Lenyűgöző időutazás fantázialények világában – Szentes Zágon festménykiállítása nyílt meg Kolozsváron

Solo. Never alone. címmel nyílt önálló kiállítása Szentes Zágonnak a kolozsvári L`autre Caféban. Az ismert festőművész, grafikus, fotográfus ezúttal az elmúlt tíz év festményterméseit mutatja be a kincses város közönségének.
„Szentes Zágonban minimum egy százéves kalandor lakik” – jellemezte Molnár Emese kurátor, szociológus a kolozsvári és erdélyi magyar művészet- és irodalomkedvelő közönség által jól ismert képzőművészt. Akinek színes, intenzív képeihez, lenyűgöző fantázialényeihez aligha lehetett volna jobb helyszínt találni az Insomnia Visual Space, új nevén L`Autre Café tágas, ugyanakkor otthonos tereinél. A kiállítótérként is működő kávézót tulajdonosai egy nyitott, kozmopolita helynek szánják, ahol nem csak megtekinthetők, hanem meg is vásárolhatók a kiállító művész munkái – mondta el Zakariás Ágota kurátor, művészettörténész a Kolozsvári Magyar Napok keretében, kedden este tartott tárlatmegnyitón. „Szentes Zágon a maga útját járja, széllel szemben, vagy olykor a szélkakassal megegyező irányba” – méltatta Molnár Emese a sokak által a kortárs szépirodalmi művekhez készített könyvborítói által is ismert képzőművészt, aki most 19 festményét tárja a nagyközönség elé. A „múlt, jelen és jövő határain állandóságban váltakozó kozmikus utazó” a maga útját járja ugyan, de nincs egyedül, „hiszen elkísérik mindenféle csudalények, gigantikus galaktikus fekete lyukakból előbújó, múltat idéző ősteremtmények, jövőt félő amorf alakzatok, anomáliba burkolózó jelenkor-szereplők”.
Festményeit látva így az embernek az az érzése támad, hogy egy távoli utazásról, időutazásról tért vissza, valahányszor bemutatja legújabb szerzeményét. Bár művészetére hatással van a múlt század elején kibontakozó konstruktivista irányzat és alkotásain a geometrikus stílus jegyei is felfedezhetők, „festményein sokszor nem az a lényeg hogy mit látunk, hanem hogy honnan és hogyan nézzük” – hívta fel a figyelmet Molnár Emese.
A történet bennünk egészül ki, a mű a szemlélő által válik befejezetté, kerek egésszé, egy történetté, vagy ha úgy tetszik, vizuális fabulává” – értékelte. Hiszen a vászonról határozott meghívót kapunk a történet kibontására, a mögöttes tartalmak, lehetséges értelmezési tartományok felderítésére, „egy belső út bejárására tértől és időtől függetlenül”.
  A méltató arra is kitért, hogy a csíkszeredai származású, Kolozsváron élő képzőművész alkotásaiban megvalósul „a robotika és a természet egysége”. „Mechanikus, fotós szemmel nézi a világot, pillanatot rögzít az öröklét sugallatával, de nem átall emlékeztetni minden egyes ecsetvonással a lét behatároltságára, a választásaink, döntéseink limitáltságára.” Kézjegye kivétel nélkül szerves része az alkotásnak, „illeszkedik, simul a tájhoz, legyen az mélytengeri óceán vagy galaktikus birodalom”. „Szentes Zágon képein egyfajta antimesét teremt, ahol még semmi sincs lejátszva, ő csak rögzít, de nem mond ítéletet” – hangsúlyozta a méltató. És míg a maga útját járja, tovább kutat mélységek és magasságok között, mi „reménykedhetünk abban, hogy itt-ott nyitva hagy egy-egy csillagkaput”.
  A művész elmúlt tíz évben született, zömében saját tulajdonban lévő munkáit tartalmazó tárlat október 31-éig tekinthető meg a Ion Creangă 8. szám alatti kávézóban, kiállítótérben. Ön szerint ez: Jó hír Rossz hír



Előtérben Zakariás Ágota, Szentes Zágon és Molnár Emese a kolozsvári L`Autre Caféban látogatható tárlat megnyitóján