Vallomások kerámiában


Fekete-fehr Fekete-fehér
A kerámiától a grafikán és festészeten keresztül a kerámiáig – műfaji szempontból így összegezhetném a Forró Ágnes által eddig megtett utat. S ha ez a művészi kiteljesedéséhez vezető, látszólagos vargabetű önmagában túl sokat nem is árul el, művészi profiljának felvázolásához mindenképpen hozzájárul.


Mert ki is Forró Ágnes valójában? Képzőművész a szó legteljesebb értelmében. Azt is mondhatnám, édesapja, a kiváló grafikus, Forró Antal révén egyenesen beleszületett a művészetbe. De ez még nem az ő érdeme. Az apai örökség pedig kincs ugyan, csakhogy ezzel a kinccsel csínján kellett bánnia, hiszen végső soron rá kellett találnia önmagára, kifejlesztenie saját művészi világát. Ennek az önállósodási folyamatnak az első lépcsőfokát talán éppen a síkból való kitörés, a kerámia műfajával való ismerkedés képezhette. De persze ott munkálhatott benne a rajzos indulás, s a színek bűvölete is. Meg a bizonyítási szándék, hogy ezekben a műfajokban is megmutatkozzon, s nem is akárhogyan. Szellemiségében igazodott ugyan édesapja művészi világához, ahhoz a tiszta forráshoz, amit a természetközeli paraszti lét, a minden fölösleges sallangot mellőző népi építészet egyszerűségében nemes formavilága jelent, művészi eszközei azonban merőben mások. Újak, sajátosak, egyediek. A tiszta, egyenes festői-grafikai beszéd fölöttébb ökonomikus fogalmazásmóddal párosul. Olyannyira, hogy e sokatmondó formai szűkszavúságon, a rend szigorán, csupán a kékes-lilás árnyalatokba öntött valóságelemeknek, az elmúlás fájdalmas szépségének művészi megjelenítése enyhít valamelyest, mintegy érzékeltetve alkotójuknak e tematika iránti érzékenységét, vonzalmát.

Indás ház A kerámiához való visszatalálás aztán újabb fejezetet jelentett művészi pályája alakulásában. S ebben döntő szerepet játszott a Kecskeméti Nemzetközi Kerámiatáborban való részvétele. A negyed század alatt komoly nemzetközi hírnévre szert tett, európai viszonylatban a kerámia fellegvárának számító, a világ legjobb keramikusait vonzó intézmény a korlátlan kibontakozás lehetőségét teremtette meg számára. Tematikailag és technikailag egyaránt új fejezetek nyiltak meg munkásságában. Az egyszerűség, az évszázados népi formavilág mindig is vonzotta, most azonban még mélyebbre ásott az időben, eljutva a természeti népek történelem előtti korokból mai napig őrzőtt szokásvilágához, a sámánhit sajátos eszköztárához. Sámándobszerű képződmények, sajátos álarcok, létrán magasba törő emberkék uralták képzeletvilágát, jellemezték alkotóművészetét. S a számára az újszerűség varázsával ható raku. Az az ősi japán technika, amely világviszonylatban reneszánszát éli, s amely a szó legszorosabb értelmében épít az őselemek, a föld, tűz, víz, levegő egymásra hatására. A több mint 1000 fokra felhevített izzó tárgy a tűzből organikus anyagokkal is keveredve a földbe kerül, hogy aztán a víz és a levegő hatására nyerjen végső formát. Általában színes mázakkal dúsított érdes, primitív, zaklatott felületek jellemzik az ilyen technikával készült munkákat, amelyek önkéntelenül is az eredeteket juttatják eszünkbe, az ősiség látszatát keltik. A művészhez mindig is közel álló archaizáló törekvések pedig az eredendő tisztaságot célozták meg. A feketén fehéren kimondott-megformált egyenes beszédet. S elvezettek a mázakból is kivetkőző, s immár sima felületeket eredményező – szaknyelven szólva – meztelen rakuig. S hogy mi mindent lehet általa megjeleníteni, hogy milyen történelmi, filozófiai, esztétikai mélységek tárulnak fel általa, arra jó példa a művész legújabb munkáiból a Barabás Miklós Galériában rendezett tárlat.

A ház, az ablak, a létra Forró Ágnes eddigi megnyilatkozásaiban is szimbolikus töltettel rendelkezett, végletekig leegyszerűsített, jelzésszerű jelenlétük most sürítetten tárja elénk az ember mindenkori otthonkeresését. A menedéket nyújtó ház, az ablakok, a fehér falak, falrészletek, repedésnyomok, a szabálytalanul kacskaringózó, szinte részegülten imbolygó fekete vonalháló, esetleg egy-egy szőlőindás maradvány mind tömör, szűkszavú utalás. Jelzésszerű sejtetése a tűnékeny múltnak. Emlékeztető, s talán figyelmeztető is.

Házfal Mert a művész ebben az elsősorban dekorativitásra építő műfajban is képes a mindig ismeretlent kereső, kísérletező, gondolkodó önmagát adni. Innen az a rejtettebb művészi üzenet tolmácslására is alkalmas, egyedi látványvilág, amely éppen fekete-fehérre redukált visszafogottságával, primér formáival keríti hatalmába a nézőt.

Forró Ágnes mindegyre újabb és újabb vizekre evez, művészi kiruccanásainak, technikai újításainak összegzéseként pedig meg-meglep egy-egy újszerű bemutatóval. Teszi pedig mindezt olyanformán, hogy közben következetesen hű marad önmagához, művészi hitvallásához. Ahhoz a mellébeszélés nélküli, lényegre törő, egyenes beszédhez, ami éppen egyszerűségével és tömörségével ér el maximális hatást. A rakuban rejlő lehetőségek pedig kiválóan alkalmasak kísérletező kedvének kielégítésére, művészi fantáziájának megcsillogtatására. S mint valamennyi rakuzó művész, Forró Ágnes is számolt a véletlennel, azt is belekalkulálta az alkotási folyamatba. A véletlennel, amely lehet sikeres, de amely az esetleges kudarcot is magában hordozza. A művész belemegy a játékba, kockáztat, de komoly kockázat nélkül nincs is igazi művészet.

Öröm, élvezet, egyszerűség – magyarra fordítva ezt jelenti a raku, s ezt jelenti Forró Ágnes számára és számunkra is, akik a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székházának kiállítótermében élvezheztjük alkotásainak sajátos kisugárzását.

NÉMETH JÚLIA


http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/35564