Művészeti Szalon – 2016

 

Ajándék, mellyel meglepjük magunkat egy múzeumi szegleten – mondhatnám, amúgy józsefattilásan az idei Művészeti Szalonról. Amely nem 32 éves lett ugyan, mint költőnk  annak idején – ezt a nevet ugyanis csak 1990 után vette föl – lényegében azonban megkarcsúsodott folytatása a hajdani, 1957 óta folyamatosan megrendezett megyei (régebben tartományi) tárlatoknak  Azzal a különbséggel, hogy hajdanán megfelelő kiállítótér állt a művészek rendelkezésére, bár számbelileg jóval kevesebben voltak. Jelenleg a Romániai Képzőművészek Szövetségének kolozsvári, mintegy félezer tagot számláló fiókja az ország második legnépesebb, hivatásos művészeket tömörítő szervezete, amely saját hazájában hontalan. Tizenegyedik éve nincs az illetékes hatóságok által biztosított, önálló galériája, tizenegy éve szorul a Művészeti Múzeum vezetőinek jóindulatára, a barokk palota földszinti, eredetileg korántsem kiállítótérnek szánt termeire. De az évente megismétlődő, a síkot, teret egyaránt betöltő képes beszámoló, azaz a Szalon elmaradhatatlan. És nem véletlenül. Mert igény van reá, művészek és közönség részéről egyaránt. S mert a Szövetség nemzetközi hírnévnek örvendő képzőművészek alkotta vezetősége, Ioan Horvath Bugnariu grafikusművész elnökletével képes összefogni a fölöttébb heterogén közösséget, képes évről évre mozgósítani a szövetség tagjait és szimpatizánsait.

Nem volt ez másként idén sem, amikor a szakemberek, azt is mondhatnám: a bőség zavarával küszködtek, hiszen a 307 beérkezett alkotásból kellett kiválogatniuk a kiállításra érdemesülteket, azt a 265 munkát, ami zsúfolásig megtöltötte a rendelkezésre álló kiállítási felületet. Gondolok itt elsősorban a festészeti részlegre, ahol nem csak egymás mellé, hanem egymás fölé is kerültek munkák, ami, az érintett alkotások szempontjából nem minden esetben bizonyult előnyösnek. De persze a krónikus helyhiány okozta kényszermegoldásról van szó, amit csak fokozott a szalon iránt főleg a fiatalok részéről megnövekedett érdeklődés. Ez utóbbi viszont örvendetes tény. Sok új névvel találkoztunk, a legsikerültebb alkotások készítőit pedig Remus Pop üzletember, immár hagyományosan, díjazta és pénzjutalomban részesítette.

A fiatalok mellett, természetesen, ott van a törzsgárda, a jól ismert és elismert művészek, az éves seregszemlék elmaradhatatlan résztvevői, a festők közül mások mellett Bojan Mariana, Botis Teodor, Catrinu Margareta, Csata Hermina, Deleanu Márta, Dobribán Emil, Dobribán Lini Enikő, Gally A. Katalin, Gavrilas Gavril, Hajdú Katalin Júlia, Kováts Gizella, Kováts Ildikó, Kőmíves Andor, Lao Pi, Lukács Solymossy Éva, Lukáts Mária, M. Lovász Noémi, Nagy Endre Pulbere Radu, Sbarciu Ioan, Sipos László, Starmüller Katalin, id. és ifj. Starmüller Géza, Tosa Sz. Katalin, Truta Maria, Valovits László s korántsem utolsó sorban a száz felé közeledő, Gedeon Zoltán, aki idén  fölöttébb figyelemfelkeltő, dinamikusan pazar színorgiával lepett meg, a szobrászok közül pedig Balla László Csaba, Gergely Zoltán, Gules Ovidiu, Kolozsi Tibor, Mocan Liviu, Moraru Radu, Rusu Ioan, Suba László, Tanase Ionel.

Különösen igényes felhozatallal büszkélkedhet a grafikai, fotó és iparművészeti részleg. Horvath Bugnariu Ioan ötletében és kivitelezésében egyaránt telitalálatnak minősíthető, nagyméretű litográfiái mellett értékes alkotásokkal szerepel Arama Adrian, Bordy Margit, Chiorean Daniela, Feleki István, Feleki Károly, Forró Ágnes, Horvath Bugnariu Matei, Horváth Gyöngyvér, Károly Zöld Gyöngyi, Moritz Emil, Opris Cristian, Soó Zöld Margit, Székely Géza, Tarta Ovidiu valamint Ailincai Arina, Botis Manuela, Chirila Emilia, Dobra Adriana, Gheorghiu Mariana,  Horvath Bugnariu Corina, Kolozsi Simona, Koncz-Münich András, Moraru Liliana, Nagy Annamária, Palkó Ernő, Popescu Roman Angela, Tudoran Klára. És szívesen elidőztem Dávid Ilona, Essig-Kacsó Klára, Koncz-Münich Judith valamint társaik alkotásai előtt is.

A megszámlálhatatlan jó munka mellett azonban hiányérzetem is támadt: a kolozsvári grafika nagymesterének, a kiállításokról eddig elmaradhatatlan Ioachim Nicának a munkáit idén hiába kerestem.

A decemberi Szalon művészi termékbemutató, értékfelmérő jellegén túlmenően ünnep  is. A művészet, az együttlét, a találkozások ünnepe. S ez az ünnepi hangulat jellemezte az idei tárlatmegnyitót is. Ahol olyan sokan gyűltek össze, hogy a tágas termek mellett még a folyosók is megteltek. Érdeklődőkből tehát nincs hiány. Csupán a városháza, a polgármesteri hivatal, egyszóval a helyi hatalmasságok érzéketlenek a vizuális művészetek iránt. Nem véletlenül Kolozsvár az egyetlen a romániai nagyvárosok közül, amelynek nincs az önkormányzat által biztosított központi kiállítóterme.

A Kolozsvár művészeti életében különleges szerepet betöltő Quadro Galéria, nemrég, a hetvenes évekre visszatekintő, nagyszabású tárlaton tette láthatóvá az egykori, helyi képzőművészeti termést. S korántsem a nosztalgiázás mondatja velem, hogy nagyszerű és fölöttébb hiánypótló kiállítás volt, amely a fiatalokat is megismertette akkori nagyjainkkal. Többek között a kolozsvári grafikai iskola abban az időben már megalapozott tekintélyével. De az is elhangzott a megnyitón, hogy az ott bemutatott anyag három negyed része a Művészeti Múzeumból származott. Napjainkban azonban a múzeumnak egyáltalán nincs anyagi kerete arra, hogy vásárolhasson. A ma művészete tehát,  konkrét dokumentumok hiányában, a jövőben, intézményesen, már nem lesz bemutatható. Ez a felismerés pedig némiképp megkeserítette az ünnepi hangulatot.

Németh Júlia