Képzőművészet ünnepe a Barabás Miklós Céhnél


Kolozsi Tibor Dn Tibor Klmn Jakobovits Mikls s Nmeth Jlia a megnyitn  FOT HORVTH LSZL
Kolozsi Tibor, Dáné Tibor Kálmán, Jakobovits Miklós és Németh Júlia a megnyitón – FOTÓ: HORVÁTH LÁSZLÓ

Őszikék címmel a Magyar Festészet Napja alkalmából harmincnégy, jobbára kolozsvári képzőművész alkotásaiból nyílt csoportos képzőművészeti kiállítás pénteken délután a Barabás Miklós Galériában. – A Magyar Festészet Napja mindannyiunk számára ünnep: ünnep a művészeknek és ünnep a művészetkedvelő közönségnek egyaránt – hangsúlyozta köszöntő beszédében Németh Júlia műkritikus, a rendezvény házigazdája.

– Amikor 2002-ben először ünnepeltük ezt a napot, Bráda Tibor budapesti festőművész és csapata azzal a céllal hozták létre, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot művészek és közönség között, illetve hogy minél több kiállítási lehetőséget teremtsenek – beszélt a kezdetekről a műkritikus. – Arany Jánostól kölcsönöztük a kiállítás címét az őszre való tekintettel, de nevezhettük volna akár Örökkéknek is, ha Babits szavait idézzük – indokolta a címadást Németh Júlia.

Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke közművelődésszervezés szempontjából értékelte a kiállítást. Elmondta: nagy öröm számára, hogy az egyik legaktívabb társszervezetük, a Barabás Miklós Céh őszi tárlatának megnyitóján szólhat. – A kisebbségi lét és kisebbségi kultúra megőrzését egyfajta jó értelemben vett harcnak képzelem el. Amennyiben kulturális életünket nem tudjuk megélni, kulturális értékeinket nem tudjuk fenntartani, egyértelmű, hogy a létünk forog kockán – hangsúlyozta az EMKE-elnök. – Anyagi fedezetünk nincs, amire viszont támaszkodhatunk, az a belső alkotó energiánk – mondta. – Ezt a belső alkotó energiát mozgatta meg Kós Károly és Szolnay Sándor, mikor 1929-ben létrehozták a Barabás Miklós Céhet, és ugyancsak ennek köszönhető a céh 1994-es újjászületése is – tette hozzá. – És amikor létrehozták ezt a kiállítást, megint csak a belső alkotó energia, a megmutatkozás volt a fontos a művészek számára – vélte.

– Mai elidegenedő korunkban, amikor oly sok ellentét van az emberek között, nagy értéknek érzem, hogy a levegőben érződik egy fantasztikus, magnetikus erő, ami a művészekből árad a közönség felé, és ami a közönségből árad a művészek felé – hangsúlyozta Jakobovits Miklós BMC-elnök. – Ez az a légkör, amely értelmet és további energiát ad a munkához, ilyenkor a szeretet átöleli a művészeket, és ezt nagyon felemelőnek érzem – mondta.

Kolozsi Tibor, a BMC ügyvezető elnöke szerint a Magyar Festészet Napja egybeesik a szürettel, mert amit a nyáron alkottak a művészek, azt most leszüretelték, és elhozták bemutatni. Elmondta: sajnálatos viszont az, hogy alig fértek el a falakon. Felvetette, hogy a jövőben nagyobb helyiségben kellene megszervezni a közös kiállításokat, mert egyéni kiállításokhoz a galéria ideális, de a csoportos tárlatokhoz szűkös.

A kiállítás október 28-ig tekinthető meg szerdán 14–17, csütörtökön 15–17 és pénteken 11–14 óra között a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti székházának galériájában.

D. I.

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/64623