Ioan Horvath Bugnariu - LITHO - Sepsiszentgyörgy

Korképek – kórképek

 

Relikvia 3 Relikvia 3.

(Elhangzott 2016. október 14-én, Sepsiszentgyörgyön, Ioan Horvath Bugnariu Litho című, a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé keretében, a Lábas Házban megnyílt kiállításának megnyitóján)

 Képpel írott objektíven szubjektív történelem, de azt is mondhatnám: vizuális napló egy korról. Egy korról, amiben élnünk adatott. Hiszen, amit Ioan Horvath Bugnariu grafikusművészként, de filozofikus mélységekig hatoló gondolkodóként is most felvillant előttünk az maga az élet. A mindennapi élet az öreg kontinens, Európa szegletén.

Korkép, amely ugyanakkor kórkép is.

A 21. századi fogyasztói társadalom kelet-európai változatának ismerős, hazai megnyilatkozása.

Élesen fájdalmas, mindennemű köntörfalazás nélküli meztelen igazság.

Az eldobott, széttaposott, már senkinek sem kellő használati tárgyak és az eldobott, széttaposott lelkek már csupán testiségükben kellő világa. A legvadabb szocializmusból a legvadabb kapitalizmusba fordult világ. Amelynek képi krónikásává szegődött egy éles szemű, a társadalmi jelenségek iránt különleges érdeklődést mutató, érzékeny lelkületű, kiváló rajzkészséggel megáldott grafikusművész, dr. Ioan Horvath Bugnariu egyetemi tanár, a Romániai Képzőművészek Szövetsége Kolozsvári Fiókjának elnöke.

Tette pedig ezt már a kezdet kezdetétől, művészi pályája alakulásának első éveitől mind a mai napig. Mert, azt is mondhatnám, ilyennek született. Örök ellenzékinek és örök avantgárdnak. Aki képesnek bizonyult már szinte a kívülálló szemével, hideg szemlélőként, szociográfiai pontossággal, de ugyanakkor különleges művészi érzékenységgel is felleltározni mindazt a látványdömpinget, ami élete, életünk állandó kísérője.

S ha a jelenkori történelem múzeumában ezek a kísérőjegyek nem is kaphatnak helyet, mert – ahogyan ő maga fogalmaz szépírói kvalitásokat felvillantó doktori értekezésében – romlandóak, beemelte őket a magas művészetbe, öröklétet kölcsönözve ilyenformán számukra. Tette pedig ezt már akkor, amikor az effajta világlátás és művészi megnyilatkozás a komor kor visszásságai elleni tiltakozást is jelentette.

Amit nem lehetett annak idején megírni, azt a képzőművészet nyelvére fordítva közölte a világgal, megalkotva azt az egyedi, külön bejáratú ábécét, amelynek jelentéshordozó piktogramjai mindent elárultak arról, ami szóban és írásban tabunak számított.

Hiszen a pop-art, a tengeren túli kontinensről a múlt század második felének közepe táján hozzánk beszivárgott irányzat nálunk már önmagában is tiltakozás értékűnek bizonyult.

Ennek a követőjeként vált ismertté és elismertté a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola Grafika Szakán 1970-ben végzett és 1972-73-ban ösztöndíjasként a párizsi egyetemeken cizellálódott Ioan Horvath Bugnariu is. Ahol megismerkedett az éppen feltörekvő fotórealizmussal, de bevallása szerint azt is megtanulta, hogy a történelem nem csupán iskolai tantárgy, hanem olyan érzelem és ősi örökség, ami ereinkben csordogál. Nem bűn és nem érdem, hiszen mindenképpen létezik, de ami valójában van, s ami a mienk, az viszont a jelen.

Az alkotásban, de a művészképzésben is – 1970 óta tanít az egyetemen – ez a meggyőződés vezette. A rajz, a kompozíció, a metszetkészítés, könyvgrafika és belsőépítészet mellett 1974-től művészi fotózást, nyomdatechnikai ismereteket és írásművészetet is tanított. Malevich, Paul Klee és Kandinskij nyomdokaiba lépve rajzban gondolkodott, hogy aztán fokozatosan egyre nagyobb teret hódítson alkotóművészetében a fénykép, s megteremtse a maga sajátosan egyedi művészi világát, amelyben feloldódtak az írás, a nyomdai termék, a kompozíció, a fénykép, a reklám, a könyvgrafika közti határok. Az ország legrangosabb nyomdájában, a szebeniben szerzett tapasztalatai pedig fölöttébb hasznosaknak bizonyultak, és alapját képezték az ofszet sorozatait és litográfiáit kísérő technikai bravúroknak.

Itt felsorakoztatott posztmodern hangvételű kőnyomataiban és vegyes technikával (fotó, lito- és kollográfia, olaj) készült, figyelemfelkeltő, az esztétikumot a filozófia irányába is kiterjesztő alkotásaiban a művész szarkasztikus humorral fűszerezett, megdöbbentő éleslátással dolgozza föl, nemesíti műalkotássá korunk negatív kísérőjelenségeit, konkrétumait.

Az a komplexitás, az a sokoldalúság, az a művészi, társadalmi és emberi érzékenység, humanitás, ami Ioan Horvath Bugnariut, az embert jellemzi, nyer képi megformálást alkotásaiban. Aki például a sokat szidott, és joggal sokat szidott falfirkában is képes meglelni mindazt, ami nagyon is emberi: a társadalommal, a kirekesztő társadalommal szembeni fellépés, a feleselés, az ellenállás egy fajtájának megnyilvánulását, s mint ilyet megörökítésre, művészi átlényegítésre érdemesíti. Hiszen régóta eljutott már a pop kultúra lényegi alapjainak a felismeréséhez és sokoldalú kiaknázásához.

Gunyorosan kihegyezi a helyzeteket, szarkasztikus élességgel ugraszt ki momentumokat, kezdetleges, gyermeknyelvi ákombákomokkal fűszerezve a politikusi purpárlét, ugyanakkor azonban a lírai megjelenítésektől sem idegenkedik. Az elmúlás méla báját például aligha lehetett volna érzékletesebben megfogalmazni, mint a sokat látott, sokat hordott, teherben megfáradt, kifeslett fonott szatyor esetében. Megejtő relikvia egy korról. De maga a Relikvia sorozat egésze sem nélkülözi a hangulatában visszafogottabb, valamelyest akár pop-idegennek is feltüntethető elemeket.

Horvath Bugnariu alkotóművészetére, grafikai megnyilatkozásaira ugyanis éppen ez az összetettség, ez a már szinte perzselő formai-gondolati tömörség jellemző. Mintapéldája ennek az Emlékezetnyomok sorozat, amelynek sokatmondó, árnyalatokban gazdag sejtelmességét, a művész által a sötéttől a világos felé tendáló formai bravúr biztosítja.

De szólnunk kell a művészi kombinatorika tárgykörét feszegető, hol kellemesen, visszafogottan megkapó, hol pedig harsogó szín- és formaegyvelegekről és egynémely munkájának a kollázstechnika szolgáltatta felületi gazdagságáról, sajátos faktúráiról is.

Horvath Bugnariu szemléletmódjában felismerhető mindaz, amit a tárgykörben kora mondanivaló, szerkesztés, technikák terén felsorakoztat. A múlt század első évtizedeinek avantgárd művészete erőteljesen élt a grafika szabadságával: a képi megjelenítés spontaneitásával. A grafika mondhatni kísérleti terepévé vált a képzőművészetnek. Ezt az irányulást vélem felfedezni immár 21. századi miliőbe és köntösbe helyezve Horvath Bugnariunál is, mintegy ellentétben a kolozsvári grafikai iskola kezdeti szakaszának klasszikus hangvételével. De ezen túlmenően is, az írott szót, a piktogramot, a mindennapok képi közhelyeit művészi tartalommal telített társításokkal kiteljesítő alkotásaival messzemenően illusztrálja napjaink posztmodern, transzavantgárdot, pop-artot felölelő grafikai jelrendszerét.

A képi kommunikáció effajta felfogása-alkalmazása a képzőművészetben a legmesszebbre megy el a bizonyos és bizonytalan összefüggések sejtetésében. Hatásmechanizmusa több rétegű: tetten érhető a látvány képi megfogalmazásában, amelytől olykor a festészeti eszközök alkalmazása sem idegen; a látvány meghökkentő, gyakorta szatirikus voltában, a képi megjelenítést gyakran kísérő szövegben ( melynek szerepe a jelzéstől a központi funkcióig terjedhet), és végül – ami talán a legfontosabb –, azokban a tudatalattit megmozgató intellektuális társításokban konkretizálódik, amelyeket az előző hatásrétegek a nézőre gyakorolnak.

Az effajta láttatásmód a nyelvi eszközökkel szemben előnyt élvez: azt is képes kifejezni, amit szavakba foglalni lehetetlen. Ez a többlet képezi aztán karizmatikus hatásának fő forrását.

Ioan Horvath Bugnariu korának „terméke”, s ez a kor fölöttébb összetett, ideálisnak még véletlenül sem mondható. Visszásságaira a művész érzékenyen, értelmi és érzelmi felhangoktól kísért grafikai megnyilvánulásokkal reagál. Az idealizálásnak még a csíráját is elkerülve vonja le művészi igazságkeresésének konzekvenciáit: az összkép korántsem biztató, sokkal inkább fájdalmasan őszinte, szókimondó. Kíméletlen, mint a kor maga. A társadalom, amely felfalja, elbagatellizálja a legnemesebb érzelmeket is, amely jelrendszerekké degradálja az emberi kommunikációt, amely a pragmatizmuson kívül vajmi kevésnek tulajdonít jelentőséget. A felsorakoztatott anyagból összeálló összkép tehát nem más mint szarkasztikus szatíra, a szellemi értékek elsekélyesedésének kipellengérezése, a pénz és nyereség központúság eluralkodásának kritikája, a médiabeli manipuláció és szenzáció hajhászás visszásságainak feltárása.

A mód ahogyan Horvath Bugnariu reagál környezete üzenetére, ahogyan kiragadja a nagy egészből azt a csöppnyi, de fölöttébb jellemző részt, amelyet a fotó és a grafika eszközeivel megjelenít, a művészt és az embert egyaránt jellemzi. A művészt, aki nyitott szemmel jár a világban, aki a legszokványosabb, vagy éppenséggel taszító jelenségekben is felfedezi a művészi átlényegítés lehetőségét-szükségszerűségét, és az embert, akitől a kritikus-szarkasztikus hozzáállás ellenére a lírai megközelítés sem idegen.

A sajátos látószögek, a részletek egymáshoz való viszonya, maga a kompozíció olyan művészre vall, aki nemcsak benne él kora valóságában, hanem képes azt a lényegre összpontosítva, maximális tömörséggel és művészi igazmondással, eredeti nyelvezeten a befogadó tudomására hozni.

 

Németh Júlia



*****

A kiállítást megnyitja Németh Júlia művészettörténész.

2016.10.14.−2016.11.1.
Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy

Nyitva: H−Cs 8:00−16:00, P 9:00−17:00

Ioan Horvath Bugnariu grafikusművész több éven keresztül a kolozsvári Művészeti és Formatervezői Egyetem Grafikai Tanszékének vezetője volt és egyben mestere a számos székelyföldi grafikusnövendéknek. A Székelyföldi Grafikai Biennále támogatója a kezdetektől fogva, 2012-ben pedig elnyerte a Biennále Nagy Pál-díját Cola 4 című munkájával. Közel negyvenöt éves pályafutása alatt összesen 23 egyéni kiállítása volt az országban és külföldön, 19 alkalommal vett részt romániai alkotókat bemutató kiállításokon Európába és az Egyesült Államokban. Több mint 300 könyvborítót tervezett számos hazai kiadó számára és 14 gazdagon illusztrált kötet dicséri munkásságát. A Biennále negyedik kiadásának kísérőrendezvényeként litográfiáiból nyílik kiállítás.

A kiállítás 2016. november 1-ig látogatható.



http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/129111