert. A művész azóta ugyancsak hosszú utat tett meg a valósághű ábrázolástól az absztrahálás jelenlegi fokára jutott alkotói hozzáállásáig. Addig a komoly játékig, amelyben van sok Vasarely, Escher, s egy kevés Mondrian, Klee és Kandinsky.

A művész egyben pedagógus is, a Báthory-líceum rajztanára. Művészpedagógusi munkájának fényes bizonyítéka pedig az a líceum falát díszitő 400 alkotás, amelyet diákjai munkáiból válogatott, s amelyekkel tanítványai zengzetes sikereket könyvelhettek el. Többek között, például nem kisebb helyen, mint a művészetek fővárosában Párizsban, ahol a résztvevők a jeles román festő, Ţuculescu alkotásaiból ihletődve, azokat továbbgondolva készítettek látványos munkákat.

NÉMETH JÚLIA

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/10146