Murádin László nyelvművelő turistakalauza

2016 július 28. Szabadság


Hogy járt-e Murádin László Rómában nem tudom, de hogy Vacsárcsiban megfordult azzal ő maga dicsekszik el. Abból pedig ahogyan a néhány száz lelkes csíki faluról, még működő egyköves vízimalmáról ír, arra következtethetünk, hogy az aprócska székely település fontosságában – legalábbis számára – felér az örök várossal. S ha most boncolgatni óhajtanám némelyek szemében akár különlegesnek is minősíthető vonzalmát, egyszerűen elintézhetném azzal, hogy mindez összefüggésbe hozható nyelvjáráskutatói tevékenységével, a ténnyel, hogy fölöttébb élvezi munkáját, a tereputak alkalmával feltáruló kincseket, a civilizáció ártalmaitól megmenekült, természet és emberkéz alkotta értékeket. S talán nem is tévednék. Csakhogy ennél többről is árulkodik a szerző hazai tájakhoz és emberekhez való szoros kötődése: a tudós, a nyelvész és az erdélyi ember kisebbségi helyzetben lévő sorstársai iránti felelősségérzetéről, a magyar nyelv ápolásának, az azt megakadályozó tényezők kiküszöbölésének szükségességéről.


Gergely Zoltán alkotása

 

E célból született 2003-ban, A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága kiadásában megjelent Utak és nevek című, Településnevek erdélyi utakon alcímet viselő, rendkívül népszerű és azonnal elkapkodott kötete. A szerző – bevallása szerint – elsősorban hazaiaknak szánta könyvét, de abból Erdélybe vajmi kevés jutott. A folytatás, az immár partiumi utakat és neveket feltérképező, most megjelent kötet már a nagyváradi Europrintnél látott napvilágot, így számunkra is hozzáférhetőbbnek ígérkezik.

„Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy az erdélyi – és nem erdélyi – magyarság milyen fogyatékosan ismeri azoknak a településeknek a magyar nevét, amelyeken utaztában autója, vonata áthalad. Magyar helységnévismeret hiányában az utazó kénytelen csakis románul feltüntetett vasúti megállók feliratait, a települések határán többnyire csak román nyelvű helységnévtáblákat leolvasni és esetleg megjegyezni. Pedig a helységnévismeret a nyelvismeret tartozéka” – írja a partiumi településnevek eredetét, történetét bemutató kötete bevezetőjében. A mindenkori hatalom azonban immár szinte egy évszázada, pontosabban 1918 óta mindent megtesz annak érdekében – településnév-változtatás, magyar helységnevek használatának időszakos betiltása a cenzúra révén –, hogy a magyarság nyelvismerete ne lehessen tökéletes. A manapság ugyan már fel-felbukkanó magyar helységnévtáblák korántsem képesek pótolni mindazt, amit az utóbbi évtizedek oly alaposan kitöröltek az egymást követő nemzedékek nyelvi kultúrájából.

Jócskán akad tehát pótolni való. Többek között ezt a célt is szolgálja a szerző tudományos alapossággal megírt, de nem csupán a szakmabeliek, hanem a nagyközönség számára is fölöttébb hasznos és élvezhető munkája. Mint eddig már oly sokszor, Murádin László ismét olyan közérdeklődésre számot tartó témához nyúl, amelynek feldolgozása és kiaknázása egyben hiánypótló kötetet is eredményezett. Állítása szerint ugyanis több mint fél évszázada nem jelent meg olyan kiadvány, amely hathatósan megkönnyítette volna a román–magyar helységnévazonosítást. S ha 1990 után napvilágot látott is néhány ilyen természetű munka, a kínálat továbbra sem kielégítő.

A szerző Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára című kötete adatainak felhasználásával igyekezett olyan névtudományi ismeretterjesztő kézikönyvet összeállítani, amely előbb Erdély, most pedig a Partium fő út- és vasútvonalai mentén található települések nevének eredetét világítja meg. S miközben a kisebb-nagyobb falvak és városok neveinek kialakulását a rá jellemző tudományos alapossággal mutatja be, egyben a lakosság nemzetiségi összetételének alakulásáról is világos képet fest. A honfoglaló magyarság IX. század végi letelepedésével „tömegessé váltak a magyarok által adott helységnevek”. Ezek forrásai lehettek személynevek, foglalkozásnevek, népnevek, védőszentek nevei, sok települést pedig arról a vízről neveztek el, amely mellé települt. De állatok, növények, vagy a hetipiac napjának és helyének neve is helységnévvé válhatott.

Az 1918-as főhatalomváltozás nyomán a magyar eredetű román helységnevek átalakítása általános gyakorlattá vált. A hangalaki változtatások nem bizonyultak elegendőknek, ezért gyakorta merőben más nevet kapott a település. A kapkodás és általános zűrzavar következményeként aztán olykor tucatnyi helységnevet azonos megjelöléssel illettek. A névváltoztatók előtt ugyanis mindennemű ésszerű és tudományos meggondolás helyett csupán egyetlen cél lebegett: a magyar eredet végleges eltüntetése. „Én mindenképpen szükségesnek véltem a magyar név mellett a többnyire magyarból átvett román nevet is feltüntetni, s utalni a régi román név pálfordulására. A nemzeti önérzet erősítésére ez mindenképpen alkalmas” – írja a szerző.

A tartalomjegyzékben fejezetcímként feltüntetett fontosabb partiumi utak a kötet gyakorlati, kézikönyvként való alkalmazását is lehetővé teszik. A jelenlegi kiadvány pedig már térképpel és a szóbanforgó településekről készült fényképekkel is szemlélteti a szerző által bejárt és tudományosan feldolgozott utat.

Az Europrint tetszetős kiadványa szintén sikerkönyvnek ígérkezik. Érdekes, hasznos, tanulságos olvasmány, hitelességére biztosítékul pedig a szerző neve szolgál.

NÉMETH JÚLIA


http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/5342