Exodus
Új Golgota
Kereszt
és kereszt és kereszt. A völgyekből felhúzódó székely falvak, magasba
fúródó tornyú templomaikkal. Mint a múlt darabjai, rávetítődő foltjai a
mai időkre. Töredezett foltok, körülvágottak, körülhatároltak. Kákonyi
Csilla stílusának egyéniség-jegye: mintha kivágott foltokból,
darabokból építkezne.
Lehetnek
ezek a darabok a mindig hegyes-völgyes táj vagy az ég darabjai,
emberek kisebb és egészen nagy csoportjai, széttöredezett „emberdarabok”
halmazai. Ácsolt kapuk, vízszintes deszkáikkal messzibe kúszó
„régimódi” kerítések, jellegzetesek azok is. A mieink. És emberalakok,
megjelenítésükkel, mozdulataikkal, arcukkal kifejezők, vallók
önmagunkról. És sors! Aggódó, kémlelő, jövőbe néző vagy jövőbe nézni nem
merő tekintetek, néha egy-egy segélykérő vagy imádkozó kéz, kezek,
apokaliptikus látomások. Ha a kép lehetősége megengedné, kiáltások is
hallatszanának a vásznakról, jajkiáltások. És harc is lenne, küzdelem is
lenne, létért folyó harc, létért folyó küzdelem vagy az eltipró erő
„helyzetteremtő”, szakállas arcok mögé rejtőző akarata.
Mert ő nem csatlakozik a modern művészet nonfiguratív irányzataihoz, az izmusokhoz, vagy ha mégis igen, stílusa egy bizonyos fajta posztmodern, mely nem tagadja meg az egyetemes művészet örökségét, merít a reneszánsz hagyományokból ugyanúgy, mint a barokkból, tanul Munkácsytól és Csontvárytól vagy – hogy közelebb is keresgéljünk – az expresszionizmus hagyományaiból úgy, hogy vissza (is) tér hozzájuk. Nem eltér vagy letér róla, hanem megmarad a művészet örök útján, sok évezredes küldetésénél. Nem tagadja meg annak ősi isteni funkcióját, a megjelenítést, kifejezést, az Ég üzenetének vagy a világban zajló borzalmak megfogalmazását. Ő is üzen a képeivel. Megfogalmazza a kort, az ember, a nemzet, a szülőföld népének a kiszolgáltatottságát. A pusztuló világot, melyben élünk. Ahol A gyűlölet farsangja rémarcai meresztik tekintetüket ránk, s a Golgota keresztjei nőnek fölénk a megfeszített Istennel, a kínhalálra ítélt jóval, ahol Paktumok köttetnek, semmibe véve téged, az ide, ehhez a földhöz – Szülőföldhöz – kapcsolódó létedet, életedet, a téged eltartó földet, talajt, melybe a gyökereid nyúlnak, és hull szét körülötted minden! A kaotikus létet festi, a veled hullámzó, a régit elfödő, leromboló ma jaj-látomásait (Bizonytalan processzus).
Mindenütt ott a Sátán, a sátáni erő, a rossz szelleme, az örvénylés, a Világ Fortyogása, mintha a Végítélet közeledne. (Apokalipszis, Humán törmelék, Quo vadis homine, Atlantisz üzen, Félelem) Mintha létünk rongyai lógnának, őrtornyokból őriznének, szögesdróttal kötöznének ki rabságod oszlopához, s a te arcod mellett rémarc lenne, miközben Visszhangra várva szólnak letarolt földünk kiáltó harangjai! S a lent hideg reménytelensége mintha fent, a vágyakban mégiscsak felmelegedne (Szülőföldemen), a virágmezőkön, a világmezőkön, a háborgó ég alatt szól a Fuvolás fuvolája, a szépség dala, a lét dala. És mintha fények lopakodnának, kapaszkodnának fel az égbe, valahová víve a megváltás aranyló, fénynyalábokba burkolt reménységét. És A fény madara szállna fel, áttörve a fent ugyanoly komorságát is, s gyönyörű kék-aranyban ragyogó, tündöklő szárnyaival reményt és hitet adna még akkor is, ha ránk, le, a földre vetülő árnya is szinte a feketéből kibontakozó mégis-remény!
Kákonyi Csilla művészete úgy mutatja meg korunk szörny-arcát, hogy szembefeszíti vele a hit mégis-ét! Világa komor, színei is komorak vagy a komorral szembefeszülők, csendje vihar előtti vagy viharral szembefeszülő. Üzenete az, hogy Elég Volt! Hogy „Legyen vége már! Legyen béke már!” Jöjjön el a föld békéje, a lelkek békéje! Mondja ecsetjével, mondja a színek és formák nyelvén. Vállalva a művészet szépség és igazság kettősségét.
Korunk művészetének nagy baja a kiüresedés. Ha nem mondasz semmit, akkor vagy igazán korszerű, akkor felelsz meg a feletted is uralkodni akaró Kor-Erő, irányító, az egész világra rátelepedő erő elvárásainak. Mert nem gördítesz útjába akadályt, semmitmondásoddal is őt dicsőíted, magasztalod, erősíted. Elég egy-két plötty, szépen összecsendülő szín, egymással párbeszédet folytató üres forma, és benne vagy a kor művészetében.
Kákonyi Csilla ősi funkciójába állítja vissza a művészetet, művészetét. Ecsetjével nem ezt az üres szépséget vallja, hanem küzd és kiált, a Rossz ellen kiált, az emberért küzd, a népéért küzd itt és ma. A XX. század végén, benne már a XXI. század második dekádjában. És vallja a küzdelemben kiteljesedő élet értelmét és hitét. Így teljesíti a művészet általa vállalt és vallott küldetéses feladatát.
(A tárlat ma és holnap még megtekinthető a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban)
Gazda József
http://www.3szek.ro/load/cikk/94036/kuldetestudatos_festo_kakonyi_csilla_muveszete#.V6XFQjvwIg8.face...
Mert ő nem csatlakozik a modern művészet nonfiguratív irányzataihoz, az izmusokhoz, vagy ha mégis igen, stílusa egy bizonyos fajta posztmodern, mely nem tagadja meg az egyetemes művészet örökségét, merít a reneszánsz hagyományokból ugyanúgy, mint a barokkból, tanul Munkácsytól és Csontvárytól vagy – hogy közelebb is keresgéljünk – az expresszionizmus hagyományaiból úgy, hogy vissza (is) tér hozzájuk. Nem eltér vagy letér róla, hanem megmarad a művészet örök útján, sok évezredes küldetésénél. Nem tagadja meg annak ősi isteni funkcióját, a megjelenítést, kifejezést, az Ég üzenetének vagy a világban zajló borzalmak megfogalmazását. Ő is üzen a képeivel. Megfogalmazza a kort, az ember, a nemzet, a szülőföld népének a kiszolgáltatottságát. A pusztuló világot, melyben élünk. Ahol A gyűlölet farsangja rémarcai meresztik tekintetüket ránk, s a Golgota keresztjei nőnek fölénk a megfeszített Istennel, a kínhalálra ítélt jóval, ahol Paktumok köttetnek, semmibe véve téged, az ide, ehhez a földhöz – Szülőföldhöz – kapcsolódó létedet, életedet, a téged eltartó földet, talajt, melybe a gyökereid nyúlnak, és hull szét körülötted minden! A kaotikus létet festi, a veled hullámzó, a régit elfödő, leromboló ma jaj-látomásait (Bizonytalan processzus).
Mindenütt ott a Sátán, a sátáni erő, a rossz szelleme, az örvénylés, a Világ Fortyogása, mintha a Végítélet közeledne. (Apokalipszis, Humán törmelék, Quo vadis homine, Atlantisz üzen, Félelem) Mintha létünk rongyai lógnának, őrtornyokból őriznének, szögesdróttal kötöznének ki rabságod oszlopához, s a te arcod mellett rémarc lenne, miközben Visszhangra várva szólnak letarolt földünk kiáltó harangjai! S a lent hideg reménytelensége mintha fent, a vágyakban mégiscsak felmelegedne (Szülőföldemen), a virágmezőkön, a világmezőkön, a háborgó ég alatt szól a Fuvolás fuvolája, a szépség dala, a lét dala. És mintha fények lopakodnának, kapaszkodnának fel az égbe, valahová víve a megváltás aranyló, fénynyalábokba burkolt reménységét. És A fény madara szállna fel, áttörve a fent ugyanoly komorságát is, s gyönyörű kék-aranyban ragyogó, tündöklő szárnyaival reményt és hitet adna még akkor is, ha ránk, le, a földre vetülő árnya is szinte a feketéből kibontakozó mégis-remény!
Kákonyi Csilla művészete úgy mutatja meg korunk szörny-arcát, hogy szembefeszíti vele a hit mégis-ét! Világa komor, színei is komorak vagy a komorral szembefeszülők, csendje vihar előtti vagy viharral szembefeszülő. Üzenete az, hogy Elég Volt! Hogy „Legyen vége már! Legyen béke már!” Jöjjön el a föld békéje, a lelkek békéje! Mondja ecsetjével, mondja a színek és formák nyelvén. Vállalva a művészet szépség és igazság kettősségét.
Korunk művészetének nagy baja a kiüresedés. Ha nem mondasz semmit, akkor vagy igazán korszerű, akkor felelsz meg a feletted is uralkodni akaró Kor-Erő, irányító, az egész világra rátelepedő erő elvárásainak. Mert nem gördítesz útjába akadályt, semmitmondásoddal is őt dicsőíted, magasztalod, erősíted. Elég egy-két plötty, szépen összecsendülő szín, egymással párbeszédet folytató üres forma, és benne vagy a kor művészetében.
Kákonyi Csilla ősi funkciójába állítja vissza a művészetet, művészetét. Ecsetjével nem ezt az üres szépséget vallja, hanem küzd és kiált, a Rossz ellen kiált, az emberért küzd, a népéért küzd itt és ma. A XX. század végén, benne már a XXI. század második dekádjában. És vallja a küzdelemben kiteljesedő élet értelmét és hitét. Így teljesíti a művészet általa vállalt és vallott küldetéses feladatát.
(A tárlat ma és holnap még megtekinthető a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban)
Gazda József
http://www.3szek.ro/load/cikk/94036/kuldetestudatos_festo_kakonyi_csilla_muveszete#.V6XFQjvwIg8.face...
