Változatok az együttélésre

 

Botár László, a IV. Hargita Szalon kurátora, még a nyár elején az Együttélés címszóban jelölte meg a Hargita megyében élő, innen elszármazó, vagy a megyével rokonszenvező képzőművészeknek az idei kiállításra bezsürizhető alkotásainak az alaptémáját. Elgondolkodtam, mi történt volna akkor, ha a felkérés 1989 előtt történik. Akkor ugyanis a fogalmat kizárólag két témakörre szűkítették le: a román és a hazai nemzeti kisebbségek harmonikus együttélése, illetve a kapitalista és szocialista világrendszer háború nélküli modus vivendi-jének a megtalálása. A romániai rendszerváltás után azonban az együttélés fogalma számunkra is átalakult: egyrészt kinyilt előttünk a világ és most már nem csupán olvashattuk, hanem a különböző helyszíneken a maga mindennapi formájában is megtanulhattuk, hogy milyen a különböző népcsoportok együttélése, másrészt pedig rájöttünk arra, hogy a nemzetek, nemzetiségek, nép- és társadalmi  csoportok olyannyira különböző együttélésén túl, amelyet többek között az integráció, asszimiláció, kirekesztés, párhuzamos társadalmak kialakulása és más kifejezésekkel illetnek, a fogalomnak jóval sokrétűbb vonatkozásai léteznek. Az embernek együtt kell élnie a tájjal, a természettel, saját szűkebb és tágabb környezetével. De életvitele megbonthatatlan a múlttól, mint ahogyan az előtte kibontakozó jövőtől is. Egyre kevésbé ugyan, de egyazon fedél alatt együttélnek nemzedékek, hagyományok maradnak fent, élednek újjá az időben, vagy éppen porladnak szét a szemünk láttára, vallások közelítenek egymáshoz vagy távolodnak egymástól, és együtt kell élnünk egy egész sor olyan emberi jellemvonással, amelyeket szívünk szerint megvetnénk, de a hétköznapok mégis arra kényszerítenek, hogy a kompromisszus megoldásokat keressük. És a képművészeknek együtt kell élniük a mindennapi létfenntartás gondjaival, az alkotásra fordított idő beszűkülésével, noha lehet, hogy ezt éppen fordítva szeretnék, mint ahogyan azt is el kell viselniük, hogy az alkotás, a teremtés legragyogóbb ötletei a kivitelezés hiányában elszürkülnek. Manapság hajlamosak vagyunk arra, hogy a menekültekkel, bevándorlókkal, a népvándorlókkal, úgymond a migránsokkal foglalkozó egykori gyakoribb közbeszéd nyomán csupán a határokon áthullámzó tömegmozgásokkal, netán kultúrák és világvallások ütközőpontjaival azonosítsuk az együttélés erényeit vagy hátrányait, egész feltételrendszerét, noha ez a lehető legbeszűkítőbb szempont. Az a közel félszáz képzőművész, aki beküldte a munkáit és amelyekből a zsüri válogatott, szerencsére nem esett ebbe a hibába: különböző műfajokban, különböző hangnemekben, a képzőművészet sajátos eszközeivel, a vizuális nyelv jelképrendszereivel és metafóráival

megtaláltak az alaptéma majd valamennyi vonatkozását és úgy válik az idei, IV. Hargita Szalon az alkotói érzékenység olyan találkozóhelyévé, ahol a műértő közönség hosszasan elidőzhet, mert bőven akad, amit felfedeznie nem csupán a művészek, hanem saját külső és belső világában is.

 

Székedi Ferenc