Rozsdasereg a Magmában

Albert Levente sepsiszentgyörgyi képzőművész első önálló kiállítása nyílt meg kedd este a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A Rozsdasereg című tárlaton fémből, fából, műanyagból, porból készült installációkkal, vegyes technikával készült absztrakt, geometrikus alakzataival jelentkezik a művész.

Vargha Mihály a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, a kiállítás kurátora a megnyitón elmondta, Albert Levente autonóm művészként mutatkozik be első egyéni kiállításán, amelyre furcsa módon csak most került sor, holott már negyedszázada rendszeresen kiállít a képzőművészeti seregszemléken. Albert Levente folyamatosan alkot, következetesen építkező művész, szögezte le a kurátor. A Rozsdasereg című kiállítás Albert Levente művészetének lenyomata, az elmúlt huszonöt év párlata. Ezt a fajta művészetet nem könnyű megérteni, ám a képzőművészet nemcsak gyönyörködtet, simogat, hanem néha üt, és a vad, feje tetejére állított világban ez a képzőművészetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, mondta Vargha Mihály. Albert művészete nem a szalonok falára készült, nem akar mindenáron tetszeni, a drámai, sokszor tragikus életérzések, amelyeket a kollázsok, installációk, monotípiák közvetítenek, ott vannak a mindennapokban, ám sokszor félünk ezt kimondani, fejtette ki Vargha.

A múzeumigazgató szerint a Rozsdasereg című kiállítás felmutatja ezeket az életérzéseket, nem feltétlenül dekadens módon, hiszen a humor és a rejtett irónia oldószerként van jelen a munkákban. Albert Levente a Háromszék napilap fotóriportere, és valójában a fényképészet adta az első lökést művészetének kialakulásában, ennek kelléktárából veszi képalkotó módszerének több technikáját. A fényképészet művészi hitvallásként jelenik meg az alkotásokban, a fényérzékeny fotópapír és a reagensek kölcsönhatásából adódik a művek alaphangulata, ezt gazdagítja kollázzsal, monotípiával, lenyomattal, kézi levonattal. Új kísérleteiben a Rozsdaseregben pedig a vas lenyomata jelenik meg. Az alkotói attitűd alaphangja az idő múlása és az anyagok romlékonysága. A kiállítás szeptember 9-éig tekinthető meg a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben.

Bíró Blanka

http://www.kronika.ro/kultura/rozsdasereg-a-magmaban